Slovenske TV

Podnaslovljene TV

Lokalne TV

EX YU TV

Angleške TV

Nemške TV

Italijanske TV

Ostale TV

Madžarska 2
05:25
Az erdei madárszépségverseny győztese az idegen tollakkal ékeskedő varjú lett. Egy hirtelen zivatar azonban mindent leleplez, vagyis a hiúság bizony nem a legjobb tulajdonság.
05:30
A Mesék Mátyás királyról tizenhárom rajzfilmje az ország talán legigényesebb rajzfilmes csapatának, a Kecskeméti Stúdió művészeinek munkáját dicséri.
05:40
Horgászszenvedélyének hódol főhősünk, aki folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön.
05:50
Vízipók barátunk a szárazföldi pókoktól eltérően nem a szobák sarkaiban és bokrok rejtekében szövögeti hálóját, hanem a vízalatti légvárában trónol. Csodálkozik is ezen legjobb barátja a keresztespók.
06:00
Jankovics Marcell a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve sorozatában. A meséket Szabó Gyula mondja el.
06:10
Tim ma kosarazni szeretne, de barátai nem szeretnének játszani. Paula és Krétás az egyenes tartást gyakorolja egy-egy könyv segítségével. Billy és könyvet vesz elő, de ő olvasni szeretne. Ekkor megcsörren a telefon, és Amin herceg játszani hívja őket.
06:20
A Kincses szigeten karnevál van, ahová Paula és barátai is ellátogatnak. A strandkarneválon ugráló kalózhajó és sok más játék is van. Paula és barátai megtanulják, hogy a legjobb együtt játszani!
06:30
A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet.
06:55
Készítsünk együtt mesét!
06:59
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
07:05
A Belül című részben Felfe Dezsőékhez csupa olyan kérdés érkezik a padlásra, amely a vérrel kapcsolatos. Megtudhatjuk például, hogy miből áll a vérünk, miért piros, vagy miért léteznek hidegvérű állatok, de Tudar Kukaccal és Dénessel karöltve annak is nyomába erednek, hogy miért leszünk szomjasak.
07:20
Dó szeret együtt muzsikálni barátaival, de szeretné, ha ő is megtalálná a kedvenc hangszerét. Így a pajtik hangszer kereső küldetésre indulnak. Dó kipróbálja Csiripföld minden hangszerét, de mégsem tudja eldönteni melyik is a kedvence. Ám okos buksijából kipattan egy ötlet és megalkotja a saját találmányát, amiben sok hangszer együtt szólhat. Zenei fogalmak: különböző hangszerek hangjának felismerése, hogyan játsszunk egy hangszeren?
07:35
Egy mesés kertben különös lények élnek: a lilinkók, ezek a varázserejű virág-tündérek, akik munkaidőben a kertet szépítik nővénybűbájukkal, ám szabadidejükben hol hátborzongató, hol szívmelengető, hol mókás kalandokat élnek át.
07:45

08:00
A legkisebbeket nemcsak a csodálatos kert és a benne élő bogárkák, hanem a kedves énekek is elvarázsolják, és bizony minden történet azt igazolja, hogy a legtöbb dologra van megoldás.
08:10

08:25
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
08:35

08:50
A Csűrcsavarosdi, játékos vetélkedő, amin mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják.
09:15
Steve, George és Ted felkészülten indulnak el a cserkész sétára. George bingózni is megtanul, amit a túrán is felhasznál. George szereti felfedezni a várost Marcóval. A régészekkel találkoznak és megismerik, hogyan tárják fel a dinoszauruszok maradványait.
09:40
Dédi szomorú, mert a Kérdések kereke című kedvenc műsora megszűnt a tv-ben és hiába jelentkezett, már sosem fog játszani benne. Zou kitalálja, hogy megrendezik neki.
09:50
Mikor Zak furcsa hangokat hall Zouék házában, azt hiszi szellemek járnak náluk. A két jó barát és nagyapa körbejárják a házat, de eleinte nem találják, hogy mi adhatja ki a furcsa hangot.
10:00
Mima és Harry arra készülnek, hogy kivágják Perlimpint, az öreg fenyőt, mivel elszáradt. Lucy, akinek az egyik kedvence ez a fa, ezt nem hagyhatja ennyiben, ezért Edmonddal és Thinggel közösen megpróbálják megakadályozni Harry-t a tervében.
10:15
Harriet tanárnő elviszi a gyerekeket a zöldségeskertbe, hogy betakarítsák a megtermett zöldségeket. Azt javasolja a gyerekeknek kóstolják meg a koktélparadicsomot, sárgarépát és paprikát is.
10:25
Elaina Danielékhez megy játszani és vacsorázni. Tigris anya zöldséges spagettit készített, amit még egyikük sem evett, de megkóstolják.
10:40
Kukori és Kotkoda házassága nem mondható felhőtlennek. Kukori nem nagyon szereti a házimunkát, így sok bosszúságot okoz Kotkodának.
10:50
Irma néni és Károly bácsi is Frakkot bízza meg, nyomozza ki, mit szeretne a másik karácsonyra. Minél inkább igyekszik, annál inkább nem jut semmire. Végül rendhagyó megoldást eszel ki.
10:55
Fáncsira nagy meglepetés vár. A szállodában találkozik papájával, aki még egy jó hírt is tartogat számára. Fáncsi felvételi vizsga nélkül bekerült a Cirkusz-iskolába.
11:05
Kutya és cica együtt indulnak el a városi forgalomban. Kutya lelkesen tanítja cicát a közlekedés szabályaira. Ezek a hasznos ismeretek neked is segítségedre lesznek a helyes közlekedésben!
11:10
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. Ma a klarinét dallamait visszük egy elhagyatott villába.
11:15
A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek sikeres magyar sportolókat, fiatal tehetségeket.
11:30
Egy csapat szuperhős kalandjait követhetik nyomon a nézők, akik Technopolis városát és Kenric királyt védelmezik a gonosz erők ellen. Elég szuperek lesznek, hogy sikerüljön nekik?
11:40

11:55
Elizabeth 15 és fél éves, szereti az állatokat és a nagy családját. Pontosan úgy néz ki, mint bármelyik másik lány, mégis szabadszellemű és egy hercegkisasszony, akit mindenki Sissi-nek becéz.
12:20
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
12:30
A lovagiasság a lovagok nemes tulajdonsága. Smith tanárnő ehhez kapcsolódva ad feladatot a gyerekeknek, a hétvégén lovagias cselekedetet kell végrehajtaniuk.
12:45
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
12:55

13:10
Miután Metsző megment egy Csaparang-sárkányt, olyan testőrt kap, aki sosem tágít mellőle. Metszőnek eleinte tetszik, hogy parancsolgathat, de aztán a Csaparang szórakozni sem hagyja. Vajon Metsző talál rá módot, hogy megszabaduljon tőle, vagy a sárkány örökre vele marad?
13:35
Készítsünk együtt mesét!
13:37
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
13:40

13:50
Miroslav Klose Lengyelországból költözött Németországba és bizony nehéz volt a beilleszkedés. A focinak hála azonban idővel sikerült barátokat szereznie, megtanulni a nyelvet és bekerülni a focicsapatba.
13:55
Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába.
14:10
Egy zöld kis ír kobold Marcin keresi az eltűnt aranyát. Bár a kisfiúnak fogalma sincs, hogy hol lehet a kincs, kénytelen segíteni, hiszen ezúttal ő is egy zöld, ír kobold.
14:25
Paddingtont egy kínai ujjcsapda Curry úrhoz láncolja egy fontos napon, a színházi meghallgatás napján. Bár Curry urat ez nagyon elszomorítja, de mégis ez hozza meg a szerencséjét.
14:35
Paddington első Szeretet-napján mindenkinek kártyát akar küldeni, akit csak ismer. Ám ez a feladat még segítséggel is nehezen megoldható.
14:50
A Dzsungelbanda egy különleges szupercsapat, mely az őserdő különböző állatainak problémáit és rejtélyeit igyekszik megoldani.
15:00
Batriciának elege van abból, hogy Al és Bob az összes rovart megeszi, így egy fondorlatos tervvel rábeszéli őket a gyümölcs evésre.
15:10
Roger és Marla összekeverik a sárgarépa és a húsevő növények vetőmagját. Roger a nyulak lakóhelyén húsevőnyövényeket ültet, ezáltal nagyon nagy veszélybe kerülnek a nyulak.
15:25
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
15:35

15:50
Minden évben megrendezik a belfonteni középkori fesztivált, ahol Samson lovagnak öltözne. Barátai kicsúfolják, így nem mer részt venni a mulatságon. Végül nagyon bátran, lovagnak öltözve Lina és Nyurga segítségére siet.
16:00
Elérkezett az iskolabál napja, amire mindenki izgatottan készül. Előtte azonban Matsnek és Sarinak van még egy játékuk az Aisuru pályán. A feladat szerint egy gyűrűt kell a célig vinni, hogy a szegény halászfiú a gazdag hercegnőt el tudja jegyezni. Sari a játék alatt folyamatosan Matsot kérdezgeti, hogy kibe szerelmes. Eközben Quinten a játékkulcsát, a gyűrűt felhúzza az ujjára, amitől igen furcsán kezd viselkedni. Sari arra is keresi a választ, hogy Jacob úrral mi történhetett 1987-ben...
16:25
Marinette és Adrien kivételes középiskolások. Meg kell menteniük Párizst! Gonosz lényeket _ az Akumákat _ kell elkapniuk, akik bárkit átalakítanak gonoszokká.
16:50
Elizabeth 15 és fél éves, szereti az állatokat és a nagy családját. Pontosan úgy néz ki, mint bármelyik másik lány, mégis szabadszellemű és egy hercegkisasszony, akit mindenki Sissi-nek becéz.
17:15
Rosie egy kis kígyó, akit Simon hazavihet egy hétre. A probléma csak az, hogy Dave irtózik a kígyóktól és ez még sok gondot okoz.
17:30
A mókuslányok zenés videója felrobbantja a netet. Alvin szeretné, ha nekik több nézőjük lenne, ezért új anyagot készítenek. Ám a zenés bemutatkozás nem arat sikert, így átnyergelnek egy másik műfajba….
17:40
Harry kölcsönkéri Bern játékát, de összekeveri Sylváéval, így vissza kell szerezniük Splattal. Igen ám, de Sylva nem akarja visszaadni, mert örül, hogy egy új pályát is megcsinálhat...
17:55
Splat és Harry szeretnék megnyerni a rajzversenyt, aminek a nyertese részt vehet az új Szupercicás film vetítésén. A baj csak az, hogy nem tudnak szépen rajzolni. Viszont Chloé egy nagyon szép képet csinált...
18:05
Készítsünk együtt mesét!
18:10
A Rozmaring kunyhó pillanataiból készült rövid összeállítás.
18:13
Amikor a Glugy nevű órási tengeri sárkány lenyel egy bumbum tojást, Leylának és Aggrónak be kell járnia mind a hét gyomrát, hogy kihozza. Ez azonban egy meglehetősen gusztustalan utazás az állat belsőjébe, ráadásul ott találják Oscart, a szöcskesziget királyát is...
18:35
A híres Kipling regény kel életre ebben a vidám rajzfilmsorozatban. Maugli és legjobb barátai; Balu, a medve és Bagira a fekete párduc és a többi barát, különféle kalandokat élnek át a dzsungelben.
18:45

18:55

19:10
Dél felé haladva az Afrikai kontinens keleti részén hőseink egy földrajztudóssal találkoznak, aki azt szeretné bebizonyítani, hogy a Föld gömbölyű, mint egy labda. Ezért szeretne feljutni a kontinens legmagasabb hegyére, a Kilimandzsáróra, aminek a tetejét hó fedi. Ha elmélete igaz, innen látniuk kell a Föld görbületét.
19:35
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
19:45
Kótyavetye piknikezni megy Baltazárhoz. Ám valaki megette a diót. Ki lehetett? Baltazár és Kótyavetye együtt nyomozzák ki.
19:55
A nyúl és a teknős című mesét Gubik Petra mondja el.
20:00
Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold.
20:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
21:50
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
22:25
Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
23:20
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
00:20
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
01:30

01:55

02:50

03:40
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
03:55

04:05
Az A38 Besztof tematikus koncertműsor legújabb adásában olyan hazai előadók fellépései kerülnek bemutatásra, akik az elektronikus zene valamely műfajában tevékenykednek. Elektronikus zene mindenfajta olyan zenei alkotás, amelyben a hangok generálása elektronikus technikai eszközök, például szintetizátor vagy számítógép segítségével történik, és ezek az eszközök dominálnak a komponálásban. A színpadon többek között iamyank, a nemzetközi színpadokat is bejárt Belau, és napjaink egyik legnagyobb fiatal tehetsége, Deva.
05:00
Kriszta a játszótéren homokvárat épít Kistöfivel. Egy nagyfiú labdával szétrúgja a várat, ezért kockásfülű nyúl a segítségükre siet.
05:05
Mirr-Murr és az egerek kölcsönösen becsapják egymást egy darab sajtért. Végül belátják, hogy igazságosan is megtudnak osztozni rajta.
05:10
Az epizódok egy utazócirkusz nagyon barátságos és kedves világát mutatják be. A bájos történet szereplői: Leó, az oroszlán, és Fred, az ő idomára.
05:25
A bábfilmsorozat a Dörmögő família kalandjait meséli el.
05:30
Vízkereszt napján felkeresik Mátyást hívei és ajándékkal kedveskednek neki. Galeotto Marzio csak a tollát tudja felajánlani neki, de Mátyás szerint ez a legmaradandóbb ajándék.
05:40
A Főkukac vasárnap lévén, nem hajlandó dolgozni. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász különféle trükk és furfang segítségével próbál új csali után nézni, ami nem is olyan könnyű, sőt viszontagságos...
05:50
A meleg, oxigénhiányos tóban fuldoklik egy parányi halacska. Vízipók a felszínre viszi, hogy magához térjen. Eközben Keresztespók a felszínen furcsa élőlényre lesz figyelmes a méhecske kosarában.
06:00
Képtelen történetek egy olyan gyerek elbeszéléséből, aki mikor megszületett már hat hetes volt, így nem csoda, ha élete is csupa lehetetlen és humoros történetek sorozata.
06:10
A nagy hőségben Paula és barátai legyezőt hajtogatnak. Vörös Szakáll kapitány azonban ellopja és tönkreteszi a papírlegyezőket, így a kis csapat pálmalevelekből készít újakat. Eközben sok fontos dolgot tanulnak egymástól.
06:20
Paula és barátai Totemfej szülinapi bulijára mennek, de elkésnek. Hogy ez máskor ne forduljon elő, megtanulják, miért nem szabad másokat megvárakoztatni.
06:30
A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet.
06:55
Készítsünk együtt mesét!
06:59
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
07:10
Fizikai oktató sorozat gyerekeknek.
07:15
Kányádi Sándor: Nyári alma ül a fán című versét Szabó Norina mondja el.
07:20
Ré izgatottan készül a pite sütő versenyre. De amikor meglátja a többi versenyző pitéjét, bizonytalanná válik. Úgy érzi, szüksége van még valami pluszra a győzelemhez. Ezért a Napra Daloló virág nektárjával édesíti meg süteményét, amitől a bírák csőre összeragad. Vajon sikerül megoldania a helyzetet? És ki nyeri majd a versenyt? Zenei fogalmak: aktív hallgatás.
07:35
Egy mesés kertben különös lények élnek: a lilinkók, ezek a varázserejű virág-tündérek, akik munkaidőben a kertet szépítik nővénybűbájukkal, ám szabadidejükben hol hátborzongató, hol szívmelengető, hol mókás kalandokat élnek át.
07:45
Egy mesés kertben különös lények élnek: a lilinkók, ezek a varázserejű virág-tündérek, akik munkaidőben a kertet szépítik nővénybűbájukkal, ám szabadidejükben hol hátborzongató, hol szívmelengető, hol mókás kalandokat élnek át.
08:00
Bartley nem tud elaludni, pedig mostanában nagyon szépeket álmodik. Apolloval elindulnak, hogy kinyomozzák, vajon mi lehet az oka az álmatlanságának, és ki lehet az, akit álmaiban lát.
08:10
A legkisebbeket nemcsak a csodálatos kert és a benne élő bogárkák, hanem a kedves énekek is elvarázsolják, és bizony minden történet azt igazolja, hogy a legtöbb dologra van megoldás.
08:25
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
08:35
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
08:50
A Csűrcsavarosdi, játékos vetélkedő, amin mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják.
09:15
George egy kíváncsi kismajom, tele ötletekkel és játékossággal, de mindig okoz valami galibát. Kalandjain remekül elszórakozhat az egész család, és emellett rengeteg hasznos információval látja el a gyerekeket a természettudományok és a matematika tárgyköréből, sőt még a műszaki ismereteiket is gazdagítja.
09:40
Animációs sorozatunk a vidám, ötéves zebra, Zou segítségével szolgál értékes mondanivalóval ifjú nézőinek a felcseperedésről és a családról.

Harry odaadja Lucy-nek édesanyja egykori parfümjét, amiben sajnos már alig van. Lucy szeretné, ha az illat örökre vele maradna, ezért megpróbál rájönni, hogy milyen összetevőkből állt a parfüm.
10:15
Daniel mielőtt elindulna az iskolába a reggeli rutinját el kell végeznie. Mivel jól érzi magát készülődés közben lemarad kisbuszról. Meg kell tanulnia mikor van játékidő és mikor van ideje az elkészülésnek.
10:25
Daniel befejezte a vacsorát, de inkább még játszana, minthogy lefeküdne aludni. Anyukája és apukája segítenek neki a lefekvéshez való készülődésben.
10:40
Készítsünk együtt mesét!
10:44
Kukori és Kotkoda házassága nem mondható felhőtlennek. Kukori nem nagyon szereti a házimunkát, így sok bosszúságot okoz Kotkodának.
10:50
Irma néni 12 tál kocsonyát főz. Lukrécia ötlete, hogy az Egerészők Egyesületének 12 tagját meghívja vacsorára. Frakkot ügyes csellel eltávolítják...
10:55
Kiváncsi Fáncsi, a játékos kedvű elefánt-lányka, vicces és tanulságos kalandjai elevenednek meg ebben a klasszikus magyar mesefilmben.
11:05
Karácsonyra kutyus és Cicus is kerékpárt szeretne.Amikor megkapják, Kutyus azonnal ellenőrzi, hogy minden működik-e a bicajon.
11:10
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. Hegedűs huzavona a természet lágy ölén.
11:15
A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek sikeres magyar sportolókat, fiatal tehetségeket.
11:30
Egy csapat szuperhős kalandjait követhetik nyomon a nézők, akik Technopolis városát és Kenric királyt védelmezik a gonosz erők ellen. Elég szuperek lesznek, hogy sikerüljön nekik?
11:40
Egy csapat szuperhős kalandjait követhetik nyomon a nézők, akik Technopolis városát és Kenric királyt védelmezik a gonosz erők ellen. Elég szuperek lesznek, hogy sikerüljön nekik?
11:55
Elizabeth 15 és fél éves, szereti az állatokat és a nagy családját. Pontosan úgy néz ki, mint bármelyik másik lány, mégis szabadszellemű és egy hercegkisasszony, akit mindenki Sissi-nek becéz.
12:20
Rosie egy kis kígyó, akit Simon hazavihet egy hétre. A probléma csak az, hogy Dave irtózik a kígyóktól és ez még sok gondot okoz.
12:35
A mókuslányok zenés videója felrobbantja a netet. Alvin szeretné, ha nekik több nézőjük lenne, ezért új anyagot készítenek. Ám a zenés bemutatkozás nem arat sikert, így átnyergelnek egy másik műfajba….
12:45
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
12:55
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
13:10
Amikor a Glugy nevű órási tengeri sárkány lenyel egy bumbum tojást, Leylának és Aggrónak be kell járnia mind a hét gyomrát, hogy kihozza. Ez azonban egy meglehetősen gusztustalan utazás az állat belsőjébe, ráadásul ott találják Oscart, a szöcskesziget királyát is...
13:35
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
13:40
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
13:50
Jerome Boateng kivételes képességű focista, de sok bántás érte a bőrszíne miatt. Ezért, ha tanácsra volt szüksége, bátyjaihoz fordult, akik nemcsak a pályán, hanem az életben is vele voltak.
13:55
Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába.
14:10
Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába.
14:25
Paddington Judy-val és Jonathánnal együtt játszik a parkban. Az időutazós játékban mindnyájan szuperhősök, izgalmas kalandokban.
14:35
A Paddington állomáson egy medve ácsorog, nyakában cédula: Kérem, viseljék gondját ennek a medvének. Hálás köszönetem. Amikor Broenék befogadják, még nem sejtik, mire vállalkoztak.
14:50
A Dzsungelbanda egy különleges szupercsapat, mely az őserdő különböző állatainak problémáit és rejtélyeit igyekszik megoldani.
15:00
A Dzsungelbanda egy különleges szupercsapat, mely az őserdő különböző állatainak problémáit és rejtélyeit igyekszik megoldani.
15:10
Lola és Junior nem bírják hallgatni a szüleik állandó veszekedését, ezért elmennek együtt játszani. Útközben egy tolvaj családra bukkannak rá, akiket közös erővel le is győznek.
15:25
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
15:35
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
15:50
Rafaelnek nagyon viszket a feje. Manonék kicsúfolják, hogy tetves, amit végül mindenki elkap. Lina Lüson úrhoz fordul ellenszerért, aki elárulja kitől ered a rejtélyes fejvakarás.
16:00
A bál után Pepper Sarit faggatja arról, mi van Mats-szel közöttük. Közben Quinten vakrandit szervez Mats-nek, de a fiú ezt nem akarja. Az új játékpálya a hógömb, ami egy 2D-s játék lesz. Egy kristályt kell megtalálniuk a jéghegy zord és hideg folyósóin keresztül. Sari és Mats elindulnak megkeresni a játékkulcsot, egy hógömböt, de Parmentier gyorsabb volt. Sari közben meg akarja szerezni azt a bizonyos '87-es évkönyvet, hogy megtudja miért ment tönkre Parmentier élete azon a bizonyos sulibál estéjén.
16:25
Marinette és Adrien kivételes középiskolások. Meg kell menteniük Párizst! Gonosz lényeket _ az Akumákat _ kell elkapniuk, akik bárkit átalakítanak gonoszokká.
16:50
Elizabeth 15 és fél éves, szereti az állatokat és a nagy családját. Pontosan úgy néz ki, mint bármelyik másik lány, mégis szabadszellemű és egy hercegkisasszony, akit mindenki Sissi-nek becéz.
17:15
A Dagaracki-fivérek új filmjét játsszák a mozik, ám Simon betegsége miatt a mókusfiúk nem mehetnek el megnézni. Ekkor, a csalódott Alvinnak jó ötlete támad...
17:30
Simon új találmánya, a láthatatlansági-szerkó. A rosszcsont Alvin felpróbálja a csodaköpenyt, és nem tudja többé levenni, ugyanis beakad a zipzár. Ebből az aprócska hibából óriási bonyodalom támad!
17:40
Minden macsek Ciladin lámpását akarja megszerezni, mert azt gondolják, hogy a dzsinn teljesíti a kívánságaikat. Egy véletlen folytán Harry beleesik a lámpásba, így eljátssza, hogy ő a dzsinn...
17:50
Splat valami különlegeset szeretne adni Mamimacsnak, a Nagyik napjára. Véletlenül megtudja, hogy nagyon szeretné újraolvasni a Szupercica legelső számát. Splatnak sikerül is megszereznie, ám Grouff megkaparintja...
18:05
Készítsünk együtt mesét!
18:09
A Rozmaring kunyhó pillanataiból készült rövid összeállítás.
18:10
Mikor egy áramfarkú sárkány megismerkedik a Sárkánylovasokkal, úgy dönt, velük akar élni a szárazföldön. Egy gond azonban van, mégpedig, hogy Fröccs vízi sárkány, aki a vízen kívül nem kap levegőt...
18:35
A híres Kipling regény kel életre ebben a vidám rajzfilmsorozatban. Maugli és legjobb barátai; Balu, a medve és Bagira a fekete párduc és a többi barát, különféle kalandokat élnek át a dzsungelben.
18:45
Nagy erdőtűz kerekedik és az állatok menekülni kényszerülnek. Cheel megsérül, de Maugliéknak sikerül megmenteniük, de közben Sir Kánnak is megvannak a maga tervei.
18:55
Ebben a részben Maugli és barátai egy beteg bölényborjúnak segítenek visszaszerezni az erejét, a bölényekre viszont közben Sir Kán feni a fogát.
19:10
Egyre délebbre tart a kis csapat Kelet-Afrikában, amikor a Malavi-tó közelében összetalálkoznak egy kedves, bantu kisfiúval. A törzsfőnök fia épp most bukott meg a bátorságpróbán, ezért Marco és barátai elhatározzák, hogy segítenek neki, hogy kivívja apja elismerését. Sikeresen túljárnak a közelben lévő majmok eszén, és bátorságukat is bebizonyítják.
19:35
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
19:45
A ceglédi kanna első ütésre betalál mindenkinek! Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évad a magyar népi hangszereket járja körbe.
19:49
Baltazár bemutatja a környező állat és növényvilág lakóit.
19:55
Az okos leány című mesét Wolf Kati mondja el.
20:00
Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold.
20:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
21:50
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
22:25
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
23:25
Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
00:20
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
01:15
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
01:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
02:45

03:35
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
03:45

04:00
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
05:00
Kistöfi és Kriszta kirándulnak, melynek során Kistöfi sok gondot okoz, így hazafelé még a buszt is lekésik. Szerencsére a kockásfülű nyúl segítségükre van a bajokban.
05:05
Mirr-Murr egy bátor macska, aki hajléktalan cica-társával, Oriza Triznyákkal különféle érdekes és izgalmas kalandba keveredik. Csatlakozik hozzájuk még Samu a kis csacsi és sokan mások.
05:10
Kibírhatatlan hőség telepedik a vándorcirkuszra. Leo és Fred minden lehetséges módon megpróbál védekezni ellene, de hiába. Frednek végül mentőötlete támad, csakhát a kivitelezés kissé elhúzódik.
05:20
A maci bocsok kirándulni mennek és rájönnek, hogy a virág helye ott van az erdőben, nekik az is éppen elég, ha fényképen viszik haza őket.
05:30
A Mesék Mátyás királyról tizenhárom rajzfilmje az ország talán legigényesebb rajzfilmes csapatának, a Kecskeméti Stúdió művészeinek munkáját dicséri.
05:40
Horgászszenvedélyének hódol főhősünk, aki folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön.
05:50
Keresztes elszontyolódva fogadja a szülinapi partiról érkező barátját, mert a legyek egész nap elkerülték a hálóját. Vízipókkal rájönnek, hogy valami elijeszti a legyeket, és nem is csak a legyeket!
06:00
Jankovics Marcell a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve sorozatában. A meséket Szabó Gyula mondja el.
06:10
Sárkány úr nagyszabású tűzokádó műsort rendez, melyre Paula és barátai is elutaznak. Sajnos Sárkány úrnak sürgős és fontos dolga akad, így elhalasztja a bemutatót. Tim azonban elkésik, és nagyon szomorkodik, hogy kihagyta a látványosságot!
06:20
Ebben az epizódban Vörös Szakáll megtanulja, hogyan kell segítséget kérni. Paula és csapata is nagy hasznát veszi ennek a tudásnak.
06:30
A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet.
06:55
Készítsünk együtt mesét!
06:59
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
07:05
A Belül című részben Felfe Dezsőékhez csupa olyan kérdés érkezik a padlásra, amely a vérrel kapcsolatos. Megtudhatjuk például, hogy miből áll a vérünk, miért piros, vagy miért léteznek hidegvérű állatok, de Tudar Kukaccal és Dénessel karöltve annak is nyomába erednek, hogy miért leszünk szomjasak.
07:20
Mi egy csomagot talál az ajtaja előtt, de rájön, hogy a címzett Saymore. Nagyon érdekli mi lehet benne, hiszen izgalmas hangja van. Valószínűleg egy hangszer lapul benne, de ahhoz hogy megtudhassák, meg kell találniuk a címzettet. Saymore nincs otthon. Keresik a nektár pultnál, aztán a mag boltban, Csibe mamánál, de mindig elkerülik őt. Így a háza előtt várakoznak és egy dalt énekelnek, hogy gyorsabban teljen az idő. Végül Saymore is hazaér és kiderül, hogy a csomag nem neki szól, hanem ő küldte a dobozt Mi-nek. A dobozban pedig egy marakasz lapul. Zenei fogalmak: Mi a csörgődob és a séker? Milyen hangot adnak ki? Mi az esőbot?
07:35
Egy mesés kertben különös lények élnek: a lilinkók, ezek a varázserejű virág-tündérek, akik munkaidőben a kertet szépítik nővénybűbájukkal, ám szabadidejükben hol hátborzongató, hol szívmelengető, hol mókás kalandokat élnek át.
07:45
Egy mesés kertben különös lények élnek: a lilinkók, ezek a varázserejű virág-tündérek, akik munkaidőben a kertet szépítik nővénybűbájukkal, ám szabadidejükben hol hátborzongató, hol szívmelengető, hol mókás kalandokat élnek át.
08:00
A legkisebbeket nemcsak a csodálatos kert és a benne élő bogárkák, hanem a kedves énekek is elvarázsolják, és bizony minden történet azt igazolja, hogy a legtöbb dologra van megoldás.
08:10
A legkisebbeket nemcsak a csodálatos kert és a benne élő bogárkák, hanem a kedves énekek is elvarázsolják, és bizony minden történet azt igazolja, hogy a legtöbb dologra van megoldás.
08:25
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
08:35
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
08:50
A Csűrcsavarosdi, játékos vetélkedő, amin mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják.
09:15
Mrs. Rankins újonnan kötöt sárga sálát egy kecske megeszi, és ezáltal tönkremegy. Az asszony megígéri George-nak, hogy köt egy új sálat. / Egy téli kiruccanás alkalmával George és a sárga kalapos férfi csalódott, mert nem találnak sehol havat, kivéve a sípályán.
09:40
Úgy tűnik, hogy az Apa által rendezett diszkót le kell mondani, mert meghibásodik a hangfal. Zou-nak azonban mégis van egy ötlete, hogy lehetne megmenteni az estét.
09:50
Animációs sorozatunk a vidám, ötéves zebra, Zou segítségével szolgál értékes mondanivalóval ifjú nézőinek a felcseperedésről és a családról.
10:00
Mitzi nagyon szeretne egy igazi farkast, de fél egyedül megkeresni, ezért magával hívja Thinget. Edmond és Lucy farkasra utaló nyomokat hagynak, hogy Mitzinek legyen sikerélménye, de úgy tűnik inkább csak megijesztették a kis denevért.
10:15
Daniel, Szerda herceg és Elaina labdáznak Kedd herceggel. Danielnek gondja akad a labda elkapásával, de türelemmel és gyakorlással végül ügyesen megtanulja elkapni azt.
10:25
Hú úgy dönt magas tornyot épít kockákból, de a torony folyton összedől és Hú elcsügged. Harriet tanárnő kitartásra és gyakorlásra bíztatja a baglyot.
10:40
Kukori és Kotkoda házassága nem mondható felhőtlennek. Kukori nem nagyon szereti a házimunkát, így sok bosszúságot okoz Kotkodának.
10:50
Irma néni és Károly bácsi moziba megy. Frakkra bízzák a két macskát, akik alaposan megleckéztetik őt. Irás, torna, számtanóra.....
10:55
Fáncsi nagymamájától új masnit kap, de a Strucc lenyeli. A Strucc begyéből sok minden előkerül, a masni és vele együtt rengeteg tárgy is.
11:05
Hogy Cicus kerékpárra ülhessen, meg kell tanulnia kerékpáros közlekedés szabályait. Kutyus a jelzőtáblák ismertetésével kezdi meg az oktatást.
11:10
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évad a magyar népi hangszereket járja körbe. Vonós hangszert viszünk vonatok közé: a brácsa húzza a talpalávalót.
11:15
A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek sikeres magyar sportolókat, fiatal tehetségeket.
11:30
Egy csapat szuperhős kalandjait követhetik nyomon a nézők, akik Technopolis városát és Kenric királyt védelmezik a gonosz erők ellen. Elég szuperek lesznek, hogy sikerüljön nekik?
11:40
Egy csapat szuperhős kalandjait követhetik nyomon a nézők, akik Technopolis városát és Kenric királyt védelmezik a gonosz erők ellen. Elég szuperek lesznek, hogy sikerüljön nekik?
11:55
Elizabeth 15 és fél éves, szereti az állatokat és a nagy családját. Pontosan úgy néz ki, mint bármelyik másik lány, mégis szabadszellemű és egy hercegkisasszony, akit mindenki Sissi-nek becéz.
12:20
A Dagaracki-fivérek új filmjét játsszák a mozik, ám Simon betegsége miatt a mókusfiúk nem mehetnek el megnézni. Ekkor, a csalódott Alvinnak jó ötlete támad...
12:30
Simon új találmánya, a láthatatlansági-szerkó. A rosszcsont Alvin felpróbálja a csodaköpenyt, és nem tudja többé levenni, ugyanis beakad a zipzár. Ebből az aprócska hibából óriási bonyodalom támad!
12:45
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
12:55
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
13:10
Mikor egy áramfarkú sárkány megismerkedik a Sárkánylovasokkal, úgy dönt, velük akar élni a szárazföldön. Egy gond azonban van, mégpedig, hogy Fröccs vízi sárkány, aki a vízen kívül nem kap levegőt...
13:30
Készítsünk együtt mesét!
13:35
A ceglédi kanna első ütésre betalál mindenkinek! Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évad a magyar népi hangszereket járja körbe.
13:39
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
13:45

Sok jó és izgalmas sportág van, de ha valaki kiemelkedő sportolóvá szeretne válni, akkor bizony csak egy fér bele az időbe. Így volt ezzel Nadine Angener is, aki egyszerre kézilabdázott és focizott. Ám végül döntenie kellett, hogy melyiket választja.
13:55
Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába.
14:10
Marci, mint shaloinmester ébred reggel, és hamarosan Kínában találja magát. Segítenie kell a foglyul ejtett zenmestereknek kiszabadulni.
14:25
A Paddington állomáson egy medve ácsorog, nyakában cédula: Kérem, viseljék gondját ennek a medvének. Hálás köszönetem. Amikor Broenék befogadják, még nem sejtik, mire vállalkoztak.
14:35
A Paddington állomáson egy medve ácsorog, nyakában cédula: Kérem, viseljék gondját ennek a medvének. Hálás köszönetem. Amikor Broenék befogadják, még nem sejtik, mire vállalkoztak.
14:50
Al és Bob a nagy krokodil házába tévednek, és megeszik az ebédjét. Mikor hazaér a krokodil éhesen, őket akarja megenni. Míg kitalálják, hogy szökjenek meg, elkezdenek neki mesélni.
15:00
A Dzsungelbanda egy különleges szupercsapat, mely az őserdő különböző állatainak problémáit és rejtélyeit igyekszik megoldani.
15:10
A Dzsungelbanda egy különleges szupercsapat, mely az őserdő különböző állatainak problémáit és rejtélyeit igyekszik megoldani.
15:25
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
15:35
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
15:50
Rafaelt csúnya gúnynévvel illetik barátai, ezért a másik bandával tölti a napot. Amikor rájön, hogy Manonék le akarják rombolni a kunyhójukat, egy tervet eszel ki.
16:00
Mats elmegy a vakrandira Zoéval, ami jól sikerül. Sari Pepperrel takarítja a házat, mikor bemennek Parmentier irodájába is, és Sari egy ügyes csellel ellopja a '87-es évkönyvet. Közben JM egy új játékot indít a neve Vakon. Sarinak és Matsnek bekötött szemmel át kell jutniuk a kihalt világon, be kell csavarniuk egy villanykörtét és fel kell kapcsolniuk. Sari rájön, hogy az évkönyvben Parmentier mindenhol ugyanazt a nőt karikázta be, de vajon miért?
16:25
Marinette és Adrien kivételes középiskolások. Meg kell menteniük Párizst! Gonosz lényeket _ az Akumákat _ kell elkapniuk, akik bárkit átalakítanak gonoszokká.
16:50
Elizabeth 15 és fél éves, szereti az állatokat és a nagy családját. Pontosan úgy néz ki, mint bármelyik másik lány, mégis szabadszellemű és egy hercegkisasszony, akit mindenki Sissi-nek becéz.
17:15
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
17:30
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
17:40
Harry szülei vendégségbe érkeznek Splatékhoz. Titokban megérkezik Harry húga, Tinette is, de ez a hely nagyon veszélyes egy ilyen rakoncátlan kisegérnek, hiába mondja neki Splat...
17:55
Flo Splatra bízza a kedvenc plüssét, Molly-t, igen ám de a nagy játék közepette, eltűnik a padról. Indulhat a plüssállat visszaszerző hadművelet Splat és Harry nyomozók jóvoltából...
18:05
Készítsünk együtt mesét!
18:10
A Rozmaring kunyhó pillanataiból készült rövid összeállítás.
18:13
A Sárkánylovasok a Fészek-nap megünneplésére készülnek, amely a vadonban töltött idejüket idézi fel, amikor mindig új fészket raktak maguknak. Igen ám, de felbukkan egy rejtélyes sárkány és elragadja a fészküket. Biztos van rá oka, de a Sárkánylovasok nem sejtik, mi az...
18:35
Maugli segít egy elefántnak eljutni az Elefántok völgyébe, de titokban kell tartania, hogy hol élnek az elefántok, mert Sir Kán pont egy elefántbébire feni a fogát.
18:45
Muki, a kis majom Maugli legnagyobb rajongója. Muki Sir Kán karmai közé kerül, a tigris pedig így akarja magához csalogatni Mauglit, aki persze ismét túl jár az eszén.
18:55
A híres Kipling regény kel életre ebben a vidám rajzfilmsorozatban. Maugli és legjobb barátai; Balu, a medve és Bagira a fekete párduc és a többi barát, különféle kalandokat élnek át a dzsungelben.
19:10
Afrika déli vége felé haladva, Marco és barátai egy fiúval találkoznak, akit egy krokodil tart rettegésbe. Csellel kiszabadítják Jumjint, és ezzel újabb barátot szereznek. Ám a fiú nincs egyedül, társát Marco jól ismeri, Raffuzio az, hajdani gyámja. A pénzéhes kalandor természetesen mit sem változott az elmúlt idő alatt, most is csak az aranyon jár az esze...
19:35
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
19:45
Baltazár bemutatja a környező állat és növényvilág lakóit.
19:55
Esti mese _ Ugrifüles az illemtanár _ Hogyan játsszunk? című meséjét Szabó P. Szilveszter mondja el.
20:00
Charlie Hudson nyomozó mindig számíthat csapatára. Állandó társa az egykori K-9-es német juhászkutya, Rex, aki már többször is megmentette a nyomozó életét. Ő az egység szíve, melynek állandó segítője Dr. Sarah Truong.
20:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
21:50
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
22:20
Brushy One String a legnagyobb élő jamaikai zenész-legenda, a legsúlyosabb és leghúzósabb akusztikus minimalista blues-zene szerzője és előadója a világon, polgári nevén Andrew Chin, aki az ismert reggae énekes, Freddie McKay fia. Legizgalmasabb dala a Chicken in the Corn, azaz a Csirke a kukoricásban című szerzemény, amelynek rádiós változata a zeneipar egyik csemegéje. A dal gettókörnyezetben rögzített, házi videóra emlékeztető klipje szinte felrobbantotta a netet, most 51 millió felett jár a megtekintése. Az előadó egyébként állandó fellépő a világ legnevesebb jazz- és bluesfesztiváljain, hiszen egy szál gitárhúrnak és egy szál énekesnek igazán nagyot kell alkotnia a színpadon ahhoz, hogy népszerű előadó legyen belőle.
23:20
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
00:20
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
01:30
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
01:55
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
02:50
Brushy One String a legnagyobb élő jamaikai zenész-legenda, a legsúlyosabb és leghúzósabb akusztikus minimalista blues-zene szerzője és előadója a világon, polgári nevén Andrew Chin, aki az ismert reggae énekes, Freddie McKay fia. Legizgalmasabb dala a Chicken in the Corn, azaz a Csirke a kukoricásban című szerzemény, amelynek rádiós változata a zeneipar egyik csemegéje. A dal gettókörnyezetben rögzített, házi videóra emlékeztető klipje szinte felrobbantotta a netet, most 51 millió felett jár a megtekintése. Az előadó egyébként állandó fellépő a világ legnevesebb jazz- és bluesfesztiváljain, hiszen egy szál gitárhúrnak és egy szál énekesnek igazán nagyot kell alkotnia a színpadon ahhoz, hogy népszerű előadó legyen belőle.
03:40
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
03:55
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
04:05
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét. Ezekből a felvételekből válogattuk ki azokat a legjobb zeneszámokat, melyeket egy-egy műfaj, vagy más tematika mentén összegyűjteni érdemes, a jazztől a progresszív kísérleteken át a rock, a metal, a punk, az undergrund és még számtalan irányzat minőségi előadóival. Ez a páratlan kordokumentum gyűjtemény most megnyílik a nagyközönség előtt, ezzel a retrospektív válogatással újra átélhetjük az új évszázad kezdetének koncerthangulatait.
05:00
Menyus rajzát elfújja a szél, ezért kockásfülű nyúl a segítségére siet, hogy még idejében odaérjen a rajzversenyre, de ekkor újabb kihívás elé néznek.
05:05
Mirr-Murr egy bátor macska, aki hajléktalan cica-társával, Oriza Triznyákkal különféle érdekes és izgalmas kalandba keveredik. Csatlakozik hozzájuk még Samu a kis csacsi és sokan mások.
05:10
Az epizódok egy utazócirkusz nagyon barátságos és kedves világát mutatják be. A bájos történet szereplői: Leó, az oroszlán, és Fred, az ő idomára.
05:20
A bocsok bábelőadást rendeznek. Reklámbábjukkal azonabn gondok vannak, sőt még az előadás sem zajlik problémamentesen.