Madžarska 2
05:25
Az egérnek van egy zsák búzája, ezért meghívja az állatokat vendégségbe. A telhetetlen hörcsög annyit eszik, hogy nem tud hazamenni.
05:35
Tintit rabul ejtik, hogy a világítótorony náthás őrét ápolja, közben maga is megbetegszik.
05:40
Tél van, a Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász unatkozik. Próbál segíteni a konyhában, nem sok sikerrel, ám nagy örömére, a szemközti ház ablakában felfedez egy akváriumot A Főkukac segítségével horgászni kezd, a kapás biztató..
05:50
Danica egy kedves kislány, aki mókás és tanulságos kis kalandokba keveredik különböző állatokkal és meselényekkel.
05:55
Keresztespóknak igencsak kellemetlen szomszédsága akad: a Szú család. A percegéstől nem tud pihenni, a portól pedig már a legyek sem tapadnak a hálójába Egészen addig, amíg a fakopáncsok arra nem járnak..
06:00
Egyik reggel a kuflik arra ébrednek, hogy a kufliüregeken kívül minden eltűnt, nem látják szép, virágos rétjüket A gombáktól megtudják, hogy a köd okozza ezt a különös jelenséget.
06:10
A Csűrcsavarosdi egy játékos vetélkedő, az epizódokban mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják A játék bevezetője egy négykörös vetélkedő, ahol aki több kérdésre ad helyes választ, az választhat először a versenypályán felhasználható eszközök közül. Egy jó válasszal még a titkos fegyver is megnyerhető, ami segíthet a versenypálya akadályainak leküzdésében. A kérdéskörök után a csapatok beülnek a röphajóba, végigszáguldanak a kijelölt pályán, hogy eldőljön, ki lesz aznap az igazi győztes.
06:30
Bob és csapata egy automata autómosót építenek, de Guri alapossága miatt a munka kicsit megcsúszik, ráadásul a kész mosót is tönkreteszi.
06:40
Bob és a munkagépek a nyári tábort újítják fel. Leo vállalja, hogy egy kis csapattal kint tölti az első éjszakát a táborban Markos és Trixi azonban most is izgalmassá teszik ezt a kalandot.
06:55
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
07:05
A Magyar Rádió Gyermekkórusáról szóló sorozatban megismerjük a kórustagok munkáját és életét. Elkísérjük őket egészen a színpadig, az évadzáró koncertig A negyedik részben gyógyírt találunk arra, ha valakinek elmegy a hangja.
07:20
Dóra rákbarátai összeházasodnak, de Swiper elcsaklizza a gyűrűt, majd elhagyja a tengerben. Vissza kell szerezni Dóra és Csizi megismerkedik Vikunya Vikivel, aki elhagyta bűvös furulyáját, amellyel haza tudna menni Felhővárba.
07:45
Grisú és Stella segítenek Mr. Gullecnek felvinni a méheket a hegyre. Ám egy baleset folytán a méhek kiszöknek a kaptárból Egy tűzoltó viszont sosem adja fel, így Grisú is mindent megtesz, hogy Stellával elkapja a méheket..
07:55
Grisú egy sarki expedícióra megy, ahol az a feladata, hogy segítsen dr. Naturezának hószánt vezetni, miközben ő megjelöl egy jegesmedvét nyomkövetővel..
08:10
Bing párnákból és takarókból egy házikót épít a nappaliban. Barátai, Koko és Sula is vele játszanak, Hamarosan az egész nappali kunyhókkal és házikókkal lesz teli.
08:15
A nyári melegben Bing és Flop a kertben hűsöl. Bing még jégkrémet is kap, de Ugri, a béka érkezése mindent felborít.
08:25
A méhek raktára kiürült, a téli készlet elfogyott, ezért a méhek keményen dolgoznak a raktárak feltöltésén Maja és Vili saját készletet szeretnének elrejteni, és egy térképet készítenek hozzá. A térkép azonban a darazsak kezébe kerül.
08:35
Rablóhangyák érkeznek a rétre. A hangyabolyban nagy a felfordulás, meg kell erősíteni az éléskamra védelmét Maja és Vili vezetésével egy kis csapat hangya sikeresen megoldja ezt a problémát is.
08:50
Miközben Renkinséknél tanyáznak, George és a Sárga Kalapos Férfi azt gondolja, hogy az állatokkal való gondozás könnyű lesz / Pisgetti séfnek kevés a segítsége amikor Netti megbetegszik, ezért George felajánlja a segítségét.
09:15
Suhanc és Brandt különös, ragacsos köveket találnak. Eszükbe jut, hogy építenek belőlük valamit. Ám a kövek egyszer csak megmozdulnak.. Csápos régi álma, hogy egyszer kihajózhasson a nyílt vízre. Beth, és Olly mindent megtesznek, hogy valóra váltsák az álmát.
09:40
Mami és Jody édesanyja arra kéri a kisegeret és barátját, hogy ne zajongjanak. Tip és Jody úgy megsértődik, hogy megfogadják, mostantól meg sem szólalnak Egy idő után azonban be kell látniuk, hogy sokáig ezt nem lehet csinálni, ráadásul, amikor a kicsik is hangoskodni kezdenek, megértik, hogy ez nagyon zavaró másoknak.
09:45
Tip nagyon izgatott, hiszen megérkezett a szünet első napja, ezért már korán reggel felébred Viszont úgy ébren lenni, hogy mindenki más alszik, nem túl szórakoztató, ezért felkelti a többieket is. Nem csoda, ha így viszont mindenki egész nap álmos.
09:55
Tip egy szép új gyurmát kap, de nem szeretné használni, hiszen akkor már nem lenne új Később azonban belátja, hogy így semmi értelme a játéknak, és sokkal szórakoztatóbb, ha a barátaival együtt kibontják.
10:00
Ismét rekkenő hőség köszönt Kung Kung városra A Rex csapat szerencséjére a bázis fel van szerelve légkondival, így Deano és barátai élvezhetik a hűvös levegőt. A meleg elől Epi és Pierre is menedéket keres a Rex csapat központjában. A két hívatlan vendég véletlenül elrontja a légkondicionáló vezérlőjét, így hamar fagyos lesz a hangulat a bázison.
10:15
Deano, Cera és Ben északra mennek expedícióra, hogy megnézzék milyen vastag a jég télen De váratlanul megreped a talpuk alatt a jég, és egy úszó jégtáblán rekednek mind a hárman, elsodródva a Tritontól.
10:25
Daisy-ék a naprendszerről és a bolygókról beszélgetnek. Zsenitől sok érdekes dolgot megtudnak róluk..
10:35
Daisy és Apu az optikushoz készülődnek. Apu elmondja, hogy mi fog ott történni Daisy és Ollie tesztelik egymást, hogy mennyire látják a messzi dolgokat, aztán az optikus is megvizsgálja Daisy szemét, aki nagyon szeretne szemüveget..
10:40
Varjú koma fészke meginog a hó súlya alatt. Manócska azonnal a segítségére siet, ezért Tádét Mazsola gondjaira bízza A kismalac elhatározza, hogy mesét olvas fel neki, sőt az izgalmasabb részeket még elő is adja.
10:50
Koca mama megkéri Mekk mestert, hogy készítsen süldő malackái számára új ólat A mesternek igen sajátos elképzelése van a probléma megoldásáról, és mindenki kétkedése ellenére munkához lát..
11:00
A bocsok vendégeket hívnak, és tiszteletükre kitakarítják a lakást, míg Anyó megfőzi az ebédet. Róka, Nyuszi és Szajkó pontosan érkeznek A vendégség azonban nem sikerül tökéletesen, mert a bocsok sok mindent szeleburdi módon csinálnak..
11:10
Töf-Töf egy csecsemő társaságában babakocsival tud csak bejutni az állatkertbe. Nem sejtheti, hogy a társbérletben érkezésnek milyen kalandos következményei lesznek.
11:15
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
11:30
Mikor Eugenius professzor új antennája jeleket fog, azt hiszik az idegenekkel sikerült kapcsolatba lépnie. Végül kiderül csak Ipszi és Spulni ragadtak a készülék belsejében.
11:35
Lola édesapja egy különleges képregény gyűjtői kiadásának tulajdonosa, amit Marcus meg akar kaparintani. Patnek meg kell küzdenie Nyüszivel, hogy visszaszerezze az egyedi példányt.
11:40
Viktori kihívja Lolát egy bowlingmeccsre, hogy bebizonyítsa ő a jobb, de csalni próbál Pat természetesen ezt nem hagyja annyiban és segít Lolának, de közben Kapucnit is vissza kell szereznie.
11:50
Pat mindent megtesz, hogy megállítson egy sofőr nélküli elszabadult buszt, melyen Lola és Viktor utazik, és mindent megtesz, hogy megakadályozza, hogy a Guanók ellopják Lola tévéjét.
11:55
Archibald korcsolyázni megy a levelezőbarátjával, és nem tudja levenni a túl szűk korit. Tojásfalván gabonakörök tűnnek fel. Lehet, hogy az ufók a tettesek.
12:20
Alvin fellépéseket szervez a mókusoknak. tervei szerint nagyszabású partikon szerepelnek majd, ám már az első alkalommal egy állatsimogatóban találják magukat, ahol a vendég gyerekek simizik őket És ez még csak a kezdet.
12:35
Alvin szeretné megnézni A vízköpők támadása című filmet, ám azt Theodor és Cserfes Maci megakadályozzák. Ezért nem csoda, hogy amikor Cserfes Maci hírtelen eltűnik, Theodor Alvint gyanúsítja Alvin nevelő célzattal úgy dönt, hogy egy hétig az öccsének a maci nélkül kell élnie, hogy végre felnőjön. Theodor azonban hamarosan új barátra tesz szert, Warrenre. Alvin rájön, hogy sokkal jobban jár Cserfes macival.
12:45
Valaki összefirkálta a parkban a falat, és Bobbyék garázsajtaját is. Mindenki Axelra gondol, de a valódi elkövető nem ő volt.
13:00
Mogyorónak van három jegye az esti koncertre, de csak akkor viszi el magával Bobbyt és Axelt, ha kibékülnek egymással. Ez elég kemény feladatnak ígérkezik.
13:10
Ie.52-ben járunk. Egész Lutéciát megszállták a rómaiak. Ja, nem egészen! Egy csapat fékezhetetlen négylábú, Ideafix vezetésével továbbra is ellenáll a hódítónak Zabafix, Ciklona és persze Karmola, a macska is a falkához tartozik. A rómaiaknak Furunkulusz vezetésével nap mint nap meggyűlik a bajuk velük. Pedig a római légió tagjai Grimbusszal az élen sem akárkik. A híres római vezér, Rafinériusz érkezik Lutéciába, ahova visszatér Pupuska is, hogy bosszút álljon a gazdájáért. Szerencsére Ideafix és a falka csillapítja a kedélyeket..
13:25
Rafinériusz allergiás az állatszőrre, így Monaliza is kénytelen az ajtón kívül maradni Ám ő ezt nem hagyja annyiban, megalázva érzi magát, ezért egy csalival befogatja az egereket és beengedi őket a palotába. Ideafix viszont segít Muffinának kiszabadítani a társait..
13:35
Nagy Britanniába utazva Halvar és emberei a heves kelta hercegnők fogságába esnek, akik azzal vádolják őket, hogy kifosztották a királyságukat Halvar most az egyszer tényleg nem csinált semmit, de a britek ragaszkodnak hozzá, hogy az ártatlanságát négy próbatétellel bizonyítsa. Vicnek szerencsére most is sok ötlete támad, hogyan segítsen apukájának.
13:50
Lucie szerepet kap egy sorozatban, de a galambok ellopnak egy fontos kelléket, amit Patnek kell visszaszereznie.
14:00
Új kislány érkezik az iskolába. Motti néni megkéri, hogy valaki mutassa meg neki a várost, és segítsen a házi feladatban Robina vállalja, de szomorú, mert szerinte a kislány nem találja őt olyan szupernek, mint a barátait. Mindenáron meg akarja mutatni, mit tud..
14:10
Ricky csapata a mocifoci kupadöntőre készül, de Lali megsérül, ezért gyorsan új játékost kell keresniük Kócost hívják el, de ő nem igazán érti, mi is az a csapatjáték, mindent egyedül akar csinálni. Csakhogy a mocifociban ez nem jó módszer.
14:25
Elromlott a radiátor, így nagyon hideg van otthon Simon és Gaspard, hogy teljen az idő, amíg megérkezik a szerelő, egy játékot találnak ki, ahol a cél, hogy legyőzzék a hideget.
14:30
Gaspard és Simon folyton csak veszekszik, ezért nagypapa azt javasolja, hogy menjenek neki segíteni az eperszedésben De Farkas Professzor barátainak is az eperre fáj a foguk; tortát szeretnének készíteni. Vajon sikerül megegyezni.
14:35
Simon, Gaspard, Lou és Ferdi focizni szeretnének, de Simon nem szeretne az öccsével egy csapatba kerülni, mert szerinte akkor semmi esélye a győzelemre Így a nyuszik megállapodnak egy szuperhős fociban, ahol a kicsi Gaspard, azaz Nyuszikapitány bebizonyíthatja, hogy valójában milyen ügyes.
14:45
Sofia, az anakonda sokat evett és beszorult egy fa ágai közé, ezért hívja segítségül Tainát és a bandát. De mivel Taina reggeli nélkül indult útnak, alig van ereje Mindannyian megtanulják, hogy a túl sok és a túl kevés étel is bajt okozhat..
14:55
Papagáj néni hívja segítségül Amazónia őrzőit, mert nem tud aludni a zajtól. Kiderül, hogy Pedroangelo, a harkály, egy új remekművön dolgozik Meg kell őt győzni, hogy mindezt ne éjszaka tegye, amikor a többség alszik..
15:10
Taina rossz hangulatban van, mert fáj a foga. Ekkor szólal meg a cru-cru. A kismajmok nem jutnak vízhez egy mérges jaguár miatt Kiderül, hogy azért mérges a jaguárbébi, mert fájdalmai vannak. Tanulság, hogy mindenkinek lehet rossz napja, de ezért nem kell másokat okolni..
15:25
Contraptus elvesztette a széfjének kulcsát, így tanítványával egy nagy fémdetektorral járják a környéket, amivel aztán ismét bajba keverednek.
15:35
Contraptus nem hisz a tanítványának, ezért épít egy hazugságvizsgáló gépezetet, ami aztán nagy kalamajkát okoz.
15:45
Mikor Zeppla, a pöffedtfarkú, és Sziporka, a szivárványszarvú megalapítják két fős mentőegységüket, a Sárkánylovasok segítséget kínálnak a csapat feltöltéséhez. Majd feltűnik Zeppla anyukája és be akar szállni. Zeppla eleinte nem örül neki, de hamarosan kiderül, hogy a mamának is vannak rejtett képességei..
16:10
A Sárkánylovasok visszatérnek Valantis elsüllyedt városába. Ezúttal Magnus Finke-kel vetélkednek az Alfa kristályokért A legendás kristályok ugyanis hatalommal bírnak a sárkányok felett, ezért különösen fontos, hogy Magnus ne szerezze meg őket.
16:35
Herkules, a hős kutya szerepel a tévében, ami felkelti a háziállatkák képzeletét. Csak épp Wash féltékeny a hőstettekre, ezért ő is bizonyítani akar, mint kutya Mindenáron meg akar menteni valakit, de nem egészen úgy sülnek el az hősi akciók, ahogyan szeretné. Mikor a barátai bajba kerülnek, nem habozik megmenteni őket.
16:45
Victoria a fiatalság módszerét tanítja a kisállatoknak. Washington kétségbeesik, mert talál egy ősz szőrszálat a testén A csapat többi tagja épít egy akadálypályát és nem engedi, hogy bánatában elmenjen.
17:00
Archibald állást kap egy filmsztár kaszkadőreként. Loy alacsony pontszámot kap Archibald karaoke videójátékában, és ez iszonyatosan felbosszantja.
17:20
Simon különleges ajándékot kér szülinapjára és karácsonyra, egy régésztáborba szeretne menni Dave beszerzi a szükséges felszerelést, ám Simon ételmérgezést kap, ezért Alvin ugrik be helyette. Alvin eleinte nagyon unalmasnak találja az ásatást, sok galibát okoz, ám később utoléri a kezdők szerencséje.
17:35
Dave nagy izgalommal várja a zenei díjak jelölését, a kis mókusok is szurkolnak neki. Alvin nem nézi végig a listát, így mindenki azt hiszi, Dave-et nem jelölték Ebből később még óriási kalamajka lesz.
17:45
Zoe az osztállyal a vadasparkba megy, hogy megnézzék az újszülött albínó elefántot. Gigio is menni szeretne, de nem lehet neki, mert az elefántok félnek az egerektől Ezért Bob segítségét kéri, hogy bebizonyítsa az ellentettjét. A terv simán halad, de hamar galibába keveredik, mikor Albi az elefánt elszökik. Neki és a Dzsí csapatnak kell megkeresniük a rémült állatot.
18:00
A városban nagy vihar volt este, Twyla kutyája Dogzilla elszökött. Zoe segít barátnőjének megtalálni a kutyáját Gigio és Bob félnek a rémisztő Dogzillától, de segíteni szeretnének. Mindent megtesznek, hogy megtalálják, de esélytelen. Majd Gigio hirtelen kettesbe találja magát a rémisztő kutyával.
18:10
Dilettantusz új találmánya a bűzfelhő, amivel kiűzheti a söpredéket a katakombából, legalábbis Furunkulusz ezt szeretné Az egérkék Oktondix-hez mennek varázsitalért, miután egész Lutéciát beteríti a zöld bűzfelhő..
18:20
Letartóztatják Szálkanixet ártatlanul hallopásért Ideafixék elindulnak kiszabadítani, miközben Oktondix varázsitalából egy csepp véletlenül ráhullik Grimbusz orrára, ami megduplázza Grimbuszt..
18:35
Körmöspálcás néhány lakója piknikezni megy, amikor váratlanul egy fóka jelenik meg náluk. Úgy tűnik, az állat megérezte a sülő hal illatát A grillező azonban forró, így a csapatnak ki kell találnia, hogyan helyezik biztonságba a fókát.
18:45
Scoop Dooley, az ismert tévés valami szenzációsat szeretne forgatni Annie farmján, ehhez pedig a gyerekek segítségét kéri Azonban úgy tűnik, hogy kissé óvatlanul viselkedik, miközben szeretné a legjobb forgatási szöget megtalálni, és bajba kerül. A mentőcsapat úton van, az esti műsornak pedig máris van témája.
18:55
A körmöspálcási Erdőjáró csapat az erdőben kirándul, amikor elérnek Annie kerítéséig, amin megpróbálnak átmászni A kerítés azonban kidől, a vaddisznók pedig kiszabadulnak. Moose szeretné megmenteni őket, azonban a sárba ragad a parton, a dagály pedig közeledik. Sam és a csapat elindul, hogy kihúzza a férfit a pácból.
19:05
Zoe és Quigley nem hajlandóak engedni egy új ruhaőrületnek, amelyet egy titokzatos tervező indított el Amikor mindenki, aki ezt viseli, az elme ellenőrzése alá kerül, Zoe rájön, hogy igaza lehetett abban, hogy hű maradt önmagához.
19:30
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
19:40
Esti mese - Gárdonyi Géza: A kutya meg a nyúl című meséjét Nádas György mondja el.
19:45
A sorozat Oscar mozgalmas és izgalmas kalandjait követi nyomon, ami tele van akciókkal, humorral és érzelmekkel. A fiatal pingvin elindul felfedezni azt a helyet ahol él Útja során sokat tanul magáról, társairól, valamint a környezetéről.
20:00
Emma a többiek helytelenítése dacára úszóedzést tart az iskola egyik sármos fiújának Byron udvarol a csinos lánynak, sok időt töltenek együtt, de a fiú eredményei nem javulnak. A végén azonban minden jóra fordul.
20:20
Cleo nem hallgat a bölcs tanácsra és nem vigyáz magára teliholdkor, így utoléri a szirén-átka. Gyönyörű hangja lesz, a fiúk megbabonázva követik Barátnői arra kérik, hogy tagadja le különleges képességeit, de Cloe nem hallgat rájuk. Rosszul teszi.
20:45
Emma belebotlik egy különös idős hölgybe, aki úgy tűnik, többet tud a sellőkről, mint a lányok.
21:15
Amyt felkérik, hogy segítsen egy lovat összeszoktatni a gazdájával Lou unszolására elvállalja, mivel Lou azt gondolja, ha Amy meg tudja győzni a befolyásos üzletembert, hogy munkát ajánljon Peternek, akkor az segíthet kettőjük kapcsolatában.
22:00
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
23:00
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
23:30
Beretka Ádám 21 éves, énekes-dalszerző. 2021-ben adta ki az első dalát Elvesztem címmel. A dal premierjére a Petőfi Rádióban került sor Különleges dalaival hamar a közönsége szívébe lopta magát, egyik legnépszerűbb közülük a Fekete Rózsa. Dalai havi rendszerességgel jelennek meg, utóbbiak egy Petőfi-vers feldolgozás, a Szeptember végén és egy Dánielfy Gergővel közös dal, a Fehér Pillangó, melyet 2024 januárjában a Legszebb Hibánk című dala követett. A zenekaros formáció tavaly ősszel mutatkozott be.
00:25
Frenk a hazai zenei élet jelentős, de saját állítása szerint is meghatározhatatlan alakja. Számtalan hangszeren játszik, lemezein ő maga dobol, zongorázik, gitározik és énekel Zenéjében ötvöződik a pop, a funk, a rock'n'roll, a klasszikus zene, a sanzon és a jazz. Dalai egyszerre nőiesek és férfiasak, melankolikusak és vadak, sanzonosak és populárisak. Egyedi frenkes stílust teremtett a különböző zenei irányzatok jegyeinek vegyítésével. A koncerten hallhatóak lesznek legújabb dalai és korábbi lemezein szereplő számai is.
01:35
A svéd Ef a töretlen kitartásról szól: arról, hogy Niklas Astrom és barátai új és új ihlet után kutatva találták meg saját hangjukat, amely bravúrosan egyensúlyoz a post-rock törékenysége, az indie dallamvilága, valamint a Sigur Róst idéző gazdag hangszereltség adta lehetőségek között. Nem is véletlen, hogy a skandináv régióban manapság minden fiatal szárnypróbálgató onnantól kerülhet fel a műfaj térképére, ha már megoszthatta a színpadot a zenekarral.
02:30
Hipnotikus dobok, búgó mélyek, reptető gitár és őszinte, nyers dallamok egyenesen az álomvilágból. Budapesti pszichedelikus pince-pop és filmzene. Mádava szóló projektje élő zenekarral Koncertjükön felcsendül a tavasszal megjelent single, emellett új számok és egy-két feldolgozás is.
03:20
Minden magyar - Minikoncert (Borbély Műhely: Epigramma - Signal - 2024)
03:35
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
04:05
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
05:00
- animációs filmsorozat) Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Szombathy Gyula.
05:05
Nyúlapó örökké fázik. Amikor a télűző maskarások felkeresik a házát, dunnák közt találják Kénytelen kibújni az ágyból, eljárni a táncot, és közben ráébred valamire.
05:10
A cirkusz tagjai bújócskát játszanak, és bármily furcsa, az oroszlán nem tudja, hogy kell azt játszani Mikor végre rájön, mit kell tennie, úgy elbújik, hogy nem találják meg, pedig már mindenki őt keresi. A baj csak az, hogy mindjárt kezdődik az előadás..
05:20
Irma néni és Károly bácsi is Frakkot bízza meg, nyomozza ki, mit szeretne a másik karácsonyra Minél inkább igyekszik, annál inkább nem jut semmire, így végül rendhagyó megoldást eszel ki.
05:30
A hőscincér állítja, hogy ő a legokosabb, legerősebb, legbátrabb állat a világon A bátor állat azonban megijed, mikor a veréb megdobja egy makkal és kiderül, hogy csak hencegésből ruházta fel magát a szép tulajdonságokkal.
05:35
Tinti találkozik a Télapóval, aki nehezen bírja a sok ajándék cipelését. Tinti segít neki a szánkót tolni és az ajándékokat szétosztani.
05:45
A háztetőn egy kormos kéményseprő pucolja a kéményeket, húzgálja a drótszárú kefét A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász végignéz a háztetőkön, a sorakozó kéményeken és megszületik a téli ötlet, a pompás ötlet fejében. A halboltot a kéményen keresztül fogják lehalászni..
05:55
Vízipók a rekkenő hőségnek köszönhetően egy csodálatos szépségű pillangóval ismerkedik meg, majd beszédbe elegyedik a tó felszínén cikázó keringőbogarakkal, akik felettébb érdekes élőlények.
06:00
Pofánka egy torkos medvegyíkot talál a réten. A kis állat nemcsak sokat eszik, de gyorsan nő. Hamarosan kinövi Pofánka üregét, és eleszi a kuflik elől a finomságokat Így nem csoda, ha hamarosan szeretnének megszabadulni a torkos állattól.
06:10
A Csűrcsavarosdi egy játékos vetélkedő, az epizódokban mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják A játék bevezetője egy négykörös vetélkedő, ahol aki több kérdésre ad helyes választ, az választhat először a versenypályán felhasználható eszközök közül. Egy jó válasszal még a titkos fegyver is megnyerhető, ami segíthet a versenypálya akadályainak leküzdésében. A kérdéskörök után a csapatok beülnek a röphajóba, végigszáguldanak a kijelölt pályán, hogy eldőljön, ki lesz aznap az igazi győztes.
06:30
Izgalmas munkát vállaltak Bob és csapata. Egy 100 méteres kötélpályát építenek a völgy felett Leo azonban nincs formában, ma rossz kedve van: úgy érzi, az építkezés nem neki való munka. De Leo téved.
06:45
Rugóváros az űrkorszakba lép. A legkisebb rakéta kilövésére vállalkoznak, a 3 méteres Stella rakétát küldik fel az űrbe. Bob és csapata a kilövőpályát készítik.
06:55
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
07:05
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. A furulyával egy moziteremben fújjuk ki magunkat.
07:15
Tibus bohóc a szülinapját ünnepeli, közben megfújja a játék tromitáját. Erről eszébe jut, hogy meg akar tanulni trombitálni. Megtanulja megszólaltatni a trombitáját és megvizsgálja, hogyan működik.
07:20
Dóra és Csizi ráveszi Felhőcskét, a lendületes kis esőfelhőt, hogy záporozzon egy kiszáradt vízicsúzdára Csizi csikifark-rohamot kap, amit Froggy, a béka meggyógyíthat, amint elnyeri bűvös csíkjait azzal, hogy segít barátainak a dzsungelben.
07:45
Maria a pizzasütő versenyre készül, ám megsérül a keze, így nem tud részt venni rajta Grisú szívesen vállalja, hogy indul ő a versenyen, ám mindenféle kalamajka történik a konyhában mielőtt a zsűri megérkezik..
07:55
Grisú lesz Toramento úr segítsége a sárkányvárosi fesztiválon Stellával, ahol virágokat kell ültetniük, ám történik egy kis galiba Grisú - mint egy igazi tűzoltó - sosem adja fel, most is kitalálja a megoldást..
08:10
Az oviban Sula és Bing falfestményt készítenek. Bing egy szivárványt fest és megtanulja a festés alapvető szabályait is.
08:15
Flop és Bing bújócskáznak a parkban. A sok játék után gyümölcssalátát készítenek. Bing Paula boltjában is bújócskázni szeretne, ám nem sok öröme telik benne.
08:25
A hangyák egy szép málnaszemet gyűjtenek be a gyümölcsünnepre, de a málnát ellopják Paul, a parancsnok Vilit gyanúsítja a tolvajlással, pedig a bűnöst máshol kell keresni.
08:35
Flip olyan fáradt, hogy már hamisan játszik. Ahhoz, hogy erőre kapjon, körtelére van szüksége. De vajon hogyan juthat hozzá a magasan lógó körtéhez Természetesen most is Maja tudja a megoldást.
08:50
Bajkeverő majom (Majomfelvonulás / George és Allie kisállatszállodája - animációs filmsorozat, 2021)
George találkozik Big Johnnal, és felajánlja, hogy segít megjavítani harcsaúszóját a nagy felvonulásra / George, Allie és a Sárga Kalapos Férfi meglátogatják ú.
09:15
Olly és Beth kutatómunkát végez, de sorra tűnnek el a különféle tárgyak és eszközök. Elhatározzák, hogy csapdát állítanak a tolvajnak Olly egyszer csak rengeteg medúzára lesz figyelmes a Védett Kikötőben. Honnan kerülhettek oda, hiszen egyáltalán nem itt van az élőhelyük.
09:40
Polli egy kedves játékkal lepi meg Pippet, egy pingvinkalóz bábúval. Pipp nagyon örül neki, és mivel nem szeretné a barátját megbántani, nem mondja el, hogy van már pingvinkalóza Ám sokáig nem lehet titkolna, és még Polli is örül neki, amikor együtt játszhatnak.
09:45
Pipp nem érzi túl jól magát, úgy tűnik, megfázott. Polli viszont elemében érzi magát, és ha már a parkba nem mehetnek, orvosost játszik Pippel Pippnek viszont nyugalomra lenne szüksége, nem a kis barátnője hangoskodására.
09:50
Polli átmegy Pipphez aludni, de otthon hagyja az alvókáját, Brekit. Pipp nagylelkűen felajánlja a sajátját, Malackát, de így meg ő forgolódik álmatlanul.
10:00
Hatalmas mennyiségű hó esik Kung Kung városra. A Rex csapatnak feladata eltakarítani a havat az utakról, hogy a lakosok gond nélkül tudjanak közlekedni Amíg Deano és barátai az utakat takarítják, Tiny és Pachy meg akarják építeni a legnagyobb hóembert, amit Kung Kung város valaha látott. De véletlenül elszabadul egy óriási hógolyó.
10:15
Tiny és Para a tengerparton játszanak amikor belebotlanak Litába, egy élelemszerzés közben partra vetett Livyatanba A két kisdínó azonnal megpróbál segíteni neki, hogy visszajusson a tengerbe. Hamar rájönnek, hogy ide ők ketten nem lesznek elegek. A Rex csapat már indul is, hogy megmentsék Litát.
10:25
Daisy-ék meglátogatják a kórházban Frant és Jeffet, akiknek kisbabájuk született Daisy és Ollie kíváncsiak, hogy mit tudnak vele játszani, de Apu elmondja nekik, hogy ez még nem fog menni. A gyerekek megtudnak sok érdekes dolgot az újszülöttekről..
10:30
Majális van a parkban a segélyhívók világnapján. Őket hívjuk, amikor valami súlyos, vagy veszélyes történik Elsőként érnek a helyszínre és segítenek a bajbajutottakon. Ők a mentősök, tűzoltók és a rendőrök..
10:40
Varjú bácsi szerint Mazsola Tádé eszményképe, hiszen a kis tengerimalac felnéz rá, tanul tőle. Mazsola rettentő büszke, és igyekszik Tádét mindenre megtanítani, ami csak eszébe jut Hamarosan az is kiderül, hogy Mazsola valóban mindenben követendő példa-e..
10:50
Mekk mester tanúja lesz a nyulak beszélgetésének, amelyből kiderül, hogy félnek a vadásztól, a vadászkutyáktól és a csősztől Az ezermester felajánlja szolgálatait fejenként egy káposzta ellenében. A nyulak problémáját azonban meglehetősen eredeti módon tervezi megoldani..
11:00
A bocsok rémülten látják, hogy a seregélyek lopják a finom szőlőjüket. Nyuszival és Rókával megpróbálják elriasztani őket. De a zenebona nem segít Marci végül madárijesztőnek öltözik, és Bercivel, Borkával no meg a barátaival addig mesterkedik, míg sikerül elcsalnia a falánk madarakat.
11:10
Töf-Töf és Robi egy tölcsér fagylaltért cserébe furulyát kap a kígyóbűvölőtől. Ha belefújnak, minden felemelkedik amire ráirányítják.
11:15
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
11:30
Tűz úgy gondolja, hogyha az elemeket eltemeti a földbe, akkor Toola citrompalántája több energiához jut, ezáltal gyorsabban nő A Fikszik hamar megtanulják, hogy az akkumulátorok, elemek veszélyes anyagok.
11:35
Lola és az apukája szeretné befejezni az anyák napi ajándékba szánt kirakóst, de az utolsó darab hiányzik Pat észreveszi, hogy Kapucni lenyelte, úgyhogy elrohan vele az állatorvoshoz. Sietnie kell, hogy a meglepetés időben elkészüljön, de a Guanók megpróbálják hátráltatni őket.
11:40
Honorine és Pompon benéz Lolához. Honorine szeretne tortát sütni, de nem találja a szemüvegét, és hatalmas felfordulást csinál A Guanók csenték el és Pat Pompon segítségével próbálja visszaszerezni.
11:50
Piknikezés közben a Guanók elcsenik Lola szendvicsét, és egy penészessel helyettesítik. Lola azt hiszi, Victor tréfálta meg, ezért vissza akar vágni, de Pat rendbehozza a dolgokat.
11:55
Archibald állást kap egy filmsztár kaszkadőreként. Loy alacsony pontszámot kap Archibald karaoke videójátékában, és ez iszonyatosan felbosszantja.
12:20
Simon különleges ajándékot kér szülinapjára és karácsonyra, egy régésztáborba szeretne menni. Dave beszerzi a szükséges felszerelést, ám Simon ételmérgezést kap, ezért Alvin ugrik be helyette Alvin eleinte nagyon unalmasnak találja az ásatást, sok galibát okoz, ám később utoléri a kezdők szerencséje.
12:35
Dave nagy izgalommal várja a zenei díjak jelölését, a kis mókusok is szurkolnak neki. Alvin nem nézi végig a listát, így mindenki azt hiszi, Dave-et nem jelölték. Ebből később még óriási kalamajka lesz.
12:45
Bobby szülei egy félelmetes rémtörténetet néznek a tévében, és nem engedik meg Bobbynak, hogy ő is nézze Unalmában így kiszökik a kis faházba Puffal, és egy igen izgalmas játékot találnak ki.
13:00
Bobby és Bill összebarátkozik Lalival, a madárral. Robi ezen megsértődik, mert úgy gondolja Bobbyék az ő barátságára már nem tartanak igényt.
13:10
Dilettantusz új találmánya a bűzfelhő, amivel kiűzheti a söpredéket a katakombából, legalábbis Furunkulusz ezt szeretné Az egérkék Oktondix-hez mennek varázsitalért, miután egész Lutéciát beteríti a zöld bűzfelhő..
13:25
Letartóztatják Szálkanixet ártatlanul hallopásért. Ideafixék elindulnak kiszabadítani, miközben Oktondix varázsitalából egy csepp véletlenül ráhullik Grimbusz orrára, ami megduplázza Grimbuszt..
13:35
A vikingek egy sikeres utazás után épp hajóznak haza, amikor is a tengeri szörnyről beszélnek, aki mindig éhes Estefele ahogy közeledik a zivatar, a kísérteties fény hatására a vikingek egy hajóroncsot a förtelmes szörnyetegnek nézik, és eldobják minden ételüket. A reggel közeledtével viszont harcosaink nagyon éhesek lesznek, de nincs mit enniük. Ki kell szállniuk a partra, ha nem akarnak éhen halni, de egyszer csak megjelenik Sven kalózhajója..
13:50
Kapucnit elviszi a sintér, ezért Pat mindent bevet, hogy kiszabadítsa. Nincs könnyű dolga, mert a galambok megpróbálják ezt megakadályozni.
14:00
Kerékvár lakossága meglepetéssel készül a tíz éve szolgáló Berreg őrmesternek. Egy csodaszép, nagy és fényes arany rendőrjelvénnyel akarják megajándékozni A jelvényt Maxim a mocimbik és a kis Berreg Bence őrizetére bízza, nehogy az őrmester idejekorán meglássa. Csakhogy barátaink elvesztik az értékes ajándékot, nem sokkal az ünnepség kezdete előtt. Indulhat hát városszerte a hajsza a jelvény után.
14:10
Tartsatok velünk egy kedves, és barátságos, vidám napsütötte erdőbe! Itt lakik Rókus, a róka és Rézi, a nyúl. Ők ketten igazán jó és elválaszthatatlan barátok Rókus szereti a finom ételeket, a gondtalan időtöltést és nem aggódik túlságosan a felmerülő problémákon, inkább az élet napos oldalát ragadja meg. Ezzel szemben Rézi, a nyuszi szelíd, érzékeny és értelmes, aki mindig praktikusan gondolkozik. Még a bonyolult dolgokat is képes egyszerű, érthető módon elmagyarázni. Rézi és Rókus bár nagyon különböznek egymástól, mégis épp ezért tudnak segíteni nemcsak a másiknak, hanem az erdő többi lakójának, Agyarnak, a vaddisznónak, Uhunak, a bagolynak és Pingának, a pingvinnek. A kis állatok szerethetőek, barátságosak és mindig támogatják egymást. Rókus semmi másra nem tud gondolni, csak a sütikre. Ráadásul nem is mozog eleget, nem csoda hát, ha mindig fáradt és álmos. Rézi, Uhu és Agyar szeretne neki segíteni, hogy sportosabb és energikusabb legyen, ezért egészséges ételeket ajánlanak neki, vagy épp sportra biztatják, ám Rókus inkább a saját útját követi. Ami - mint kiderül - nem is olyan rossz ötlet.
14:25
Anyu tetveket talál Simonon és Gaspardon, így a két nyuszi felveszi a harcot az apró rovarokkal Ki kell deríteniük, honnan jönnek a tetvek, de legnagyobb meglepetésre az apróságok robotként jelennek meg.
14:30
A Szupernyuszi csapatezúttal egy elszökött csirkét próbál visszaterelni. Az őrizetlenül hagyott baromfiudvarban ezalatt megjelenik Farkas Professzor.
14:35
A tollaslabda a fán marad, így nem kérdés, hogy szükség van a szupernyuszikra, akiknek különböző képességeik vannak Ferdinánd is szeretné bemutatni a sajátját, ám senki nem figyel rá. Ferdi ezt rossz néven veszi, de mégis segít, amikor szükség van rá.
14:45
Gustavo, a borz hívja segítségül Amazónia őrzőit, hogy segítsenek neki vigyázni az unokaöccsére Taináék megtanulják, hogy nem lehet mindent egyedül megoldani és egy baráttól segítséget kérni nem szégyen..
14:55
Tadeónak segítségre van szüksége. Taináék el is indulnak, hogy megmentsék. Kiderül, hogy Tadeo is őrző szeretne lenni, de csak bajba keveredik Végül ő próbálja megmenteni a csapatot..
15:10
Taináék fürdenek, de Katu nem szeretne fürdeni, közben egy Tapírnak segítségre van szüksége, akinek a kisfia szintén nem szeretne fürdeni A megmentés során mindenki koszos lesz és rájönnek milyen hasznos a fürdés.
15:25
Contraptus ebben a részben különböző áprilisi tréfákat gyárt, amiket persze ismét a tanítványán tesztel le.
15:35
Ebben az epizódban Contraptus és tanítványa Mikulásnak állnak.
15:45
Miután Metsző megment egy Csaparang-sárkányt, olyan testőrt kap, aki sosem tágít mellőle. Metszőnek eleinte tetszik, hogy parancsolgathat, de aztán a Csaparang szórakozni sem hagyja Vajon Metsző talál rá módot, hogy megszabaduljon tőle, vagy a sárkány örökre vele marad.
16:10
Amikor a Glugy nevű órási tengeri sárkány lenyel egy bumbum tojást, Leylának és Aggrónak be kell járnia mind a hét gyomrát, hogy kihozza Ez azonban egy meglehetősen gusztustalan utazás az állat belsőjébe, ráadásul ott találják Oscart, a szöcskesziget királyát is..
16:35
Mitch medvebocsnak álcázva magát bekopog a Livingstone porta ajtaján, ahol a gazdik szívesen befogadják. Az álruhás vadállatok ennek annyira nem örülnek A falánk medve mindent felfal és Victoriát is a markában tartja, a tévét bámulva a remegő cicussal. Ám Vic és barátai végül kitalálják, hogy szabaduljanak meg tőle.
16:45
Eljött az éves Szomszédoló Fesztivál napja. Annyi izgalmat tartogat: játékok, érdekes programok, étel-ital és persze futóverseny Ez kissé tömegesre és nem túl sportszerűre sikeredik Alvarez jóvoltából. Mitch is elterelő nyilat szerel fel, hogy visszavezesse a barátait a vadonba.
17:00
Finly varázssegédjeként Archibald eltéved egy kísérteties házban. Archibald segít új házat találni egy morgós ráknak.
17:20
Brittany a deszkás pályán fotóztatja megát Simonnal, amikor a helyi sztárok belekötnek Britt úgy megsértődik, hogy mérgében elfogad egy kihívást, kiáll egy deszkás versenyre, és ha veszít, kitiltják a mókusokat a parkból. A probléma csak az, hogy Britt nem tud deszkázni.
17:35
Dave új mosógépet vásárol, ami már az első nap elromlik. Mindenki Gizmóra, Simon robotjára gyanakszik, aki a mosógép üzletbe is galibát csinál A rendőrség azt kéri, Gizmót vonják ki a forgalomból, kapcsolják le. Ám Simon képtelen ezt megtenni, aminek következményei lesznek..
17:45
Zoe és Gigio elhatározzák, hogy takarítani fognak ajándékokért cserébe Kapnak is egy megbízást Tatumtól, lelkesen el is vállalják, de nem is gondolnak bele, hogy milyen nagy fába vágják a fejszéjüket. A nagytakarítás közben hibát vétenek és kidobják Tatum étékes dolgait. Rendbe kell hozniuk a hibájukat és estig kapnak határidőt.
18:00
Az iskolában a gyerekeknek közösen kell egy festményt csinálniuk a természetről, de a csapatmunka nehezebben megy nekik, mint gondolták Twyla és Zoe két külön csoportba vannak, de megpróbálják a másikat felülmúlni, ami csak bajt okoz. Gigionak és a Dzsí csapatnak kell összekovácsolnia a csapatot mielőtt, kifutnak az időből.
18:10
Furunkulusz az arénában egy előadásra készül, amiben a nézők újra átélhetik a rómaiak dicső diadalát Kamülozsen hadvezér ellen Pupuska és Ideafixék ezt nem hagyhatják annyiban..
18:20
Furunkulusz tábornok elrendeli, hogy tüntessék el az összes szőrös állatot, ami Rafinériusz útjába kerülhet, mikor mennek az ellenőrző körútra Kiviszik őket az erdőbe, ahol Pupuska próbálja őket maga mellé állítani. Szerencsére ott van Ideafix is..
18:35
Trevor kirándulni viszi a gyerekeket, de nem visz iránytűt, és így gyorsan el is tévednek Szerencsére Dilys a kirándulás előtt egy erős illatú dezodorral befújta a férfit, így a nyomkereső kutyáknak nincs is olyan nehéz dolguk.
18:45
Robotversenyt rendeznek Körmöspálcáson, de Peter és James csalnak, aminek meg is lesz a következménye Csipesz egy elszabadult motorcsónakban ragad emiatt, és a mentőcsapatnak újra akcióba kell lépnie.
18:55
A mentőcsapat az eltűnt személyek megtalálását gyakorolja, ehhez pedig a gyerekek segítségét kérik Annie és Penny azonban nagyon komolyan veszik a bújócskázást, ami majdnem komoly következményekkel jár. Így a gyakorlatból valódi mentés lesz, Sam pedig újra figyelmezteti a csapatot, hogy a biztonságnál semmi nem fontosabb.
19:05
Zoe-nak és Quigley-nek ki kell találnia egy észbontó történetet, hogy megnyerje az újságírói versenyt.
19:30
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
19:40
Esti mese - Móra Ferenc: A didergő király című meséjét Wolf Kati mondja el.
20:00
Cleo reménytelenül próbálja elkerülni 16. születésnapját. Zane felbéreli Lewist, hogy vadásszák le a vízi szörnyet..
20:20
Amikor Emmára hagyják a kávézó felügyeletét, Mirrium elhatározza, hogy kellemetlen tréfát űz a lánnyal, ezért lekapcsolja az üzlet hűtő hálózatát Emma megpróbálja helyre állítani a rendszert úgy, hogy mindent lefagyaszt, még az elrejtőzött Mirriumot is.
20:45
Az a pletyka járja, hogy Cleonak barátja van, de a lány mindent tagad. Természetesen senki nem hisz neki, és mindenki azonnal nyomozni kezd Zane még mindig a titokzatos vízi szörny után kutat.
21:15
Amy és Ty lovakat visznek a lóklinikára, és közben az esküvői vendéglistájukon töprengenek Georgie és Jade önkéntes munkát vállalnak az állatorvosi rendelőben, ahol kisebb galibát okoznak. Peter és Lou házassága kritikus ponthoz ért.
22:00
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
23:00
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
23:30
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. Az Akusztik színpadán a Kossuth-díjas énekes, dalszövegíró, Demjén Ferenc.
00:30
A Califortune 2022-ben alakult budapesti együttes, zenéjüket leginkább a California sound stílusába lehet sorolni, ahol a jellegzetes vibe-ok mellett jazzes elemeket is szívesen használnak A lágy dallamokra darkosabb, egzisztenciális kérdéseket feszegető, útkereső, néhol melankolikus szövegek épülnek. Ez a kettősség jelenik meg a zenekar első lemezén, a Soulmineren is, amelyet 2024-ben adtak ki. A zenekar már számos tehetségkutatón állhatott dobogóra, valamint az Öröm a zene döntőjébe is bekerültek.
01:35
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
03:40
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
04:05
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
05:00
- animációs filmsorozat) Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Szombathy Gyula.
05:05
A Varjúdomb egyik odvas fájában lakott a vén róka. Sokat nélkülözött, ezért lassan elvadult, az emberek elfordultak tőle, sőt csúfolni kezdték A tavaszi áradás a róka odúját is elöntötte, és búcsúzóul végiggondolta, hogyan siratják majd őt az emberek. S akkor váratlanul kiáltozásra lett figyelmes.
05:10
Leo mindig is arra vágyott, hogy egy nap levelet hozzon neki a postás. Amikor végre levelet kap, sírva fakad. Mindenki arra gondol, hogy valami nagy baj történt.
05:20
Irma néni tizenkét tál kocsonyát főzött. Lukrécia ezen fellelkesülve az Egerészők Egyesületének mind a tizenkét tagját meghívja vacsorára Már csak Frakkot kell egy ügyes csellel eltávolítani..
05:25
Ugrifüles és barátai szállást keresnek, mert közeleg a tél. A vakond nem fogadja be őket Ekkor a nyúlnak okos ötlete támad, télapónak maszkírozzák magukat, így kerülnek egy kisfiúhoz, aki nagyon megörül nekik.
05:35
Tinti segít elfogni egy áruházi tolvajt Londonban, de a lopott hintalovat végül ő viszi el.
05:40
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász bevásárolni indul Főkukaccal. Útközben mi másról, ha nem a halakról álmodoznának. Egy mellettük elsiető nő kosarából is a halat szeretnék kifogni Amikor aztán egy halcsárdához érnek, mámorító érzés fogja el őket, főleg attól, hogy egy halat látnak megszökni..
05:50
Keresztes két orrszarvúbogár párbajára ébred. Fülescsiga a víz alatt hallva ezt szintén párbajozni szeretne. Pedig mint kiderül, a párbaj nem mindig az, aminek elképzeljük..
06:00
Egy unalmas téli napon Titusz és Pofánka jóbogyót mennek gyűjteni. Ám hazafelé, a hóval fedett kupacok között csak nehezen találják meg a kuflik otthont adó kupacát De végül minden jól végződik.
06:10
A Csűrcsavarosdi egy játékos vetélkedő, az epizódokban mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják A játék bevezetője egy négykörös vetélkedő, ahol aki több kérdésre ad helyes választ, az választhat először a versenypályán felhasználható eszközök közül. Egy jó válasszal még a titkos fegyver is megnyerhető, ami segíthet a versenypálya akadályainak leküzdésében. A kérdéskörök után a csapatok beülnek a röphajóba, végigszáguldanak a kijelölt pályán, hogy eldőljön, ki lesz aznap az igazi győztes.
06:30
A rugóvárosi strandon Bob és csapata egy dupla-sárkány-csúszdát építenek. Markos annyira izgatott a sárkányok miatt, hogy nem végzi el jól a munkáját Így mindenkinek duplán kell dolgoznia.
06:40
A rugóvárosi óriáskerék egy szép park közepén áll, vagyis csak állna, de Leo és Muki késnek az alkatrészekkel A késésnek komoly oka van, alvás helyett egész éjszaka játszottak.
06:55
Bonbon meglátja, amint anyukája épp születésnapi meglepetést készít Georges-nak. Megígéri neki, hogy nem árulja el, de nem könnyű egy kismackónak titkot tartani A biztonság kedvéért Bonbon a titkot egy dobozkába zárja. De mi van, ha George megtalálja a dobozt.
07:00
Bonbon nem tud elaludni. A fejébe veszi, hogy ő valójában éjszakai állat A szülei belemennek a játékba, és megkérik denevér szomszédasszonyukat, Adele-t, vegye gondjaiba, így talán a medvebocs is rájön, nem neki való az éjszakai élet. Bonbon sok csalafintaságot kitalál, hogy vegye az akadályokat... de vajon bírja-e reggelig.
07:10
Bonbon épp indiánosat játszik, mikor apukája megkéri, segítsen a nagytakarításban. Azért mégsem hagyja félbe a játékot: ő lesz Sólyomszem, a nagy porvadász De a por félelmetes ellenfél.
07:20
Dóra és Csizi segít a Morciknak manólekvárt készíteni a Morcos Vén Manó uzsonnájára Dóra és Csizi visszaszerzi Magic Kittyt, és kijelölt helyére teszi, hogy barátaik ne csináljanak úgy, mint a macskák.
07:40
Smeraldo professzornak szüksége van Grisú segítségére, mivel egy ásatási balesetet szenvedett a sivatagban, pedig már közel járt ahhoz, hogy megtalálja a legelső sárkányszaurusz csontvázat A homokvihar előtt mindent be kell biztosítani, ám történik egy kis probléma..
07:55
Eltűnt a tűzoltóság kézi létrája, pont a kiképzés napján. David megkéri Grisút, hogy legyen az ő magánnyomozójuk. Stellával és Izé kutyával bele is vágnak a nyomozásba..
08:15
Bing és Sula barkóbáznak az őszi parkban és közben makkot gyűjtenek. Vajon hány makkot találnak.
08:25
Maja és Vili pikniket szervez. Díszítik a helyet, gyűjtik az ennivalót. A virágpor nagy része azonban eltűnik, Maja pedig azt hiszi, Vili ette meg, csak letagadja Vili megbántódik, és nem hajlandó Majával játszani. Végül azonban minden rendeződik.
08:35
A királynő csapdába esik, a kaptár így irányítás nélkül marad. Ráadásul Méhviasz bíró ellenőrzésre érkezik, így Majának kell orvosolni a problémákat.
08:50
A Sárga Kalapos Férfi és a portás a kéményt javítják, George pedig alig várja, hogy kint kóborolhasson Hundleyvel / George meghívást kap Betsy születésnapi bulijára.
09:15
Egy fura, nagy teknős veszi üldözőbe Suhancot. Doug kideríti, hogy egy ritka fajról van szó Ez a példány valószínűleg itt, a parton fogja lerakni a tojásait. Egy nagy vihar során megsérül egy hajó, és csúnya olajfolt kerül a vízbe, ami nagy veszélyt jelent az állatokra. Olly és csapata megkezdi a mentést.
09:40
Polli szeretne Pippel játszani, de a barátját most jobban érdekli Jaki játéka Ez nem esik túl jól Pollinak, ezért elveszi Jaki markolóját, aki kissé mérges lesz az egérlányra. A megoldás, ha közösen játszanak, és ennek csodás végeredménye is van.
09:45
Kamilla éppen a gilisztákat szedi össze az útról, nehogy valaki rájuk taposson, amikor találkozik Pippel és Pollival Polli szívesen segít neki, de Pipp sajnos fél a gilisztáktól. Amikor azonban megjelenik Jaki a gyors biciklijével, legyőzi a félelmét, és megmenti a gilisztát a kerékpár elől.
09:50
Pipp és Polli nemcsak barátok, hanem mivel a pocsolyába is együtt ugrálnak, pocsolyapajtik. Ehhez azonos színű csizma kell, de Polly kinőtte a régit Pipp szerint mindenképpen azt kell felvenni, de mivel kicsi, Polli már nem élvezi annyira az ugrálást.
10:00
Max egy újabb kütyüt készített, hogy megkeserítse Kung Kung város lakóinak életét, és hogy elkapja őket A bubilufi-pisztollyal minden dínót szeretne egy buborékba zárva, a levegőbe repíteni. A Rex csapat a városlakók megmentésére siet.
10:15
Egy hatalmas, erős tájfun közelít Kung Kung város felé. Joy értesít minden dínót, hogy sürgőssen térjen haza, mielőtt megérkezik a tájfun A Rex csapat pedig járőt szervez, hogy biztos ne maradjon senki az utcán a tájfun ideje alatt. Parolo nem ér biztonságos helyre a vihar előtt. Deano a bajba jutott dínó segítségére siet, aminek köszönhetően ő is bajba kerül.
10:25
Ollie nagyon szeretné megnevettetni Daisy-t, ezért vicces találós kérdéseket tesz fel neki, amiken Daisy csak picit nevet Apa és Ollie megpróbálják kideríteni, hogy mi az, ami Daisy-nek is kacagtató.
10:35
Daisy-ék vonatozni mennek, ráadásul egy gőzmozdonnyal, amitől nagyon izgatottak. A vonaton jó kis kalandba keverednek..
10:45
Általános tartalom: Egy hóbortos fiatal tudós, Kuta Tóbiás (Jerger Balázs) nem hétköznapi padlásán játszódik a sorozat Tóbiáshoz nagyon sok, természettudományos témakörökhöz kapcsolódó kérdés érkezik a gyerekektől. Miért nem fáznak a jegesmedvék? Miért szőrös az orrunk? Hogy kerülnek a felhők az égre? Miért ég a villany? Főszereplőnk pedig mindenre igyekszik válaszolni, hiszen az összes kérdésre meg lehet találni a választ, csak kutakodni kell! Mivel Tóbiás padlásán bármi lehetséges, ezért van, hogy egyszerű, otthon is kipróbálható kísérleteket mutat a nézőknek; beszáll a Barangoló Masinába, amely bárhová el tudja repíteni; vagy beles a Kukucskálóba, amelyben bármit meg tud nézni. Ám akadnak olyan kérdések is, amelyekre még ő sem tudja a választ - szerencséjére a padlásán lakik a világ legokosabb földigilisztája, Tudor Kukac (bábművész: Kedves Csaba), akihez bármikor fordulhat segítségért. Az epizód tartalma: Kuta Tóbiás ebben a részben a környezetvédelem nyomába ered. Miközben a gyerekek kérdéseire válaszol kideríti, hogy mi az a geotermikus energia, mit jelent a komposztálás, és hogy mit tehetnek a gyerekek a környezetért.
10:55
Melyik gyerek ne szeretné a dinoszauruszokat Így van ezzel főhősünk, Marci is, aki bár fiatal kora ellenére rengeteg információt tud az őshüllőkről, mindig tanul valami különlegességet professzorától, aki minden érdekességbe beavatja a Magyarországon talált dinoszauruszokkal kapcsolatban.
10:59
A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás Keléről közben kiderül, hogy szemüveges.
11:10
Hetedhét kaland hétvége (2025)
11:30
Tom Thomas véletlenül kiborítja édesapja szerszámosládáját. Simka és Nolik segítségét kéri, hogy mindent a helyére tudjon pakolni, mielőtt édesapja hazaér.
11:35
Lola rábukkan Júliára, egy kiskori babájára. Patnek adja, de a Guanók beleszeretnek és ellopják.
11:40
Tank lehangolt. Pat rájön, hogy Tank plüssjátékát a Guanók eltulajdonították. Hajlandók visszaadni Kapucniért cserébe Pat először biztonságba helyezi a cicát, és utána visszaszerzi a játékot.
11:50
Lola segít anyukájának egy jótékonysági kiállítást megszervezni. Vigyáznia kell a festményekre, de Marcus szemet vetett azokra A tolvaj múzeumi tárlatvezetőnek adja ki magát, hogy elterelje Lola figyelmét, de Pat ezt nem hagyja.
11:55
Finly varázssegédjeként Archibald eltéved egy kísérteties házban. Archibald segít új házat találni egy morgós ráknak.
12:20
Brittany a deszkás pályán fotóztatja megát Simonnal, amikor a helyi sztárok belekötnek Britt úgy megsértődik, hogy mérgében elfogad egy kihívást, kiáll egy deszkás versenyre, és ha veszít, kitiltják a mókusokat a parkból. A probléma csak az, hogy Britt nem tud deszkázni.
12:35
Dave új mosógépet vásárol, ami már az első nap elromlik. Mindenki Gizmóra, Simon robotjára gyanakszik, aki a mosógép üzletbe is galibát csinál. A rendőrség azt kéri, Gizmót vonják ki a forgalomból, kapcsolják le Ám Simon képtelen ezt megtenni, aminek következményei lesznek..
12:45
Mozijegyet lehet nyerni, ha valaki lerajzolja magát a kedvenc állatával. De Bobby bajban van, hogy kit is válasszon, Bill-t vagy Karolát.
13:00
Bobby talál egy levelet az utcán, mely egy gyönyörű anyák napi verset tartalmaz. Vissza szeretné juttatni a tulajdonosának, de Mogyoró és Axel elég különösen kezdenek el viselkedni.
13:10
Furunkulusz az arénában egy előadásra készül, amiben a nézők újra átélhetik a rómaiak dicső diadalát Kamülozsen hadvezér ellen. Pupuska és Ideafixék ezt nem hagyhatják annyiban..
13:25
Furunkulusz tábornok elrendeli, hogy tüntessék el az összes szőrös állatot, ami Rafinériusz útjába kerülhet, mikor mennek az ellenőrző körútra Kiviszik őket az erdőbe, ahol Pupuska próbálja őket maga mellé állítani. Szerencsére ott van Ideafix is..
13:35
Vic véletlenül megismerkedik a dominóeffektussal, amikor hajójuk egy sziklának ütközik és a felállított dominói sorban ledőlnek Mikor a walesi druidák azzal fenyegetőznek, hogy levágják Halvar szakállát, hogy megnyugtassák isteneiket, Vic a tanultakat felhasználva megmenti Halvart.
13:50
Victor és Lola tekéznek, a nyertes jutalma pedig egy aranyérem, ami beesik a golyók közé. Lola igyekszik megtalálni, de közben Nyüszi már megkaparintotta azt.
14:00
Rézi csodaszép képet fest Sellőről, amit a barátnőjének szeretne adni ajándékba Amíg elmegy keretet választani, Rókusra bízza a művet, ám a róka leönti azt, és hiába próbálja meg helyrehozni, a helyzet egyre rosszabb. Agyar és Uhu is beszáll, hogy segítsenek, a végeredmény pedig egészen meglepő. Még Rézinek és Sellőnek is tetszik.
14:15
Rézi úgy dönt, hogy megszabadul azoktól a holmiktól, amikre már nincs szüksége. Uhu is kiválogatja a játékait, és Rókussal csereberél, így régi kedvencét is elcseréli Hamarosan azonban nagyon megbánja a döntését, így szeretné Huhu babát visszakapni.
14:25
Anyu nem találja a kulcsait, pedig fontos lenne, mert Gasparot kell elvinnie a fogorvoshoz A szupernyuszik összefognak, hogy megtalálják a kulcsot, ám jól látható, hogy Szupernyuszi Kapitány nem olyan lelkes.
14:35
Ferdinánd nem igazán van oda a csigákért, így amikor Simon a kezébe nyom egyet, ijedtében egy fa odvába dobja A nyusziknak így ki kell onnan menteni a kis állatot, de Ferdi egyáltalán nem lelkesedik az ötletért, hogy a nyálkás odúba ugorjon a csiga után.
14:40
Gaspard és Simon szeretne a tengerben úszni, de Nagyi figyelmezteti őket, hogy rengeteg medúza van a vízben A nyuszik hamarosan arra is rájönnek, hogy Farkas Professzor melegíti fel magának a tenger egy részét, ezért tudtak a medúzák elszaporodni.
14:50
A pici hercegségben együtt játszik Sára hercegkisasszony a falubeli gyerekekkel, így Vasjankóval, az erős, bátor és jószívű fiúval A kis csapat betéved az erdőbe, amit az Őrző, a boszorkány őriz a manóival, aki nem szereti, ha megzavarják a nyugalmát. Évekkel később Sára hercegkisasszony eladósorba kerül, de nem akar férjhez menni a hozzáillő hercegekhez, grófokhoz, Vasjankót fogadta még gyermekként a szívébe. Ahhoz, hogy vágya teljesüljön, sok víznek kell még lefolynia a forrásból, de legalább meg kell akadályozni, hogy kiapadjon a forrás.
15:50
Mikor egy áramfarkú sárkány megismerkedik a Sárkánylovasokkal, úgy dönt, velük akar élni a szárazföldön Egy gond azonban van, mégpedig, hogy Fröccs vízi sárkány, aki a vízen kívül nem kap levegőt..
16:10
A Sárkánylovasok a Fészek-nap megünneplésére készülnek, amely a vadonban töltött idejüket idézi fel, amikor mindig új fészket raktak maguknak Igen ám, de felbukkan egy rejtélyes sárkány és elragadja a fészküket. Biztos van rá oka, de a Sárkánylovasok nem sejtik, mi az..
16:35
A csapdába csalt állatok azt se tudják, hogy jussanak vissza a városba. Még a macskák se találják a helyes utat Mikor Mitch a nyakukban lohol, végül megtalálják az irányt, ahol az alagút végén egy meglepetés trambulin és akadálypálya várja őket. A tét egyéves fincsi állateledelamit majdnem Wish nyer meg.
16:45
Sam és a kisállatkák idétlen játékot játszanak, ami Vicet is zavarja, ráadásul a vége károkozás, amit bűnbánó Wash magára vállal A gazdi nem is haragszik érte, ám Livingstone asszony új kerámia alkotása már kényesebb eset, mikor a macska eltöri. Álruhásaink megpróbálják lemásolni, és a siker nem is marad el.
17:00
A Tollas testvérek garázsvásárt tartanak, és közben bébiszitterkedniük is kell Archibald hatalmas díjra hajt: ha nyer, élete végéig ingyen kapja a kedvenc zabpelyhét.
17:20
Alvin attól tart, hogy megbukik az iskolába és nyári suliba kell járnia Ebben az esetben mindnyájan lemaradnának a nyári kirándulásról, ezért Simon és Theodor segíteni próbál, de ezzel óriási galibát idéznek elő.
17:35
Dave és a mókusok ritka hagyományt teremtettek. Minden év decemberében kiraknak együtt egy óriás puzzle-t Ebben az évben nagy baj történik, Theodor figyelmetlenségből elveszít egy darabot a kirakósból. Vajon hogyan készülnek el így a játékkal.
17:45
Az iskolába új fizika tanár érkezik. Zoe és barátai kétségbe vannak esve, és félnek a szigorú tanártól Gigio segíteni szeretne a többieknek, ezért a Dzsí csapattal kitervelnek egy tervet, hogy megállítsák Kormorán professzort. De nem is sejtik, hogy a professzort hamarabb el lehet üldözni egy apró egér jelenlétével.
18:00
Bob nagyon letört, Gigio és Zoe szeretnék kideríteni az okát. Kiderül, hogy Bob anyukája állást kapott Ausztráliába és elköltöznek A többiek ezt nem hagyhatják, meg kell győzni Bob anyukáját, hogy maradjanak, de Bobnak nehezen megy a beszéd. Vajon sikerül megakadályozni a költözést.
18:10
Pupuska bosszút akar állni szeretett gazdájáért. Egy titkos alagúton keresztül akarja a palotát összedönteni, de ha beomlik az alagút, egész Lutécia összeomolhat Ideafixnek és társainak kell megállítaniuk a bosszúállót.
18:20
Eltűnik a prefektus úr ékszere, előállítják Gazazfixet és az Éjjeli Bagoly összes vendégét bebörtönzik. A tolvaj ott rejthette el az ékszert A prefektusnak tetszik Gazazfix őszintesége és megkéri, hogy kalauzolja el őt az éjszakai életben. Ideafix és barátai utánajárnak a dolognak..
18:35
Mandy vezetésével néhányan kirándulnak mennek, és tábortüzet raknak A kislány minél több dolgot szeretne megnézni, ezért sürgeti a többieket, és mindenki figyelmetlen. Bár látszólag a tűz már kialudt, de a parázs még mindig izzik, így amikor egy táska ráesik és lángra kap, kénytelenek a mentőcsapatot hívni.
18:45
Peternek születésnapja van, Hannah pedig szeretne neki egy felejthetetlen partit szervezni Mindenki segít neki, de figyelmetlenek, így a dekoráció lángra lobban, és máris megtörtént a baj. Sam és a csapat gyorsan eloltja a tüzet, sőt még arra is van idő, hogy mégis megrendezzék a bulit.
18:55
Valaki lopkodja Bronwyn kávézójából a halat, ami meglehetősen bosszantó James gyorsan rájön, hogy a tolvaj nem más, mint egy fóka, és hiába figyelmezteti Jodie, a kisfiú üldözni kezdi, amivel megijeszti az állatot. A rémült fóka ráijeszt Joe-ra, aki így elejti a forrasztópákát, a garázsában pedig elharapózik a tűz.
19:05
A Gorp-Gorp nevű új idegent mindenkinek bemutatják Roddenberryben, csak ez nem az, aminek látszik.
19:30
Hetedhét kaland hétvége (2025)
19:45
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évad a magyar népi hangszereket járja körbe Ebben a részben egy harmonika fújtat harmonikus környezetben, egy csomó csuklósbusz között.
20:00
Ki az a gyerek, aki ne szeretne egy háziállatot? Nos, itt, ebben a különleges iskolában, ahová Ida új tanulóként érkezik, bármi megtörténhet Még az is, hogy Miss Cornfieldnek, - az iskola és egyben Ida új tanárának - köszönhetően, a gyerekek egészen különleges házikedvenceket kapnak. Hogy mitől különleges? Bizony, ezek az állatok egy külső szemlélő számára csak egyszerű plüssnek tűnnek, valójában hű társak a bajban, beszélni tudnak, és segítenek, ha szükség van rá. Ida nem is lehetne boldogabb, amikor megkapja Rabatot, a rókát. A lány új barátokra tesz szert, és közben azt is kinyomozza, hogy vajon ki lopkod az iskolában. Ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen össze kell fognia a többi gyerekkel, hogy megoldják a rejtélyt.
21:30
Quinten randizni készül Yarával, Lizzy nagy ellenfelével. Mats szerint ezzel viszont összetöri Lizzy szívét. Idrisz az új fizika kutatásához mindenkinek ad egy pulzusmérő órát Eközben Pepper árnyékművészettel kísérletezik a technika órára, mikor a szobájában megjelenik az új játékkulcs, egy cserép. Mikor Pepper hozzáér megkövül. Az új küldetés a Romrejtély lesz, ahol három cserepet kell egy falba illeszteni. Míg Sari bemegy a játékvilágba, addig Mats megkeresi a nyeréshez hiányzó cserépdarabot.
22:00
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
00:05
A Walter Schnitzelsson erőteljes power pop trió Szlovákiából A nagyon fiatal, egylemezes zenekar vidám riffekkel, felhőtlen dalokkal és lendületes produkcióval hódít otthonában, olyannyira, hogy idén már a neves Pohoda fesztivál fellépői közé is befért. A Lynd együttes modern, mégis nosztalgiával átitatott, néhol melankolikus, sötétebb világú, dzsesszel fertőzött, trip-hoppal és dubsteppel fűszerezett, elektronikával megspékelt, akusztikus felállású. Kiszner Linda énekes és dalszerző az elmúlt 10 évben énekelt dzsesszformációkban, a capella énekegyüttesben (Da Cappella), rengeteg vokálmunkát tudhat maga mögött, frontembere volt a Re-g nevű zenekarnak, amelynek Nézz Rám című számát előszeretettel játssza többek között a Petőfi Rádió. 2008-as hosszabb bristoli tartózkodása óta saját szövegeket, dal kezdeményeket ír, amelyek kiteljesedéséhez a megfelelő embereket hosszú évek alatt találta meg.
01:00
Az Utolsó Hullám 2019-ben alakult budapesti zenekar a magyar gothic rock színtér egyik zászlóshajójává nőtte ki magát az elmúlt pár évben Legutóbbi (és egyben eddig egyetlen) albumuk, a Szárnytalan angyal, 2023 tavaszán jelent meg, mely szép elismerést szerzett. A zenekar különlegessége, hogy nem dobost, hanem dobgépet (nem laptopot, hanem rendes dobgépet, mint a nagy előd, a Sisters of Mercy) használ. A dobgép, Dr. Alesis mellett a zenekar egy szintisből (Buda Richárd), két gitárosból (Jakab (Motyó) Árpád - ének/gitár, Némedi Tamás - gitár) és egy basszusgitárosból (Szegi Csongor) áll.
01:55
A sorozat a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
02:55
A sorozat a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
03:55
Minden magyar - Minikoncert (Tóth Vera Quartet: Zuhanni veled - Mintha minden másképp volna - 2024)
04:05
A svéd Ef a töretlen kitartásról szól: arról, hogy Niklas Astrom és barátai új és új ihlet után kutatva találták meg saját hangjukat, amely bravúrosan egyensúlyoz a post-rock törékenysége, az indie dallamvilága, valamint a Sigur Róst idéző gazdag hangszereltség adta lehetőségek között. Nem is véletlen, hogy a skandináv régióban manapság minden fiatal szárnypróbálgató onnantól kerülhet fel a műfaj térképére, ha már megoszthatta a színpadot a zenekarral.
05:00
- animációs filmsorozat) Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Schell Judit.
05:05
A kovácslegény minden vágya az volt, hogy olyan patkót tudjon készíteni, amivel a ló a csillagokig repül Vágyát elmondja egy öreg platánfának, aki tanácsot ad neki.
05:15
Fáj az elefánt foga. Leo és Fred hiába tesz borogatást rá, nem használ semmit. Nincs más hátra, ki kell húzni a lyukas fogat. De hogyan.