Slovenske TV

Podnaslovljene TV

Lokalne TV

EX YU TV

Angleške TV

Nemške TV

Italijanske TV

Ostale TV

Madžarska 2
05:30
A száguldó póni expressz Csodaországban eljött a Barát Ünnep napja. Megérkezik Rocky is, a hinta póniló. Hatalmas tervei vannak, az ünnep alkalmából vállalja, hogy kiszállítja az ajándékokat. Rettentően siet mindenhová, a kapkodással viszont mindent összekever.
05:40
Különleges éjszaka a mai Csodaországban. A barátoknak szét kell szórniuk a Holdfényt mindenhol, ám Macy nem akarja átadni a kormányt, így beleütköznek egy szúrós csillagba. Luna és Bibi megoldják a problémát, de Macy-nek meg kell tanulnia osztozkodni.
05:55
Ellenségek és barátok. A lilinkók diót szedni mennek, a mókusok pedig járatokat ásnak télire az elemózsiának. Szegény Moha unja a dióbegyűjtést, Hapsi pedig az ásást. Ígyhát álruhát öltenek, és szerepet cserélnek, de a cselt megneszeli Böki és Habzsi, akik félretéve a régi ellenségeskedést, közös tervet agyalnak ki a két csínytevő megleckéztetésére.
06:05
Rózi és a rózsa. Lassan vége a télnek, Rézi és Ugri az első hóvirágot keresik. Helyette azonban egy hatalmas tappancsnyomot találnak. Vajon miféle irdatlan lény hagyhatta a hóban? Talán a mesebeli óriás-hószörny? És mi köze lehet a szörnynek Habzsihoz, a falánk és mindig éhes mókushoz?
06:20
A páfrány Treflik és Treflinka szerint a páfrányvirág szerencsét hozhat Tyúknak, aki mindenáron párt szeretne magának találni. Tyúk elindul az éjszaka megkeresni a szerencsét hozó növényt.
06:25
Honvágy Eddie rendkívül szomorú, Blinky pedig szeretne segíteni rajta. Eddie-t honvágy kínozza, hiszen egykor New Yorkban lakott. Blinky megépíti neki a várost, Cirkás azonban rögtön hasznot akar ebből húzni.
06:40
A dupla átok átka. Egy varangy megátkozza az egész vadont, mivel Blinky megette a virágot, ami meggyógyította volna a fájós hátát. Úgy tűnik, hogy az átok valós, ezért Blinky Pablohoz fordul segítségért, aki megtanítja átkot szórni.... vagy ki tudja mire A varangy és a koala összecsapása nagy érdeklődés mellett zajlik. Vajon ki nyer?
06:50
Maugli mester Tabaki a hollóval úgy mestert akar keresni Sir Kán helyett. Mauglit szemelik ki, de ő elutasítja őket. Tabaki csapdába csalja Sir Kánt, ami balul sül el.
07:05
Mind egy csapatban Balu egy nagyszerű játékot talál ki a dzsungel lakóinak, akik összevesztek egymással. Most egy csapatban kell lenniük, és egymást támogatniuk kell.
07:15
A Dagarak találkozó. Eredeti hang digitálisanA városban Dagarak-találkozó van, és a rendezvény hemzseg a rajongóktól. Alvin és Kevin is szeretnének ott lenni, annak ellenére, hogy ilyenkor az iskolában van a helyük. Alvin nagy ötlete beválik, és mint beteg, otthon maradhat. Így elmegy a találkozóra, ám nem számít rá, hogy Dave is megjelenik...
07:25
Teliholdas bolondság Marci ma reggel farkasemberként ébred. Így nem csoda, ha többen megijednek tőle. Egy igazi farkasember észreveszi őt, és beárulja a Nagytanácsnál, ráadásul az igazgatót is magával viszi. Marci, Roxi és Gergő összefog, hogy megmentsék az igazgatót.
07:40
A magyal ág. Adni és örömet okozni másoknak igazi boldogság. Ezt az érzést tapasztalja meg Kis Mezei Nyuszi is, amikor Kis Mezei Egérrel a rét minden állatának odúja előtt egy gyönyörű magyal ágat hagynak. A kis állatok pedig izgatott örömmel próbálják meg kitalálni, kitől kapták a kedves meglepetést.
07:50
Nyusza-kusza nap. Kis Mezei Nyuszi sszokatlanul korán ébredt... vagy mégsem? De akkor hoyg fordulhat elő, hogy a hold látható az égen, és sötét van odakint. Úgy bizony, hogy ez az év legrövidebb napja. Ez eleinte aggasztja Kis Mezei Nyuszit, hiszen sok mindent tervezett erre a napra, de végül mindenre sor kerül.
08:05
Pluto dinózik. Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie egér, Donald kacsa, Goofy, Pluto és Daisy kacsa is.
08:25
Lolo születésnapja - Cápi harapása Lolo születésnapja van, Plüssiék meglepetésbulit szerveznek neki. Csini lovag próbálja meg elterelni a figyelmét... Mindenki fél Cápitól, mert félelmetesek a fogai, ő ezért szomorú, de Plüssi tudja a megoldást...
08:50
Antifüllencs. Megérkezik Füllencs, a 032-es kísérlet, aki tulajdonképpen egy hazugságvizsgáló. Így amikor Pleakley mamája bejelenti, hogy talált megfelelő menyasszonyt a fia számára, ezért haza kell utaznia, Lilo és a többiek mindent kitalálnak, hogy a Földön tartsák. A 032-es kísérlet mellett azonban ez majdnem lehetetlen, ugyanis Füllencs mindig jelez, ha hazudnak.
09:15
A Rejtély-szigetek 2. rész. Szófia, Amber, a fiatal unicornis és a titokzatos idegen a törők-zúzók szigetére érkeznek, ahol Amber ékszer-imádata nagy galibát okoz, de szerencsére Szófia ötlete megmenti őket. Átjutnak a Kristály-szigetre, ahol kiderül, hogy a titokzatos idegen nem más, mint Prizma, a gonosz kristályhercegnő, aki a Rejtélyes-szigeteken akarja átvenni a hatalmat, nem törődve vele, hogy közben mindent tönkre tesz maga körül. Amber akaratán kívül segít Prizmának.
09:35
Viszlát Miss Moo!/ Nancy Clancy, a sztárcsináló. Anya és Apa garázsvásárt tartanak, amibe Nancy is bekapcsolódik. Selejtezés közben rátalál régi kedvencére, Moo-ra , a tehénre. Úgy gondolja, hogy ezt megtartja, de amikor látja, hogy Bree kisöccse milyen boldogan játszik vele, úgy dönt, a kisfiúnál jobb helye lenne. / Lionel igazán vicces, és tehetséges előadó. Nancy szerint, megfelelő menedzserrel sokra viheti. Hogy ki a megfelelő menedzser? Természetesen Nancy!
10:00
Ki ijed meg a végén? / A pornyuszi A város évfordulójának alkalmából nagy ünnepség készül. Vampirina családja pedig először ismerkedik meg a félelem érzésével. / A szellemházakat is takarítani kell időnként. Száz évente egyszer. Ismét eljött a takarítás ideje.
10:25
A sötét Bing lefeküdni készül este, ám Hoppity nincs a megszokott helyén, az ágyban. Flop és Bing kimennek a kertbe, hogy megkeressék Bing kedvenc játékát. Bingnek szokatlan a sötét, de megtanulja, hogy nem kell félni!
10:30
Piros jelzés. Charlie, a halász felesége elvállalta Csipesz kutyus felügyeletét. Sarah és édesanyja hosszú sétára viszik a virgonc kutyust, aki balesetet okoz. Sarah lába kificamodik. Sam szerencsére észreveszi a bajbajutott kirándulókat, így hamar orvosolja a bajt.
10:45
Meglepetés anyának Fácánkák és barátaik Fülemüle néni segítségével egy meglepetés fellépéssel készülnek az anyukájuknak.
10:50
Kelj fel, Madárijesztő Fácánkák rizs szedése közben a verebek játszóterén találják magukat, ami más, mint egy eldőlt madárijesztő. Megpróbálják talpraállítani az földek és termések őrzőjét.
11:00
Hoot vicces színei. Hoot és Toot szemetet szednek a városba, ám Toot, a hátul lévő vonat munkája nehezebb, az elől lévő ugyanis mindent felszed. Így úgy látszik, ő nem dolgozik. Nem csoda, ha a kis vonat bizonyítani akar! Hootról kiderül, hogy színvak, így Toot bebizonyíthatja segítőkészségét.
11:05
Telefonozó Töf-Töf az elromlott telefon pótlására varázscsövével az űrből hív segítséget. Az űrből érkező azonban nemcsak telefonálásra alkalmas tárgy, hanem érző, önálló cselekedetre is alkalmas, aki sírni, nevetni, sőt megbetegedni is tud.
11:10
Festés Leo és Fred egyetértenek abban, hogy ki kell festeni a lakókocsit, amiben viszont nem tudnak megegyezni az az, hogy milyen színű legyen: egyikük pirosat, másikuk sárgát szeretne. Végül kitalálják, hogy összekeverik a két színt...
11:20
A Radírpók Gombóc Artúr - mohósága miatt - bajba kerül, de Pom-Pom és Picur a Radírpók segítségével megmentik őt...
11:25
A nyuszipótlók Húsvét közeledik. A bocsok több alkalomi vállalkozóval is tárgyalnak, hogy festett tojásokat vegyenek.....
11:40
Az elhagyott tábortűz Disznóék kirándulni mennek az erdőbe, tüzet raknak és kukoricát sütnek. Meggondolatlanul otthagyják az égő tábortüzet, amiből bizony nagy baj kerekedik...
11:45
A királykisasszony jegyei. Egy szegény embernek volt három kismalaca. Mikor a fia, Tréfa felcseperedett, ő vigyázott rájuk. Amikor muzsikált a kismalacok táncoltak. A királylány egyenként elcsalta tőle a kismalacokat, a fiú nem kért mást, csak annyit, hogy minden alkalommal húzza feljebb a szoknyáját, és a harmadik után pedig felkereste a palotában és kérte a zsák aranyat. Az arannyal hazament, boldog volt a család. A király hírül adta, hogy a leányán van három jegy, s aki azt kitalálja hol van, annak adja leányát. Így lett végül Tréfából királyfi.
12:00
A tél közeledtével fellendül a turizmus a másvilág tájak felé – a krokodil, a sas és a hiéna szervezésében. A doktor kezdetben az utazás pozitív hatásai miatt támogatja a projekteket, de amikor Ursulát is elküldi a sivatagba téli álom ellen, az események hátborzongató fordulatot vesznek.
12:10
Élve eltemetve. Mézga Géza és fia, Aladár hőlégballonnal szöknek tovább a forgatás helyszínéről, így a nagy találkozás elmarad. Ám a pénz is oda, mert véletlenül Géza kidobja azt a kosárból. Paula a nála megmaradt dollárokból kifizeti Máris szomszédot, s mivel a sok 100 dolláros őt is gyanúba keveri, lelépnek Krisztával. Hiába, a hamis pénz miatt az Interpol már a nyomukban. Először Máris szomszédot kapcsolják le, Paulát és Krisztát azonban megfigyelik. Hagyják, hogy Indiába utazzanak, így fel tudják göngyölíteni a szálakat....
12:35
A doboz- 2. rész Axel felfedezi, hogy játékká alakulhat a karkötő segítségével. Akció Axel néven megismerkedik és összeáll új barátaival, azért, hogy Galád ne tudja ellopni a tartalék elemeket, amit gonosz dolgokra akar felhasználni.
12:45
A termosztát trükkjei. Galileo és Bobbie egfyoltában a termosztáttal van elfoglalva, mindegyik más hőfokot szeretne a házban. Labot kifejleszti a termometer 9000-t, amely beállítja a megfelelő hőfokot a házban, és talán béke lesz. Ám a fejlesztés során valami elromlott, mert hol extrém hideg, hol extrém meleg van a lakásban.
13:00
Folytatódhat az előadás Linglin rendel egy majomkirály varázsbotot, mely a Nyugati utazás című színdarabhoz kell neki. A bot elromlik az előadás közben, de Jett és társai segítenek neki.
13:10
Baraka hátizsákja Baraka kap egy új hátizsákot, és el is indul az első tanítási napra vele. Útközben eszébe jut, hogy mindenkinek el kell mesélnie egy izgalmas történetet, ami a nyári szünetben történt vele. Ám neki semmi nem jut eszébe...
13:25
Az eltűnt ragasztó nyomában Erik ragasztója eltűnt. A tettest a matematika segítségével nyomozzák ki.
13:30
Cicaruhák Anya éppen az új ruhakollekcióját varrja, amikor el kell szaladnia. A cicák szeretnének segíteni neki befejezni, ezért a próbababán levő kabátnak neki is állnak. A végeredmény azonban nem az, amire számítottak. Vajon Anyu mit fog szólni hozzá?
13:35
Cicaedzések. A cicák éppen Nagyinál vannak, aki bizony nagyon fitt. Nagyi próbálja az unokáit is rávenni egy kis testmozgásra, ám Süti, Puding és Cuki kissé lusta. Amikor azonban egy játék a fán terem, csak a fitt Nagyi az, aki le tudja szedni. A cicák belátják, hogy a testmozgás igenis hasznos.
13:45
A rozsomák Akka és a csapat már a jeges északi vidéken járnak. Élelmet csak ritkán látnak, hatalmas és félelmetes állatokat viszont annál sűrűbben. Itt találkoznak Giulióval, az öreg rozsomákkal, aki félelmetes híre ellenére egy barátságos állat.
13:55
Sola varázspálcája Nils és a kis csapat egy befagyott tavon találkoznak Solával, a varázserejű erdei manólánnyal. Sola egy varázspálcának köszönheti erejét, amivel sötétségbe lehet borítani a Földet. Fekete Manó elhatározza, hogy megszerzi a pálcát...
14:10
Szandi fészekalja Bob és csapata egy klubházat épít a rugóvárosi gyerekeknek. Szandi egy fészeklakot szeretne, ám van egy kis, vagyis inkább sok probléma!
14:20
A manguszta galiba Monty Wissperhez fordul segítségért, hogy a szűkössé vált manguszta-odu járatait valahogyan kitágítsák. Wissper azonnal hívja Peggy-t és a pingvineket...
14:30
Pipacs és Pitypang a múzeumban Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket.
14:40
Apák napja Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket.
14:55
Az elveszett víziló Rosie és Will versenyeznek a nagy versenypályán, ám eközben Űrhippo eltűnik. Rosie és barátai az egész erdőben keresik Will kedvenc állatát.
15:05
A rejtély Rongyi, az ász-nyuszinyomozó szeretné megoldani a rejtélyes földkupacok ügyét. Ezért ahogy egy könyvben olvasta, nyomozni kezd!
15:15
Nagy durranás. Mandyék tüzijátékot szerveznek a kertben, ezért Sam segít nekik beállítani a rakétákat, nehogy baj legyen. Egy véletlen baleset miatt azonban mégis kigyullad a szerszámoskamra, ráadásul Oroszlán, a cica is eltünik. A gyerekek azt remélik, hogy nem a lángoló műhelyben rejtőzött el.
15:30
A nagy lakoma. Az állatok nagy lakomát szeretnének csapni, ehhez pedig a legmegfelelőbb helyszínt keresik. Kis Fehér Bagoly mesél nekik egy csodaszép helyről, ami semmihez nem hasonlítható. Kis Mezei Nyuszi és a többiek elindulnak, hogy megtalálják ezt a mesebeli tájat.
15:40
Hová tűnt a makk? Itt a tavasz, és a téli álmukat alvó állatok lassan ébredeznek. Akárcsak Kis Szürke Mókus. Miután átaludta a telet, érthető, hogy éhes és szeretné megenni az ősszel félrerakott makkokat, diókat. Igen ám! De nem emlékszik, hol hagyta őket. Kis Meze Nyuszi és a többiek segítenek neki rájönni.
15:55
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
16:10
Nagy és erős, mint Gorgó. Egy baleset következtében Gorgó elveszti az emlékezetét. Rájön, hogy ő egy sas, és egy sas barátot is szerez, akivel vadászni indulnak. Akka szomorú Gorgó elvesztése miatt, ezért Nils segítségével, a csapatot összefogva megpróbálják visszaszerezni Gorgót...
16:20
Még egy mérföld Éjszaka a repülő vadlúd csapatot vadászok veszik célkeresztbe. A repülés veszélyes, ezért Nils gyaloglást javasol. Akka nem tud tájékozódni a földön, ezért Nils veszi át a csapat vezetését.
16:35
Bagira, a költő Bagira nem tudja megjegyezni a csillagképek neveit, Balu ezért nagyon mérges rá. Bagira versbe foglalja a neveket, ami a majmoknak nagyon tetszik, és könnyebben is meg tudja jegyezni a dolgokat.
16:45
Maugli varázsbotja Balu egy háromágú botot keres, hogy vizet találjon a föld alatt. Maugli talál egy különleges botot, amiből hatalmas galiba lesz a dzsungelben, mert mindenki azt szeretné.
17:00
Minnie pizsama bulija. Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie egér, Donald kacsa, Goofy, Pluto és Daisy kacsa is.
17:20
A kis hableány - Halkabban Louie! Melinda, a kis hableány, lesüllyed a vízben, kiderül, hogy az uszonyával van baj, Plüssi szerint fel kell húzni a rugóját... Előkerül Plüssi régi játékmobilja, Louie, de nagyon hangos, ezért Doki megvizsgálja...
17:50
A Földre érkező újabb kísérlet hajakat eszik, ami elég rossz hír a környéken lakóknak. Lilo úgy gondolja, ideje megleckéztetni Mertle-t, így nála bújtatja el 177-est, arra számítva, hogy az undok kislány hamarosan kopasz lesz. A szőrszörny viszont megszökik, és a helyi fodrászat forgalma fellendül.
18:10
A Rejtély-szigetek 3. rész Amber és Szófia a Rejtélyes-szigeteken ragadnak, és nem tudják, hogy győzzék le Prizmát. Ennek ellenére nem adják fel, és tovább reménykednek. Amber úgy érzi, kötelessége megmenteni a szigeteket, hisz ő okozta a vesztüket...
18:35
Küzdelem a könyvért 2. rész Hook kapitány egy ügyes csellel megszökik Wendy könyvével Londonból. Egy meseszerető rendőrnek köszönhetően azonban Jake és barátai visszatérhetnek Sohaországba, ahol megakadályozzák, hogy Hook kapitány elégesse Wendy könyvét.
19:00
Zuli megmentése. Zoé szüleivel, valamint okos és bátor kutyájával a magas hegyek között él. Jó barátja, Harvey a társa izgalmas kalandjaiban. Zuli, a kismadár Zoé felügyelete mellett gyógyulgatott a meleg időben, de a tél közeledtével el kell repülnie a társaival délre. Sajnos épp egy vihar előtt engedik el a kis madarat, akin az sem segít, hogy egy jeladót tett rá Zoé édesanyja. Zoé és barátja a madár keresésére indulnak, ám a zord időjárás nem kedvez a csapatnak. Szerencsére Lassie is velük tart!
19:20
A cserediák. Eredeti hang digitálisanDave egy rövid időre befogadja Olint, a cserediákot. Olin esténként mesél a mókusoknak, és elhiteti velük, hogy a mese valóra válhat. A félős Theodore meggyőzi Alvint és Simont egy közelgő rossz dologról, és a kis mókusok mindent elhisznek...
19:35
Kutyák és macskák Az állatorvosnál gyakori probléma, hogy a kutyák és a macskák egymásnak ugranak. Bobnak jó ötlete támad, külön cica és kutya várótermet építenek.
19:45
Elakadva Bing és Sulla egy kidőlt fán játszanak. Bing szeretné kipróbálni mit tud, ezért felmászik egy nagy fára, ám a lejövetel már sokkal nehezebb. Még szerencse, hogy a többiek segítenek neki!
19:55
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
20:15
Ezt sasold és sírj. Tesztoszteron szag a levegőben! Megalakul a suli box szakköre, Stefan számára azonban valódi kihívás, hogy egy túlsúlyos, egy nagyszájú és a egy lemaradó pótkerék részvételével bármit is elérjen. Pedig a cél nem kicsi: le kell győzni a sznob, kivagyi, elit gimnázium tanulóit egy mérkőzés keretében. A gimnázium igazgatója együttműködést ajánl Rosenak, aki boldogan csapna tenyérbe, ám Karin gyorsan kideríti, hogy ez a szerződés számukra egyáltalán nem előnyös. A tanárnőt személyes bosszú is vezérli: annak idején a gimnáziumi igazgató ugyanis molesztálta őt. Most viszont révansot vesz és a l ényegénél ragadja meg a nagyképű férfit. Eközben a boxcsapathoz csatlakozik Cem, akit szintén személyes okok vezetnek: főnökének beképzelt fiát - aki történetesen az elit gimnázium tanulója - szeretné padlóra küldeni.
21:05
Az elmúlt 6 év legjobb pillanataival búcsúzik az Én vagyok itt! Visszaidézünk felejthetetlen fesztiválélményeket, portrébeszélgetéseket és exkluzív interjúkat. Hétfőtől szombatig 21.05-kor az M2 Petőfi TV műsorán.
22:10
Cassie és Sunny felkeresi Hayley Reid családját Middenhamben. A lány ikertestvére, Jessica figyelmezteti a nyomozókat, hogy a Hayley eltűnése miatti negatív sajtónyilvánosság erősen visszavetette a kisváros idegenforgalmát, ezért az újabb nyomozás hírére a helyiek ellenségesen reagálhatnak. Az eredeti nyomozásban részt vevő John Bentley főfelügyelő személyesen segíti a csoport munkáját, és elmondja azt is, hogy felelősnek érzi magát azért, mert értékes időt veszítettek azzal, hogy a rendőrség az első napokban otthonról való elszökésként kezelte Hayley eltűnését. Jelentkezik a lány egyik ba rátnője és elmondja, hogy két nappal eltűnése előtt Hayley helyette elvállalta egy kiadó apartman takarítását. A házat a kérdéses időben négy férfi és családjaik bérelték.
23:05
Az erdélyi Csajod együttes 2017 őszén alakult egy jamsession keretében, ahol egy metálhead dobos (Lőcsei Zsolt), egy funk-rajongó basszusgitáros (Sentes Zsombor István) és egy Beatles-mániás gitáros (Szőcs Tamás) talált egymásra. Idén nyáron csatlakozott a zenekarhoz gitáros posztban Láng Tibor. A zenekar azóta túl van több fellépésen – többek közt a Hiperkarma előtt is bemutathatták dalaikat –, de játszottak már Temesváron, Sepsiszentgyörgyön, Budapesten, tavalyelőtt Marosvásárhelyen, ahol második helyezést értek el a Peron tehetségkutatón. Stílusuk a funk-rock, de hard-rock, alter, sőt m ég diszkó stílusjegyek is fellelhetők a zenéjükben.
00:00
23/14. rész. Sam és Melinda egyre közelebb kerülnek egymáshoz, az első randira pedig egy sulibálon kerül sor. A nő itt találkozik egy szellemmel, egy anyával, aki arra kéri Melindát, hogy tartsa távol a lányát Timtől, egy rossz előéletű fiútól. Arra gyanakszanak, hogy a nőnek viszonya volt a fiúval, pedig a valódi ok ennél sokkal fájdalmasabb..
00:50
Cassie és Sunny felkeresi Hayley Reid családját Middenhamben. A lány ikertestvére, Jessica figyelmezteti a nyomozókat, hogy a Hayley eltűnése miatti negatív sajtónyilvánosság erősen visszavetette a kisváros idegenforgalmát, ezért az újabb nyomozás hírére a helyiek ellenségesen reagálhatnak. Az eredeti nyomozásban részt vevő John Bentley főfelügyelő személyesen segíti a csoport munkáját, és elmondja azt is, hogy felelősnek érzi magát azért, mert értékes időt veszítettek azzal, hogy a rendőrség az első napokban otthonról való elszökésként kezelte Hayley eltűnését. Jelentkezik a lány egyik ba rátnője és elmondja, hogy két nappal eltűnése előtt Hayley helyette elvállalta egy kiadó apartman takarítását. A házat a kérdéses időben négy férfi és családjaik bérelték.
01:45
Hullámhossz
01:55
Hullámhossz
02:05
Hullámhossz
02:15
Hullámhossz
02:25
Hullámhossz
02:35
Az erdélyi Csajod együttes 2017 őszén alakult egy jamsession keretében, ahol egy metálhead dobos (Lőcsei Zsolt), egy funk-rajongó basszusgitáros (Sentes Zsombor István) és egy Beatles-mániás gitáros (Szőcs Tamás) talált egymásra. Idén nyáron csatlakozott a zenekarhoz gitáros posztban Láng Tibor. A zenekar azóta túl van több fellépésen – többek közt a Hiperkarma előtt is bemutathatták dalaikat –, de játszottak már Temesváron, Sepsiszentgyörgyön, Budapesten, tavalyelőtt Marosvásárhelyen, ahol második helyezést értek el a Peron tehetségkutatón. Stílusuk a funk-rock, de hard-rock, alter, sőt m ég diszkó stílusjegyek is fellelhetők a zenéjükben.
03:30
A KiberMa mai adásában elérkezett az idő egy újabb mobil telefon kamera teszthez, és ezúttal a Galaxy család legújabb tagjait néztük meg az iPhone csúcs verziójával. Videó, nagylátószög, portré, és sok apró részlet. Lássuk miben melyik a jobb.Tudatos vásárlás a tisztítószerek világában? Na de honnan tudhatjuk melyik a kevésbé káros? Szerencsére már létezik erre is applikáció, a „tudatos vásárló” ! Gulyás Emesével a Tudatos Vásárlók egyesületének alapítójával beszélgettünk a program működéséről, fejlesztéséről és céljáról.Jöhet egy kis misztikus kalandjáték? Fejest ugrottunk a The Medium vi lágába, hogy 2 létsíkon keresztül járjunk utána az izgalmas történetnek.?
04:10
Ezt sasold és sírj. Tesztoszteron szag a levegőben! Megalakul a suli box szakköre, Stefan számára azonban valódi kihívás, hogy egy túlsúlyos, egy nagyszájú és a egy lemaradó pótkerék részvételével bármit is elérjen. Pedig a cél nem kicsi: le kell győzni a sznob, kivagyi, elit gimnázium tanulóit egy mérkőzés keretében. A gimnázium igazgatója együttműködést ajánl Rosenak, aki boldogan csapna tenyérbe, ám Karin gyorsan kideríti, hogy ez a szerződés számukra egyáltalán nem előnyös. A tanárnőt személyes bosszú is vezérli: annak idején a gimnáziumi igazgató ugyanis molesztálta őt. Most viszont révansot vesz és a l ényegénél ragadja meg a nagyképű férfit. Eközben a boxcsapathoz csatlakozik Cem, akit szintén személyes okok vezetnek: főnökének beképzelt fiát - aki történetesen az elit gimnázium tanulója - szeretné padlóra küldeni.
05:00
Hosszúkezű Az állandóan Robi és Töf-Töf körül repkedő, kellemetlenkedő darazsat, az űrből segítségül hívott hosszúkezű sem tudja megfogni.
05:05
Szerelem Vendégcirkusz érkezik a városba: egy idomárnő és egy oroszlánlány. Leo és Fred először egymás előtt is titkolva udvarolni kezdenek. Hamarosan családi boldogságról ábrándoznak mindketten...
05:15
A Golyókapkodó A légpuskás gyerekek pokollá teszik a madarak életét. Pom-Pom mesél a Madárvédő Golyókapkodóról, aki megvédi a madarakat...
05:20
A léggömbözők Gyermeknap az erdőszélén. Róka, Nyuszi egymást ajándékozza meg a másikat formázó léggömbbel ez alkalomból. Berci viszont mindenkinél nagyobb lufit szeretne, ami bizony túl nagyra sikerül és Berci elszáll...
05:30
Amikor majomfántok repülnek. Macy szeretne a csillámlegyekkel együtt repülni és táncolni, ezért Melvint kéri meg egy varázslatra. Ám a levegőben Macy nem akarja követni a koreográfiát, amivel alaposan összezavarja a csillámlegyeket. Zoom Shine elmagyarázza neki, hogy miért fontos, hogy a csapattagként gondolkozzon.
05:40
A problémás csillámnyulak Karoo egy csillámnyuszit hoz magával Csodaországba- Ám ezek az állatok nem ehetik az itt található élelmet, mert csak bajt okoznak. Lunánal és a többieknek ki kell találniuk, hogyan juttatják vissza a nyuszikat a megszokott környezetükbe.
05:55
Szirom és az álomdoboz. A lilinkók és a kert állatai lelkesen várják az aranysziromnapot. Az ünnep kulcsfigurája Szirom, aki napok óta nem tudja kialudni magát a sok-sok éjszakai hangtól. Vajon mi lehet a zajok forrása? Opszi, az oposszumbébi, Füllencs és Tappancs a két rosszcsont nyúlfi? Esetleg Habzsi valamely gonosz ármánya áll szegény Szirom álmatlanságának hátterében?
06:05
Lilinkók és ígéretek. Vihar dúl a kertben, s a lilinkók nekilátnak helyrehozni a vad szél okozta károkat. Ehhez mindannyiuk minden bűverejére szükség van, ám Bogi és Sapi a nyuszkáknak, Poci pedig Habzsinak, a botcsinálta fő-ételügyi professzornak tett könnyelmű ígéretet. Vajon sikerül meggyógyítani a megtépázott liliomfákat, jóllakatni a nyulak répalesőjét a legfontosabb répanapon, és megleckéztetni a szélhámozó Habzsi mókust?
06:20
Egy idegen Loofy, Treflinka és Treflika találkoznak egy idegennel, kivel a végén megbarátkoznak.
06:25
Jacko megmentése Jacko az emberek fogságába esik, a csapat pedig összejön, hogy megmentse. Ez nem is annyira egyszerű, mivel egy kutya vigyáz rá. Egy nem túl okos kutya. Mindenkinek megvan a maga feladata, hogy a küldetés sikeres legyen.
06:40
A legfőbb préda. Blinky és Jacko nagyon unatkozik. Nem is sejtik, hogy milyen jó dolguk van. Kapóra jön Csirip néni órája, de az osztály azt is nagyon unja, ezért menet közben leválnak róla. Az osztály nyomát pedig egy veszedelmes ragadozó követi. Csirip néni közbelép. Így viszont, őt kell megmenteni.
06:50
Bagira, a költő Bagira nem tudja megjegyezni a csillagképek neveit, Balu ezért nagyon mérges rá. Bagira versbe foglalja a neveket, ami a majmoknak nagyon tetszik, és könnyebben is meg tudja jegyezni a dolgokat.
07:05
Maugli varázsbotja Balu egy háromágú botot keres, hogy vizet találjon a föld alatt. Maugli talál egy különleges botot, amiből hatalmas galiba lesz a dzsungelben, mert mindenki azt szeretné.
07:15
A cserediák. Eredeti hang digitálisanDave egy rövid időre befogadja Olint, a cserediákot. Olin esténként mesél a mókusoknak, és elhiteti velük, hogy a mese valóra válhat. A félős Theodore meggyőzi Alvint és Simont egy közelgő rossz dologról, és a kis mókusok mindent elhisznek...
07:25
Oroszlánok, tigrisek, pingvinek! Te jó ég! Eltűnik egy igen értékes, ritka fajtájú pingvin az állatkertből. Marci és barátai a nyomába erednek, hogy megtalálják. Elvisz nyomozó pedig úgy gondolja, hogy a tettes Marci.
07:40
A nagy lakoma. Az állatok nagy lakomát szeretnének csapni, ehhez pedig a legmegfelelőbb helyszínt keresik. Kis Fehér Bagoly mesél nekik egy csodaszép helyről, ami semmihez nem hasonlítható. Kis Mezei Nyuszi és a többiek elindulnak, hogy megtalálják ezt a mesebeli tájat.
07:50
Hová tűnt a makk? Itt a tavasz, és a téli álmukat alvó állatok lassan ébredeznek. Akárcsak Kis Szürke Mókus. Miután átaludta a telet, érthető, hogy éhes és szeretné megenni az ősszel félrerakott makkokat, diókat. Igen ám! De nem emlékszik, hol hagyta őket. Kis Meze Nyuszi és a többiek segítenek neki rájönni.
08:05
Minnie pizsama bulija. Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie egér, Donald kacsa, Goofy, Pluto és Daisy kacsa is.
08:25
A kis hableány - Halkabban Louie! Melinda, a kis hableány, lesüllyed a vízben, kiderül, hogy az uszonyával van baj, Plüssi szerint fel kell húzni a rugóját... Előkerül Plüssi régi játékmobilja, Louie, de nagyon hangos, ezért Doki megvizsgálja...
08:50
A Földre érkező újabb kísérlet hajakat eszik, ami elég rossz hír a környéken lakóknak. Lilo úgy gondolja, ideje megleckéztetni Mertle-t, így nála bújtatja el 177-est, arra számítva, hogy az undok kislány hamarosan kopasz lesz. A szőrszörny viszont megszökik, és a helyi fodrászat forgalma fellendül.
09:15
A Rejtély-szigetek 3. rész Amber és Szófia a Rejtélyes-szigeteken ragadnak, és nem tudják, hogy győzzék le Prizmát. Ennek ellenére nem adják fel, és tovább reménykednek. Amber úgy érzi, kötelessége megmenteni a szigeteket, hisz ő okozta a vesztüket...
09:35
Le Café Parfait / Mademoiselle Anyu. Apa vacsizni szeretné vinni Anyát, de minden étterem teli van. Nancy-nek remek ötlete támad, hogy ünnepelhetnének méltóképpen. / Anyu nagyon fáradt, Nancy ezért vállalja, hogy vigyáz Jojora. Ráadásul még a házimunkát is megcsinálja. Igaz, nem minden megy elsőre...
10:00
Valentin nap / A helyettes tanár Valentin nap van, de Vampirina és családja Jujjlentin napot tartanak ilyenkor. / Vampirina egyik tanára koncertezni megy a zenekarával, ezért egy helyettesítő tanárra lesz szükség. Vampirina ráveszi a mamáját, hogy ő legyen a helyettes.
10:25
Elakadva Bing és Sulla egy kidőlt fán játszanak. Bing szeretné kipróbálni mit tud, ezért felmászik egy nagy fára, ám a lejövetel már sokkal nehezebb. Még szerencse, hogy a többiek segítenek neki!
10:30
Nagy durranás. Mandyék tüzijátékot szerveznek a kertben, ezért Sam segít nekik beállítani a rakétákat, nehogy baj legyen. Egy véletlen baleset miatt azonban mégis kigyullad a szerszámoskamra, ráadásul Oroszlán, a cica is eltünik. A gyerekek azt remélik, hogy nem a lángoló műhelyben rejtőzött el.
10:45
A kis sólyom első repülése Jack megismerkedik a kis solyómmal, aki még sosem repült.
10:50
Az iszapszörny Fácánkákat mindenki szörnyetegnek nézi az erdőben, miután Béka néni egy iszappakolást ajánl az arcukra.
11:00
Toot igazat mond Toot és Hoot ebben az epizódban megtanulják, hogy milyen fontos az igazmondás.
11:05
Hosszúkezű Az állandóan Robi és Töf-Töf körül repkedő, kellemetlenkedő darazsat, az űrből segítségül hívott hosszúkezű sem tudja megfogni.
11:10
Szerelem Vendégcirkusz érkezik a városba: egy idomárnő és egy oroszlánlány. Leo és Fred először egymás előtt is titkolva udvarolni kezdenek. Hamarosan családi boldogságról ábrándoznak mindketten...
11:20
A Golyókapkodó A légpuskás gyerekek pokollá teszik a madarak életét. Pom-Pom mesél a Madárvédő Golyókapkodóról, aki megvédi a madarakat...
11:30
A léggömbözők Gyermeknap az erdőszélén. Róka, Nyuszi egymást ajándékozza meg a másikat formázó léggömbbel ez alkalomból. Berci viszont mindenkinél nagyobb lufit szeretne, ami bizony túl nagyra sikerül és Berci elszáll...
11:40
Galambpadlás Galambék padlásán nagy a rendetlenség, mindenféle kacattal van tele, ráadásul még a koromzsák ajtó sincs a helyén. Galambné felpiszkálja a kályhát, a Tűzmanó kiszökik a koromzsák ajtón és már meg is van a baj...
11:45
A bíró okos lánya Mátyás király a lusta bírónak három találóskérdést adott fel. Helyette a lánya oldotta meg a feladatot. Ezért a király jutalmul férjhez adta legkedvesebb katonájához.
12:00
Korrupció A dokit megpróbálják megvesztegetni, Csőrmester pedig a lóversenyen doppingolás után nyomoz. Bubót is bevonja a munkába, de a doki sajátos orvoslási módszerei csak Ursulát teszik boldoggá.
12:10
Egy rossz húzás. Mézga Géza és Aladár a hőlégballonnal Indiában tűnnek el, ahol a Nagy Csodatévő Dzsagudár fogságába esnek. Paula és Kriszta azonban megtalálja és ki is szabadítja őket. Ám a családra most az Interpol csap le a hamis dollárok miatt. A tárgyaláson szerencsére kiderül, mind az öt magyar áldozat, csak eszköz volt a maffia kezében. El kell azonban hagyniuk Indiát. Pénz hiányában nincs más lehetőség, zsoldosnak jelentkeznek Dél-Afrikába. Amikor a kiképzésen kiderül számukra, hogy ez egy terrorista szervezet, szökést eszelnek ki...
12:35
Dinamikus Dinamo Axel, Sarge és Maszkos közötti nézeteltérés középpontjában találja magát. Dinamo egy mágneses övvel összeköti hármójukat. Csak úgy tudnak kiszabadulni és Dinamo pusztítását leállítani, ha összefognak.
12:45
Királyi kard Az Arthur király meséjének vetítése után Axel kinyújtja kardját, és királlyá nyilvánítja magát. Axel összes barátja is király szeretne lenni. Dynamo furfangos trükkje miatt a csapatban kétség merül fel, hogy ki az igazi vezető.
13:00
A föld alatti város Sachi rendel a hörcsögének egy futógömböt, bele is rakja, de a hörcsög elfut vele. Egy föld alatti városban találnak rá, és mint kiderül nem is egyedül van a futógömbben.
13:15
Kemping a fjordnál Anders apukájával kempingezni indul a fjordokhoz, ahol végre láthat sarki fényt. Annyi izgalmas kalandba keverednek, hogy majdnem lemaradnak a csodálatos égi jelenségről.
13:25
Csontok Érdekes magazinműsor, Baltazár műsorvezetésében a csontokról.
13:30
A nagy teáskanna keresés. Elromlott a vízforraló, ezért Apa és a cicák elmennek egy újat venni- A boltban azonban annyi mindenfélét árulnak, hogy a kínálat bősége magával ragadja őket. Így nem csoda, hogy jó sok dolgot összevásárolnak, amire igazából nincs is szükség. Csak épp vízforralót nem. Szerencsére Anya megoldja a helyzetet.
13:35
Repülni tanulni. Apa egy új drónt vásárol, amit a cicák nagyon szeretnének kipróbálni. Pedig Apa arra kéri őket, hogy nélküle semmiképpen ne használják. Süti, Puding és Cuki azonban nagyon kíváncsi, így bekapcsolják. Ennek viszont nem lesz jó vége. A cicák megtanulják, hogy vannak olyan eszközök, amiket csak felnőtt segítségével szabad használni.
13:45
Nagy és erős, mint Gorgó. Egy baleset következtében Gorgó elveszti az emlékezetét. Rájön, hogy ő egy sas, és egy sas barátot is szerez, akivel vadászni indulnak. Akka szomorú Gorgó elvesztése miatt, ezért Nils segítségével, a csapatot összefogva megpróbálják visszaszerezni Gorgót...
13:55
Még egy mérföld Éjszaka a repülő vadlúd csapatot vadászok veszik célkeresztbe. A repülés veszélyes, ezért Nils gyaloglást javasol. Akka nem tud tájékozódni a földön, ezért Nils veszi át a csapat vezetését.
14:10
Kutyák és macskák Az állatorvosnál gyakori probléma, hogy a kutyák és a macskák egymásnak ugranak. Bobnak jó ötlete támad, külön cica és kutya várótermet építenek.
14:20
Szép kilátás Wissper hazaviszi Haley-t a kisegeret, aki elpanaszolja neki, hogy az új szomszédja eltakarja előle a szép kilátást, ezért folyton vitatkoznak. Wissper odahívja Dant, a békés, bölcs pandát...
14:30
Guszti születésnapja Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket.
14:40
Benő és Lili karácsonya 1. Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket.
14:55
Palackposta Will és Rosie áfonyás frissítőket visz egy forró napon a barátoknak. Ám Will elakad a sáros úton, és egy palackba zárt üzenetben próbál segítséget hívni. Bár mindenki olvassa az üzenetet, senki sem siet Will segítségére.
15:05
A Yeti A rejtélyes hegyi ember, a Yeti a magas hegyekben él, és csak a hatalmas lábnyoma árulkodik létezéséről. Legalábbis így szól a mese. Dörmi és Rosie a titok nyomába erednek, szeretnék megtalálni a Yetit!
15:15
Rossz szagminta Helen és Penny kirándulás közben eltünik a Körmöspálca-hegyen. Radarra, a tűzoltóság kutyájára vár a feladat, hogy megtalálja őket szag alapján. Azonban a szennyesből előkerülő ruhadarab nem Helené, így Radar rossz irányba indul.
15:25
A dínó muffin Szivárványia lakói először megijednek a hozzájuk csöppenő dinoszaurusztól, de Rubi meggyőzi őket, hogy a nagy test barátságos szívet takar. Elhatározzák hát, hogy szívélyes fogadtatásban részesítik a jövevényt.
15:40
Papiri lapjai Kiborul a narancslé, amitől Papiri otthona nem csak elázik, de csupa ragacs is lesz. Papiri kétségbe esik, mert éppen fotózásra készült, mikor mindene odalett. Csupaszív Rubi felcsap restaurátornak, hogy helyrehozza a károkat.
15:55
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
16:10
Trisztán, a lúd a semmiből jön elő, épp amikor a legnagyobb szükség van rá. Egy farkas támadta meg a csapatot, és Trisztán elzavarja a falánk ragadozót. Természetes, hogy mindenki hősként néz Trisztánra, és az ő tanácsát követik az utazásnál is. Ám a tájékozódás nem a hős erőssége, így hamarosan nagy pácba kerül a csapat...
16:20
Vigyázz, hová lépsz! A vadlúd csapat egy kis kerülőt tesz a vándorlása során, hogy találkozzanak Jack-kel, Aranyszemű kedvencével. Ám Jack helyett Szmöre tűnik fel, és ezzel elkezdődik a bajok sorozata!
16:35
Fúla repülése Fúla azzal henceg, hogy ő az akrobatikus repülés bajnoka. Pedig csak Háti katapultálta ki őt a kókuszfáról. Mindenki szeretné látni, hogy egy szikláról, hogy tud lerepülni.
16:45
Szerelem első látásra. Darvak elrepültek, de Aliona a dzsungelben marad. Nagyon fél, hogy egyedül lesz, de Maugli felajánlja neki, hogy nem lesz egyedül míg a társai visszajönnek. Aliona beleszagol egy különleges virágba, amitől szerelmes lesz Sir Kánba, és mindenhol őt keresi.
17:00
A nagy verseny I. rész. Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie egér, Donald kacsa, Goofy, Pluto és Daisy kacsa is.
17:20
A lábadozó orvos - Hőguta A plüssjátékoknak feltűnik, hogy Doki nincs túl jól, ezért most neki van szüksége pihenésre. Anyukája megvizsgálja és kiderül, hogy influenzás... Rettentő hőség van, ami megviseli Pete-et, a rendőrautót. Kiderül, hogy hőgutát kapott..
17:50
Boldog Kalikimakát! Elérkezett Karácsony napja, ami még Gantura is jó hatással van. Stitch nem bír magával, úgy tűnik, minden ajándékot magának szeretne. Valójában egy elszabadult kísérletet keres a karácsonyi meglepetések között.
18:10
A születésnapi kívánság. Szófia szülinapja rosszul indul, Tapsi tönkreteszi az ünnepi ruháját. Ez pedig még csak a kezdet, a balszerencsék sorában. Tündér-keresztanya segíteni szeretne, és egy varázslattal sikerül megismételni a szülinapot. Már sok minden jobban sikerül, de még mindig nem tökéletes, ezért ez a nap újra és újra ismétlődik...
18:35
Kalóz Pogó - Ki a legravaszabb? Jake és barátai kincskereső túrájuk rendkívül eredményes. Cuby egy különleges új könyvet talál, amely nyomán nagy kalandra indul a csapat. A könyv Pogó kalóz, az ismert zenész dalait tartalmazza, amely nemcsak egy kottáskönyv, de egy kincslelőhely titkos leírása is. Hook is csatlakozik a kincskereső csapathoz, ami nem teszi egyszerűbbé a kincskeresést.Hook kapitány versenyre hívja Miss LöCsőrt. Aki nyer, az a legravaszabb kalóz. Vajon ki nyeri a versenyt?
19:00
Orvvadászok a völgyben. Zoé és édesapja egy magára hagyott medvebocsot találnak a völgyben, és otthon gyógyítgatják, hogy később visszaengedjék a természetbe. A bocsot orvvadászok akarták elrabolni, akik még nem adták fel a tervüket. Szerencsére Lassie éberen vigyáz a kis bocsra.
19:20
A (nem annyira) meglepetés buli Eredeti hang digitálisanBrittany megharagszik a tesóira, ezért szülinapi buliját Amber szervezi. A jósnő hiába inti a hamis barátoktól, Brittaney félreérti a célzást. Amber pedig tovább szervezi a kamu szülinapi bulit...
19:35
Műhely átalakítás Karcsi születésnapjára Bob és barátai átalakítják Karcsi műhelyét. Meglepetést szeretnének okozn. Az első és szinte a legnehezebb dolog, hogy valahogy eltávolítsák Karcsit a műhelyéből.
19:45
A torta Bing és Flop tortabulit tartanak. A finomságot Bing dísziti fel. A délutáni összejövetelre egymás után érkeznek a barátok, ám a torta lecsúszik az álványról, és darabokra törik. Még szerencse, hogy így is nagyon finom maradt!
19:55
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
20:15
Szerintem, itt te vagy a problémás gyerek. A látszat néha csal.. Pia jó tanuló, szorgalmas diák, akiről senki nem is sejti, hogy milyen viharok dúlnak a fegyelmezett külső mögött. Ez a máz azonban repedezni kezd, amikor Vollmer tanár úr megbízza, hogy korrepetálja Dennist, a 12 éves fiút. Dennis ugyanis nem tud írni-olvasni. A lány és a kis scrác jól kijönnek egymással és ez nagyon, de nagyon nem tetszik Pia szigorú, értelmiségi szüleinek. Pia anyjának és apjának határozott elképzelése van a lányuk jövőjéről, továbbtanulásáról. Amikor olyan fotókat találnak a lány telefonjában, ahol épületek és hidak tetején áll, megrémülnek és azt hiszik mindez Dennis bűne. Feltett szándékuk, hogy kirúgatják a problémás kisfiút a suliból, ám hamarosan rá kell döbbenniük egy súlyos titokra: Pia a problémás. Vollmer tanár úrnak is nagyon kell sietnie, ha meg akar előzni egy tragédiát. Az iskolafelügyeletnél pedig betelik a pohár: Stefánt átmenetileg felfüggesztik.
21:05
Az elmúlt 6 év legjobb pillanataival búcsúzik az Én vagyok itt! Visszaidézünk felejthetetlen fesztiválélményeket, portrébeszélgetéseket és exkluzív interjúkat. Hétfőtől szombatig 21.05-kor az M2 Petőfi TV műsorán.
22:15
Cassie és Sunny kihallgatják azt a négy férfit, akik az ezredforduló szilveszterén a nyaraló bérlői voltak, és akik meglehetősen egybevágó módon számolnak be az éjszaka eseményeiről. A nyomozók számára hamar feltűnik, hogy a négy férfi közül hármuk házassága a Hayley eltűnését követő egy éven belül válással ért véget, az iskola pedig, ahová együtt jártak, azon a környéken van, ahol a lány holttestét megtalálták. Mind a négyüket nehéz helyzetben éri a nyomozók látogatása: James Hollis a fiával bajlódik, aki kábítószerfüggő és nemi identitászavarban szenved, Pete Carr üzletemberként a csőd s zélén áll – nyilvánvalóan nem először életében, Dr. Tim Finch ellen vizsgálat folyik etikai vétség vádjával, Chris Lowe pedig egy lakóautóban él egy városszéli parkolóban.
23:05
Képzelt Város. Képzelt Város 2021.10.2A Képzelt Város zenekar története 2005-ben kezdődött az építész karon. A kezdeti hobbizenélésből az idők során életforma lett, a 2008-as Csend utca EP-n és a White Noise című kislemezen át pedig egyenes út vezetett a sorsfordító nagylemezig és a sajátos hangzásvilágig, aminek nélkülözhetetlen eleme a cselló, a csilingelő dallamot játszó, vagy éppen zajból falat építő gitárok és most már az analóg szintetizátorok is.
00:05
23/15. rész. Néhány egyetemista lány legnagyobb vágyai közé tartozik, hogy bekerüljön az iskola elit klubjába. Csak azzal nincsenek tisztában, hogy ezért bizony kegyetlen próbát kell kiállniuk, ami - előfordulhat - az életükbe kerül. Amikor egy lány eltűnik egy fagyos éjszaka egy ilyen próbatétel során, mindenki megrendül, és a lepel lehull ezekről a kínzásokról. Rebecca, egy halott lány szelleme segít, hogy megtalálják az elveszett jelöltet.Eredeti hang digitálisan.
00:50
Cassie és Sunny kihallgatják azt a négy férfit, akik az ezredforduló szilveszterén a nyaraló bérlői voltak, és akik meglehetősen egybevágó módon számolnak be az éjszaka eseményeiről. A nyomozók számára hamar feltűnik, hogy a négy férfi közül hármuk házassága a Hayley eltűnését követő egy éven belül válással ért véget, az iskola pedig, ahová együtt jártak, azon a környéken van, ahol a lány holttestét megtalálták. Mind a négyüket nehéz helyzetben éri a nyomozók látogatása: James Hollis a fiával bajlódik, aki kábítószerfüggő és nemi identitászavarban szenved, Pete Carr üzletemberként a csőd s zélén áll – nyilvánvalóan nem először életében, Dr. Tim Finch ellen vizsgálat folyik etikai vétség vádjával, Chris Lowe pedig egy lakóautóban él egy városszéli parkolóban.
01:45
Hullámhossz
01:55
Hullámhossz
02:05
Hullámhossz
02:15
Hullámhossz
02:25
Hullámhossz
02:35
Képzelt Város. Képzelt Város 2021.10.2A Képzelt Város zenekar története 2005-ben kezdődött az építész karon. A kezdeti hobbizenélésből az idők során életforma lett, a 2008-as Csend utca EP-n és a White Noise című kislemezen át pedig egyenes út vezetett a sorsfordító nagylemezig és a sajátos hangzásvilágig, aminek nélkülözhetetlen eleme a cselló, a csilingelő dallamot játszó, vagy éppen zajból falat építő gitárok és most már az analóg szintetizátorok is.
03:30
A KiberMa mai adásában Csiti és Endre megpróbált utána járni annak, hogy miért gyülekeznek sötét fellegek a FIFA körül, amely annak ellenére, hogy a világ egyik legnépszerűbb esport játéka, komoly bajba kerülhet a közeljövőben. Mi vezetett idáig? Képesek lesznek radikálisan megújulni?Immár harmadik alkalommal indul útjára a Vodafone Digitális Díj pályázat, amely keretein belül idén olyan projektekkel lehet nevezni, melyek az oktatás, az egészségügy vagy a környezetvédelem területén könnyíthetik meg mindennapjainkat. Folytatjuk sorozattá érett robot körképünket. Ezúttal irány a kert és Bost on, avagy lássuk milyen háztáji munkákban lesznek nemsokára robot kisegítőink.Kellemes kis téli, Tim Burton álomvilág szerű borzongás? Ez a Little Nightmares 2, amely szuper hangulatos grafikájával, és csavaros fejtörőivel mindannyiunk kis kedvence lett a hideg februári napokra.
04:10
Szerintem, itt te vagy a problémás gyerek. A látszat néha csal.. Pia jó tanuló, szorgalmas diák, akiről senki nem is sejti, hogy milyen viharok dúlnak a fegyelmezett külső mögött. Ez a máz azonban repedezni kezd, amikor Vollmer tanár úr megbízza, hogy korrepetálja Dennist, a 12 éves fiút. Dennis ugyanis nem tud írni-olvasni. A lány és a kis scrác jól kijönnek egymással és ez nagyon, de nagyon nem tetszik Pia szigorú, értelmiségi szüleinek. Pia anyjának és apjának határozott elképzelése van a lányuk jövőjéről, továbbtanulásáról. Amikor olyan fotókat találnak a lány telefonjában, ahol épületek és hidak tetején áll, megrémülnek és azt hiszik mindez Dennis bűne. Feltett szándékuk, hogy kirúgatják a problémás kisfiút a suliból, ám hamarosan rá kell döbbenniük egy súlyos titokra: Pia a problémás. Vollmer tanár úrnak is nagyon kell sietnie, ha meg akar előzni egy tragédiát. Az iskolafelügyeletnél pedig betelik a pohár: Stefánt átmenetileg felfüggesztik.
05:00
A hihetetlenül erős, csupaizom űrlény felemeli a megmozdíthatatlan dézsát, segít a csapdába esett, a bajbajutott kéményseprőn, a tehetetlen zongoraszállítón. A vagánykodó huligánokat is megleckézteti, a harang idő előtti megszólaltatásával azonban egy kis bonyodalmakat okoz.
05:05
Ünnepi ebéd Fred gyönyörűen megterített a vasárnapi ebédhez. Leo nagy örömmel ül asztalhoz, de Fred hamarosan ajtót mutat neki, olyan disznó módon esik neki az ételnek. Az oroszlán az udvaron zokogva végiggondolja, mit is jelent, hogy őt disznóhoz hasonlították.
05:10
Órarugógerincű Felpattanó Gombóc Artúr, aki a templomtoronyba költözik, összevész az óra rugójával, mert az túl hangosan dolgozik. Az Órarugógerincű felpattanó ezért bánatában lent ugrál az utcákon, így az emberek nem tudnak eligazodni az órán...
05:20
A civakodók Dörmi bocsok uborkaversenyen vesznek részt, amelynek során rájönnek együtt eredményesebbek elsők lehettek volna.....
05:30
Méhviasz bíró. A korán reggel ébredező réten Maja két lódarázsra figyel fel, akik Méhviasz bíró reggelijét, a finom mézet szeretnék megszerezni. A kis méhecske figyelmezteti a bírót, aki nem hisz neki ellenben megvádolja szabályszegéssel. Ez pedig azzal jár, hogy Maját örökre száműzik a rétről. Szerencsére azonban a királynőnek több esze van, mint a felfuvalkodott bírónak, ráadásul Maja bátorsága is az ellenkező irányba befolyásolja a történteket….
05:40
Vili üvege Maja és Vili egy üveget találnak ez erdőben, amit gondatlan emberek dobtak el. A kis méhek bemásznak a szép kis palackba, de az Vilivel messzi gurul. Maja bemerészkedik a sűrű erdőbe, hogy megkeresse kedves kis barátját….
05:55
Hapzsi és a sapka. Habzsi és Hapsi makkot gyűjtenek télire, ám az idősebb mókus itt is cselhez folyamodik. Szirom csinos sapkákat kötöget és egyet a cidriző Habzsinak ad, amivel meghódítja a kert kis lakóit. Üzletet szimatol a mókus, ezért megrendeléseket vesz fel a sapikra, amit Szirom szorgalmasan megkötöget. A lilinkók rájönnek a turpisságra, hogy fizetségképp a megrendelő kisállatok étellel rakják tele Habzsi odúját.
06:05
Sapi és a hernyó. A vihar elől elbújó lilinkók magányos, gubóját vesztett hernyóra bukkannak. Sapi vele marad, és nem túl rátermetten igyekszik gondoskodni róla, míg a többiek lomblevest főznek neki. Méghozzá Habzsi vezényletével, aki azt állítja, egykor hernyóbaba-gondozó is volt. Habzsi ugyan meglép az elkészült levessel, de szerencsére feltűnik a színen Pillepippi, a pillangó, és a végén minden jóra fordul.
06:20
Kínai étel Apa kínai ételt főz vacsorára, de Treflik anélkül, hogy megkóstolná azt mondja, hogy nem szereti. Kis Bácsi elviszi őt Kínába, és mire visszaérnek már Treflik is tudja, hogy érdemes az új dolgokat is kipróbálni.
06:25
Dobozföld Egy szállító ajtóról leesik egy doboz, amit Blinky és Jacko rögtön szeretne felfedezni, ezért belemásznak. Így azonban eljutnak Dobozföldre, ahol minden ismeretlen, és a szabályok is zavarosak. Ebben a világban minden olyan izgalmas.
06:40
Törpék földje. Wombo hívatja Blinky-t és Jackot. Szeretné, ha megvédenék a komposztot, mivel a madarak folyamatosan fosztogatják. Wombo egy madárijesztőt is kihelyezett már, de Blinky és Jacko egyöntetű véleménye, hogy nem segít. Így a barátok a kerti törpéket vetik be. A hasznosságuk enyhén szólva megkérdőjelezhető....
06:50
Fúla repülése Fúla azzal henceg, hogy ő az akrobatikus repülés bajnoka. Pedig csak Háti katapultálta ki őt a kókuszfáról. Mindenki szeretné látni, hogy egy szikláról, hogy tud lerepülni.
07:05
Szerelem első látásra. Darvak elrepültek, de Aliona a dzsungelben marad. Nagyon fél, hogy egyedül lesz, de Maugli felajánlja neki, hogy nem lesz egyedül míg a társai visszajönnek. Aliona beleszagol egy különleges virágba, amitől szerelmes lesz Sir Kánba, és mindenhol őt keresi.
07:15
A (nem annyira) meglepetés buli Eredeti hang digitálisanBrittany megharagszik a tesóira, ezért szülinapi buliját Amber szervezi. A jósnő hiába inti a hamis barátoktól, Brittaney félreérti a célzást. Amber pedig tovább szervezi a kamu szülinapi bulit...
07:25
Marci és a vikingek. Marci és az osztály ellátogat a múzeumba, ahol megcsodálják Loki, a vikingek istenének szobrát. Ám egy véletlen fagyibalesetnek köszönhetően, Loki életre kel és szarvakat varázsol Gergőnek. Ha meg akarnak szabadulni a felesleges testrésztől, Loki kívánságára meg kell szerezniük a félelmetes Midgard kígyó tojásait.
07:40
A dínó muffin Szivárványia lakói először megijednek a hozzájuk csöppenő dinoszaurusztól, de Rubi meggyőzi őket, hogy a nagy test barátságos szívet takar. Elhatározzák hát, hogy szívélyes fogadtatásban részesítik a jövevényt.
07:50
Papiri lapjai Kiborul a narancslé, amitől Papiri otthona nem csak elázik, de csupa ragacs is lesz. Papiri kétségbe esik, mert éppen fotózásra készült, mikor mindene odalett. Csupaszív Rubi felcsap restaurátornak, hogy helyrehozza a károkat.
08:05
A nagy verseny I. rész. Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie egér, Donald kacsa, Goofy, Pluto és Daisy kacsa is.
08:30
A lábadozó orvos - Hőguta A plüssjátékoknak feltűnik, hogy Doki nincs túl jól, ezért most neki van szüksége pihenésre. Anyukája megvizsgálja és kiderül, hogy influenzás... Rettentő hőség van, ami megviseli Pete-et, a rendőrautót. Kiderül, hogy hőgutát kapott..
08:50
Boldog Kalikimakát! Elérkezett Karácsony napja, ami még Gantura is jó hatással van. Stitch nem bír magával, úgy tűnik, minden ajándékot magának szeretne. Valójában egy elszabadult kísérletet keres a karácsonyi meglepetések között.
09:15
A születésnapi kívánság. Szófia szülinapja rosszul indul, Tapsi tönkreteszi az ünnepi ruháját. Ez pedig még csak a kezdet, a balszerencsék sorában. Tündér-keresztanya segíteni szeretne, és egy varázslattal sikerül megismételni a szülinapot. Már sok minden jobban sikerül, de még mindig nem tökéletes, ezért ez a nap újra és újra ismétlődik...
09:35
Nőj fel Jojo! / Nancy különleges vacsorája. Anya és Apa fontos vendégeket várnak, Nancy pedig szeretne a felnőttekkel szeretne maradni. Egy idő után azonban kénytelen belátni, hogy a felnőttek társasága nem olyan szórakoztató, mint azt elsőre gondolta. / Nancy és az egész család vacsorázni megy a város egyik éttermébe. Nancy izgatottan készül az eseményre, és csalódottan veszi tudomásul, hogy már Jojo is ugyanolyan kiszolgálást kap, mint ő.
10:00
Hauntlyween / Frankstein virágja. Halloween ünnepe van, Vampirináékhoz pedig erdélyi barátok érkeznek, ám a kis vámpírlány tart tőle, hogy emberbarátai majd megijednek a szörnyvendégektől. / A találmányok napja közeleg az iskolában. Vampirina pedig egy hervadt virágokat felélesztő gépet visz be az iskolába.
10:25
A torta Bing és Flop tortabulit tartanak. A finomságot Bing dísziti fel. A délutáni összejövetelre egymás után érkeznek a barátok, ám a torta lecsúszik az álványról, és darabokra törik. Még szerencse, hogy így is nagyon finom maradt!
10:35
Rossz szagminta Helen és Penny kirándulás közben eltünik a Körmöspálca-hegyen. Radarra, a tűzoltóság kutyájára vár a feladat, hogy megtalálja őket szag alapján. Azonban a szennyesből előkerülő ruhadarab nem Helené, így Radar rossz irányba indul.
10:45
Boci játszik Fácánkák elmennek Tehén néni új borját, Bocit meglátogatni. Boci még nagyon félénk, így eleinte mindentől megijed.
10:50
Szarka néni datolyaszilvája Fácánkák nem tudják, de elhozzák Szarka néni utolsó datolyaszilváját a fáról. Mikor ezt meghallják, vissza akarják tenni a fára.
11:00
Olwin és Mr. Köd Ebben az epizódban a vononcok tájékozódni, azaz navigálni tanulnak, és így azt is megtanulják, hogy társuk munkáját értékeljék.
11:05
A hihetetlenül erős, csupaizom űrlény felemeli a megmozdíthatatlan dézsát, segít a csapdába esett, a bajbajutott kéményseprőn, a tehetetlen zongoraszállítón. A vagánykodó huligánokat is megleckézteti, a harang idő előtti megszólaltatásával azonban egy kis bonyodalmakat okoz.
11:10
Ünnepi ebéd Fred gyönyörűen megterített a vasárnapi ebédhez. Leo nagy örömmel ül asztalhoz, de Fred hamarosan ajtót mutat neki, olyan disznó módon esik neki az ételnek. Az oroszlán az udvaron zokogva végiggondolja, mit is jelent, hogy őt disznóhoz hasonlították.
11:20
Órarugógerincű Felpattanó Gombóc Artúr, aki a templomtoronyba költözik, összevész az óra rugójával, mert az túl hangosan dolgozik. Az Órarugógerincű felpattanó ezért bánatában lent ugrál az utcákon, így az emberek nem tudnak eligazodni az órán...
11:25
A civakodók Dörmi bocsok uborkaversenyen vesznek részt, amelynek során rájönnek együtt eredményesebbek elsők lehettek volna.....
11:40
Az ócska autó Benzinkúthoz érkezik autójával a görény. Teve Rudi megtankolja, de az autóból mindenütt folyik a benzin, a Tűzmanó kiugrik a motorból és tűz üt ki a benzinkútnál.
11:45
A király megkérdezi három lányától, hogy melyik szereti a legjobban, mert annak adja a legszebb királyságát. A legkisebb eképp válaszol: annyira szeretem apám, mint az emberek a sót. Erre nagyon megharagszik a király, s elűzi a lányát. A királylány vándorútra kel, s találkozik a szomszéd királyfival, aki elhatározza, hogy meghívja vendégségbe a királyt. Finomságokat tálalnak fel a vendégnek, de sótlanul. Amikor a király kifogásolja a sótlan ételeket, akkor a királyfi rádöbbenti leánya igazságára. Ekkor jön elő az ifjú asszony, akinek végre apja boldogan bocsájt meg.
12:00
Krimi Vizsla krimijeit olvasva mindenki bűnügyi szakértőnek gondolja magát, még Bubo doktor is; és mivel Csőrmester egyelőre képtelen felgöngyölíteni a baromfiudvarban elkövetett gyilkosságsorozatot, némi segítséggel maga lép akcióba.
12:10
A fekete arany. A hősként ünnepelt Mézga család Máris vezetésével sajtókonferenciát tart a leleplezett terrorista szervezetről. Közben levél érkezik az olajsejkké avanzsált Hufnágel Pistitől, aki olajkutak ígéretével csalogatja a Camel oázisba a családot és persze Máris szomszédot is. A már hazafelé tartó gépet Mézgáék eltérítik, s leszállnak a sivatagban. Olaj azonban sehol...
12:35
Kidobós Axel megtanul kidobós játékot játszani annak érdekében, hogy megállítsa Galád és Cukorsó hercegnő harcát, hogy ki a jobb gazember, valamint Zoe és Cleo közötti vitát is leállítsa, hogy ki a jobb edző!
12:45
A győztes mindent visz Hónapok óta tartó napi Luchador edzés után Axelnek kell kiállnia a hívatlan versenyzők, Galád és Dynamo ellen, mivel Maszkos megsérül. Győznie kell mindenképp, mert a bajnoki cím díja nem más, mint Axel karpántja.
13:00
Csillagkép-küldetés. Galilea egy Toszkánában élő lány szereti az éjszakai égbolton megjelenő csillagképeket. Fel is fedezett magának egy sajátot, melyhez történetet is kitalált. Miközben meséli a barátainak a mesét, a csillag egyszer csak eltűnik. Jett és a Csillagjárók elmennek megnézni mi lehet a probléma.
13:15
Moszkvai metró. Jett Oroszországba megy Huddinhoz, akinek egy kenyeres kosarat visz. Huddin anyukája kórházban van, mert eltört a lába. A kisfiú megszeretné őt lepni születésnapján egy kis karavai-jal, ami egy hagyományos születésnapi kenyér. Csakhogy a kosarat a metrón felejtik.
13:25
Sav és lúg Fizikai oktató sorozat gyerekeknek.
13:35
Nem annyira gondtalan macska. Anya egy napig nincs otthon és megkéri a családot, hogy egy-két házimunkát végezzenek el. Apa és a kis cicáknak azonban semmi kedve ehhez, ezért megrendelnek egy különleges okos szolgáltatást. Eleinte mindenki élvezi, hogy az új rendszer magától csinál mindent, ám hamarosan kezdődnek a bonyodalmak. Apa, Süti, Cuki és Puding kénytelen belátni, hogy a hagyományos módszerek néha célravezetőbbek.
13:40
A cicák és az idő. Habcsók előadást rendez az édesanyja születésnapjára. Ehhez a többiekkel együtt kora reggel próbálni kellene. Habcsók azonban mindig elkésik, ezért félő, hogy az előadásból nem lesz semmi. Süti, Puding és Cuki mindenfélét kitalálnak, hogy lehetne reggel felkelteni időben a barátjukat.
13:45
Trisztán, a lúd a semmiből jön elő, épp amikor a legnagyobb szükség van rá. Egy farkas támadta meg a csapatot, és Trisztán elzavarja a falánk ragadozót. Természetes, hogy mindenki hősként néz Trisztánra, és az ő tanácsát követik az utazásnál is. Ám a tájékozódás nem a hős erőssége, így hamarosan nagy pácba kerül a csapat...
13:55
Vigyázz, hová lépsz! A vadlúd csapat egy kis kerülőt tesz a vándorlása során, hogy találkozzanak Jack-kel, Aranyszemű kedvencével. Ám Jack helyett Szmöre tűnik fel, és ezzel elkezdődik a bajok sorozata!
14:10
Műhely átalakítás Karcsi születésnapjára Bob és barátai átalakítják Karcsi műhelyét. Meglepetést szeretnének okozn. Az első és szinte a legnehezebb dolog, hogy valahogy eltávolítsák Karcsit a műhelyéből.
14:20
Nyugi, Kroki! Kev, a krokodil imád szörfözni, de nem tudja megülni a hullámokat. Wissper Dan, a panda segítségét kéri, hogy tanítsa türelemre Kevet...
14:30
Benő és Lili karácsonya 2. Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket.
14:40
A kabala Mouk és barátai a sivatagban egy dromedárra lelnek. Úgy gondolják, hogy ezzel indulnak a versenyen, ám ez nem tréfadolog! Az állat egy idő után elfárad és megáll a sivatagban. Szerencsére náluk van a szerencsehozó karperecük.
14:55
Elfújta a szél a szilvafát. Rosie mindent tud a barátságról és alig várja, hogy ezt bebizonyíthassa neked! Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
15:05
Élet a hullámok alatt. Rosie mindent tud a barátságról és alig várja, hogy ezt bebizonyíthassa neked! Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
15:15
Nincs még egy ilyen nővér. A vihar áramszünetet okoz Mandy szüleinek házassági évfordulós buliján, így abbamarad a vacsorakészítés, de elfelejtik kikapcsolni a sütőlapot. Az áramszünet elmúltával az újramelegedő platni lángra lobbantja a szalvétákat, amit a bulizó társaság észre sem vesz, kész szerencse, hogy Helen időközebn hazaér. Vajon hova ment a saját bulijáról?
15:30
A pillangó hatás Kiki hercegnő szomorkodik, mert nem találja a pillangóit. Így már énekelni sincsen kedve. Rubi vezetésével néhányan útra kelnek, hogy megkeressék az elcsatangolt pillangókat. Ekkor derül ki, hogy éppen virágzik az édes illatú vajvirág fa.
15:40
A virág varázsa Dzsini kincsre bukkan, amiről kiderül, hogy nem drágakő, mégis értékes. Rubi és barátai kitanulják a virágnevelés csínját-bínját, és közben még egy új barátra is szert tesznek.
15:55
Petőfi Sándor: Arany Lacinak Petőfi Sándor: Arany Lacinak című verét Hornyák Zsófia mondja el.
16:00
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
16:10
Cincogó társaság Gorgó és Nils a táborhely környékének biztonságát ellenőrzik, amikor egy kis hörcsöggel kerülnek összetűzésbe. A vita tárgya egy zacskó keksz, melyet a kis hörcsög a társainak szeretne elvinni. Nilsnek megesik a szíve a hörcsögökön.
16:20
Ártatlan Aranyszemű kölcsön kéri Máton sapkáját, de a lúd nem adja. Amikor ezután nem találja a sapkáját, megvádolja Aranyszeműt. Később Nilst is igazságtalanul megbántja. Nils és Aranyszemű úgy dönt, megleckéztetik Mártont....
16:35
Lárma a dzsungelben A majmok a zenés bulijukba nem akarják Mauglit bevonni, így hát elmegy Rikki-hez, hogy együtt zenéljenek. Más állatokat is buzdítanak a mókára. Tabaki csapdát állít ismét Mauglinak.
16:45
Nagytakarítás. Kafal azzal a szándékkal érkezik a dzsungelbe, hogy egy kicsit letelepedjen, mert ahol lakik nagyon hideg van, de nem bírja elviselni azt a koszt, ami fogadja. Felajánlja a majmoknak a magával hozott himalájai körtét, ha kitakarítanak. Sir Kán eközben feni a fogát Kafalra és Mauglira, akik úgy megtréfálják a tigrist, hogy egy darabig nem jut eszébe vadászni.
17:00
A nagy verseny II. rész. Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie egér, Donald kacsa, Goofy, Pluto és Daisy kacsa is.
17:20
A bogáncsbokor - A kétballábas Sárki beesik a bokorba és tele lesz bogánccsal. Plüssi egyesével szedegeti ki őket... Fantasztikus Fickónak valami baja van, de nem szeretné elárulni senkinek, ezért Plüssinek cselhez kell folyamodnia, hogy meg tudja vizsgálni...
17:50
A 619-es kísérletet egy madár egy közeli szigetre viszi. Lilo és barátai utána mennek a tengeren, a hozzájuk csatlakozik Gantu is. Az óriási űrlény kénytelen fejet hajtani a csapat előtt és együttműködni, hogy a lövöldözésre és robbantásra szakosodott Robbancsfejet elkapják.
18:10
A Rejtély-szigetek: A hercegnő és az őrzők Szófia hercegnőt választják az Örök Birodalom őrzőjének, és a képzésével Crystalt bízzák meg. A tündér először az Örökfagy szigetére viszi Szófiát, ahol a tolljárást, az állatidomítást kell tanulnia. Szófia lelkes, ám oktatója nem bízik benne...
18:35
Sellő cimbi - Kalózflipper. Egy viharos napon Hook újabb kincsvadászatra vezérli a hajóját. A vihar oka, hogy gondosan őrzött helyéről megszökött a Viharsikló, akit Uszony, a kis sellő őrzött. Jake és barátai segítenek Uszonynak a sikló visszaterelésében. Jake egy kincsestérképet talál, ami a Kalózflipper öblöt ábrázolja. A kincset természetesen Hook kapitány is szeretné megszerezni. Vajon melyik csapat lesz az ügyesebb?
19:00
Lassie elkíséri a gyerekeket egy hegyi patakhoz úszni. A Hód-patak környékén azonban az aranyásók robbangatnak, és szennyezik a nemyeti parkot. Zoé és Harvey Lassie segítségével akarják megakadályozni a további rombolást, de ehhez Zoé édesapjának segítsége is kell.
19:20
Theodore, a rajztanár Eredeti hang digitálisanSimon, a zseni, nem tud rajzolni. Képtelen szabadjára engedni ilyenkor a képzeletét, miközben kisöccse, Theodor gyönyörű dolgokat alkot. Az otthoni rajzfeladat is kifog rajta, így Theodorhoz fordul segítségért....
19:35
Muki a jégen Bob és csapata új jégpályát épített Rugóvárosban. A hokicsapat edzéséhez Bob előrehozza a munkák befejezését. Muki, az egyik legnagyobb munkagép nem bír ellenállni a szép jégtáblának, és kipróbálja az új építményt, amivel nagy bajt okoz!
19:45
Nem a tiéd! Bing segít Flopnak a bevásárlásnál. A sok minden mellé Bing egy nyalókát is elhoz a boltból, amiért nem fizettek. Vajon helyesen tette?
19:55
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
20:15
J.D közvetlenül a baba születése előtt bevallja Kimnek, hogy nem szereti, Kim szakít vele. Turknek fontosabb a videójáték, így lemarad J.D gyerekének születéséről. Cox megpróbál keresni egy orvost, aki beoltja a lányát.
20:35
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre.
21:05
Az elmúlt 6 év legjobb pillanataival búcsúzik az Én vagyok itt! Visszaidézünk felejthetetlen fesztiválélményeket, portrébeszélgetéseket és exkluzív interjúkat. Hétfőtől szombatig 21.05-kor az M2 Petőfi TV műsorán.
22:15
Cassie és Sunny arra a meggyőződésre jutnak, hogy a négy férfi egyeztette hazugságait a kérdéses éjszaka eseményeit illetően, de vajon mi okuk lehetett erre? Pete, akit korábban Hongkongban elítéltek egy mozgássérülteket támogató alapítvány vagyonának elsikkasztásáért, amikor szembesítik a bizonyítékokkal, bevallja, hogy az ezredforduló éjszakáján betört a middenhami templomba. Tim volt felesége elmondja, hogy az orvos valójában manipulatív és erőszakos jellem. A sajtó egyre nagyobb érdeklődéssel kíséri a nyomozás fejleményeit, egyes információk pedig illetéktelen kezekbe kerülnek.
23:05
A furcsa nevű Tpsrprt együttes az instrumentális rockzenét elektronikával fűszerezve teszi üdítővé. Zenéjük igazi időutazás stílusok, érzések, hangulatok között úgy, akár egy űrhajóból figyelnénk egyszerre, mi történik belül és kívül. A hazai underground egyik legizgalmasabb instrumentális formációja zenéjében egyszerre megtalálhatóak a krautrock, a jazz és a pszichedelikus rock elemei.
00:05
23/16. rész. Melinda szomszédjainál furcsa hangokat lehet hallani, ezért a házaspár kihív egy szellemszakértőt. Melinda ugyan kételkedik a férfi képességeiben és gépeiben, de kétségtelen tény, valamit mégiscsak felfedez. Mivel Sam elutasítja a szellemvilág gondolatát, a nő igyekszik úgy intézni, hogy semmi ne derüljön ki az ő áldásából. Ezért ezúttal Eli az, aki segít Linusnak.
00:50
Cassie és Sunny arra a meggyőződésre jutnak, hogy a négy férfi egyeztette hazugságait a kérdéses éjszaka eseményeit illetően, de vajon mi okuk lehetett erre? Pete, akit korábban Hongkongban elítéltek egy mozgássérülteket támogató alapítvány vagyonának elsikkasztásáért, amikor szembesítik a bizonyítékokkal, bevallja, hogy az ezredforduló éjszakáján betört a middenhami templomba. Tim volt felesége elmondja, hogy az orvos valójában manipulatív és erőszakos jellem. A sajtó egyre nagyobb érdeklődéssel kíséri a nyomozás fejleményeit, egyes információk pedig illetéktelen kezekbe kerülnek.
01:45
Hullámhossz
01:55
Hullámhossz
02:05
Hullámhossz
02:15
Hullámhossz
02:25
Hullámhossz
02:35
A furcsa nevű Tpsrprt együttes az instrumentális rockzenét elektronikával fűszerezve teszi üdítővé. Zenéjük igazi időutazás stílusok, érzések, hangulatok között úgy, akár egy űrhajóból figyelnénk egyszerre, mi történik belül és kívül. A hazai underground egyik legizgalmasabb instrumentális formációja zenéjében egyszerre megtalálhatóak a krautrock, a jazz és a pszichedelikus rock elemei.
04:05
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre.
04:35
J.D közvetlenül a baba születése előtt bevallja Kimnek, hogy nem szereti, Kim szakít vele. Turknek fontosabb a videójáték, így lemarad J.D gyerekének születéséről. Cox megpróbál keresni egy orvost, aki beoltja a lányát.
05:00
Fűrészkezű A varázstávcsővel meghívott űrlény pillanatok alatt elvégzi azokat a tennivalókat, amit a földiek körülményesen, néha nevetséges elképzeléssel akarnak megoldani.
05:05
Botrány Leo és Fred egy bágyadt délutánon úgy elalszik, hogy elkésnek az előadásról. Fred álmából felriadva próbálja a félálomban lévő Leoval előadni műsorszámaikat...
05:10
Gombóc Artúr a télapó Gombóc Artúr elhatározza, hogy idén ő lesz a télapó és mindenkinek csokoládét visz. Annyira szereti azonban a csokoládét, hogy apránként megeszi, így új ajándékokra lesz szüksége...
05:20
A rossz szomszédok A három bocs rossz szomszédságba keveredik a nyuszival a kert gondozását illetően. Végül mindannyian belátják, hogy nincs rosszabb dolog a világon a rossz szomszédságnál.