Slovenske TV

Podnaslovljene TV

Lokalne TV

EX YU TV

Angleške TV

Nemške TV

Italijanske TV

Ostale TV

Madžarska 2
05:30
Az új Shelby Shelby, a kis csiga bajban van. Egy madár folyton gurigatja a házát és csőrével ütögeti. Maja és Vili, hogy elriasszák a madarat, félelmetesre festik Shelby-t.
05:40
Vili, a kaptár védelmezője Vili először áll őrt a kaptár bejáratánál, ahol a darazsak ólálkodnak. Még szerencse, hogy Vilinek segítsége is akad.
05:55
Franklin papája Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
06:15
Tengeri baleset A Földközi-tenger egyik öblében összeütközött két hajó, az egyik autókat a másik festék konténereket szállított. Meg kell akadályozni, hogy ezek a mérgező anyagok a tengerbe jussanak.
06:25
A hegy szelleme. János herceg a fejébe veszi, hogy kibővíti a börtönt és megerősíti a falakat, hogy a foglyok ne tudjanak megszökni. Az építkezéshez azonban nyersanyagra van szükség, ezért kisajátítják a szent dombot, ahonnan ki akarják termelni a követ. Csakhogy az emberek ellenállnak.
06:35
Marian a trónon János herceg szemet vet Lord Gudfred csodálatos kardjára, és inkább háborút robbant ki, mint hogy visszaadja jogos tulajdonosának. Richard király távollétében Marianra marad a vár védelme, Robin és barátai segítségével.
06:50
December hatodika. Selma apja képe láttán rádöbben, hogy Nikolas a nagypapája. Vendel csalódott, hogy nem ő lesz az új tanonc, ezért kétségbeesett lépésre szánja el magát, és megkeresi a Homályban a Sötétség kövét. Selma felébred a különös helyen, ami tele van játékokkal és a legfurcsább felnőttel, akivel valaha találkozott. A lány haza akar menni, de Nikolas közli vele, hogy a külső világba csak karácsonykor lehet kilépni, amikor az Égút megnyílik. Megtudja tőle azt is, hogy minden a gyerekek által Mikulásnak írt levél papírmadárrá változik, amely utat talál Mikulásfalvára. Az öregúr altatódalt énekel Selmá nak, ami ugyanaz a dal, amit a kislány valaha szinte minden este hallott.
07:15
Elrabolva Egy áramkimaradás és egy jelmezkölcsönző veszélyes kombináció, aminek épp Dave esik áldozatul.
07:30
Marci, a muskétás Egy márki nagyon haragszik Marcira, mert nevetségessé tette, és ez az újságban is megjelenik. A márki szeretne elégtételt venni rajta.
07:40
A cirkuszi mutatvány. Jett Moszkvába tart Jurijhoz, akinek a cirkuszi mutatványához visz egy egykerekű biciklit. El is kezdődhetne a show, de a cirkuszcsalád többi része egy hó által eltorlaszolt vonaton ragad. A közönség már nagyon türelmetlen. Jett segítséget kér a Szárnyalóktól...
07:55
Papír Hősök. Jett Tokióba repül Yugihoz, akinek origami papírokat visz. Barátaival együtt szuper hős jelmezt hajtogatnak, és ők lesznek a Papír Hősök. Egy nagy bánatuk van, hogy az egyik barátjuk elköltözött, így nem tudják neki odaadni a piros Papír Hős jelmezt. Jett keresi a megoldást...
08:05
Mickey rejtélye Ludwig professzor fellőtte a játszóház műholdját a Világűrbe. A műholdképek segítségével egy rejtélyt találnak az esőerdőben. Mickey és barátai útnak indulnak, hogy megfejtsék az esőerdő titkát.
08:30
A karambol - Luna a Holdon. Taxis-Tony autója egy karambolban megsérül, mert kiderül, hogy nem is az útra figyel vezetés közben. Plüssi elmondja, hogy ez nagyon veszélyes... Plüssi megnyeri a tudományos versenyt, jutalma egy játék, Luna, az űrkutató, akinek egyszer csak nem ragad a talpa. Plüssi elmondja neki, nem mindegy, hogy milyen cipőt visel például a hegymászáshoz...
08:55
Stitch eltűnt és Lilo maga szeretné megkeresni. A többiek szerint ez túl veszélyes, ezért Peakley ír kedvenc szuperhősének, Kim Possible-nek. Lilo nem nagyon hisz abban, hogy a hősnő megmenti a legjobb barátját, ezért útitársul szegődik a mentőakcióban. A két lány eleinte nem találja a hangot, végül azonban barátok lesznek.
09:15
A kis boszorka Lucinda, a gonosz kis boszorka Szófia régi falujában él, és az a legfőbb szórakozása, ha tönkreteszi más örömét. Szerencsére Szófia rájön, miért ilyen Lucinda természete, és kedvességgel, türelemmel segít a kis boszorkán.
09:40
Mopszli típusú találkozások / Történelmi talány. Bob nagyon szeretne találkozni valakivel, aki már volt az űrben. Bingo és Rolly most is elindul, hogy valóra váltsák a gazdájuk álmát, és bármennyire is lehetetlen küldetésnek is tűnik, a kutyusoknak nincs lehetetlen. / Bingo és Rolly találnak egy pattogós labdát a kertben, ami nem az övéké. Elindulnak, hogy megkeressék a gazdáját.
10:05
Nyuszi réparejtélye / Tigris pótárnyéka Nyuszi kertjéből rejtélyesen eltűntek a répák, ám a Zűroldók megoldják az ügyet... Eltűnik Tigris árnyéka, ezért Dalmával, Fickóval és Micimackóval a nyomába erednek...
10:30
Ne felejts! A család nyaralni indul, és Bonbon rájön, hogy két hosszú hónapig nem látja a legjobb barátját. Annyira aggódik, hogy Rita elfelejti, hogy a saját képével kiplakátozza az erdőt, de mikor meglátja Ritát Gabival játszani, kételkedni kezd a terve hatásosságában. Lehet, hogy máris elfelejtette őt? Szerencsére egyáltalán nem erről van szó!
10:35
Meglepetés Dilysnek Norman szülinapi meglepetéspartit szervez az édesanyjának. Természetesen most is, mint mindig, mindent jobban tud másoknál. Amikor majdnem leégeti Mike házát, rájön, hogy jobb, ha elfogadja a segítséget és nem okoskodik állandóan.
10:50
Pixie robot, a tanár. A mai napon mindenki valami szokatlan és új dolgot csinálhat Helen sulijában. Pixie robot viszont jobban szereti a jól bevált, megszokott dolgokat és a szabályokat, így ez nehezére esik. Helen felajánlja neki, hogy ma ő lehet a tanár. A nap végére Pixie rájön, hogy a sok szabály néha akadálya is lehet a jó játéknak.
11:00
Havazik! Itt a tél, elkezdett havazni. Vajon kinek tetszik a legjobban?
11:10
A Vastalpú Cölöpverő A Vastalpú Cölöpverő minden földből kiálló tárgyra ráugrik és beletapossa a földbe. Ezzel sok kellemetlenséget okoz másoknak. Madárvédő Golyókapkodó végül is csellel ráveszi, menjen el Bergengóciába állami cölöpverőnek.
11:15
A párbaj Keresztes két orrszarvúbogár párbajára ébred. Fülescsiga a víz alatt hallva ezt szintén párbajozni szeretne. Pedig mint kiderül, a párbaj nem mindig az, aminek elképzeljük...
11:25
Egyszer volt Budán kutyavásár Az álruhás Mátyás Budára rendeli a szegény embert, kutyát árulni. Az jó áron eladja az ebeket. A fukar gazda pedig keserűen tapasztalja, hogy egyszer volt Budán kutyavásár.
11:30
A hetvenkedő hőscincér A hőscincér állítja, hogy ő a legokosabb, legerősebb, legbátrabb állat a világon. A bátor állat azonban megijed, mikor a veréb megdobja egy makkal és kiderül, hogy csak hencegésből ruházta fel magát a szép tulajdonságokkal.
11:40
A hímes réten. A csigával társalgó Kék egér a szarkacserregéstől nagyon megijed, gyorsan egérlyukat fúr. Hirtelen egy vakond föld alatti üregébe zuhan. A vakond dühösen kizavarja a Kék egeret aki, hiába ígérgeti neki, hogy ha befogadja, segít neki gilisztákat gyűjteni. A földfelszínre érve újabb megpróbáltatások érik: a tarka lepke kék virágnak nézi, a giliszták meg szemére vetik a vakondnak felajánlott segítséget. Miközben egy sor kellemetlenség éri véletlenül nekiütközik a búzakalászt cipelő egérlánynak és a kipergő búzaszemeket féltett mandolinjában viszi el a felháborodott egérlány.
11:50
A bűbájos lakat A szegényasszony fia az ördögöktől elcsent bűbájos lakat segítségével teljesíti a király kívánságait és megszerzi a királykisasszony kezét.
12:00
Szamár-kór A Szamár rögeszméjévé vált, hogy valami hőstettet vigyen végbe. Bubo doktor és Csőrmester álfeladatot ad neki, hogy ne önveszélyes ötletei sorát folytassa.
12:10
Aladár és Blöki űrutazásuk során véletlenül landolnak a Musicanta bolygón. A hőmérséklet, légnyomás akár a Földön, ám a hangerősség igen magas. És valóban, a zenét zajártalommá aljasító dilettánsok ragadták magukhoz a hatalmat. A bolygót a hangerőszak fültépő rémuralma uralja. Pedig a zene, értelmesen élvezve, gyógyszer...
12:35
Ethel mindenhol. Mildred legrosszabb rémálma válik valóra, amikor Ethel egy bűbájitalnak köszönhetően megsokszorozódik. Ám pillanatnyilag még nagyobb baj, hogy eltűnt az alapítókő Sybil szobájából is. Miss Cackle attól fél, hogy a kő eltűnése a Mágiatanács tudomására jut, és akkor az iskolát bezárják. Aggodalma csak fokozódik, amikor Mrs. Hallow, aki a tanács tagja, megjelenik az iskolában. Őt Miss Mould hívta el, hogy enyhítse Sybil honvágyát. Hecatenak egyre gyanúsabb az új tanárnő.
13:05
Kétszemélyes falka. Mézescsupor, a kis medve és Kisagyar, a kicsi vaddisznó szívesen játszanak együtt. Szüleik azonban ezt nem nézik jó szemmel, úgy érzik, a medvék a medvékkel, a vaddisznók a vaddisznókkal játsszanak, csak így készülhetnek fel a felnőtt életre. Ám a bocs és a kismalac elválaszthatatlan jó barátok. A veszélyben pedig a szülők is összefognak.
13:20
Veszélyben a ménes! Egy idegen törzs harcosa vadlovakat akar befogni. Egy ménest ejt fogságba, sok kiscsikóval. Yakari elhatározza, hogy kiszabadítja az állatokat. Ebben Szivárvány és Szabad Ló lesz a segítségére.
13:30
Sárosi Laura-tollaslabda. A Gyerekjáték mostani adásában Sárosi Laura olimpikon tollaslabdázó megtanít bennünket tollaslabdázni. A kis versenyzőpalánták rengeteg izgalmas feladatot mutatnak és számos érdekes tudnivalót mondanak el erről, a hazánkban is egyre népszerűbb sportágról. Például megtudhatjátok, hogy ütés kezdetekor több, mint 400 km/h sebességgel repül a tollaslabda, Indiában, Malájziában, Kínában, Japánban, Indonéziában épp olyan népszerű sportág, mint Európában a futball. Tudtátok, hogy egy tollaslabda 16 libatólból készül? Pápai Balázs, Pápai Bálint, Piliszky András és Sárosi Laura a gyerekek kedvéért egy rendhagyó páros versenyt is játszott.
13:35
Egy lenyűgöző cirkusz A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot.
13:40
Egy szép ajándék A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot.
13:50
A varázspálca Hatalmas vihar csap le Göcsörterdőre, Milo pedig a zuhogó esőben bohóckodik egy faággal, amikor valami különös történik. A faágból egy fényes, villámló gömb csap ki. Az osztály bár megijed, Alfrédot mégis izgatja, vajon mi lehetett az?
14:00
A szobor rejtélye Helmut csodaszép szobrot készít Ricardonak, ő azonban elégedetlen vele. Másnap reggelre a szobor ledől, ráadásul a feje el is tűnik. Ki képed ilyenre, ki lehet a tettes?
14:15
Szél és nap Bob és csapata megújuló energiaforrásokat építenek Rugóvárosban: napelemeket, szélturbinákat. Markos túlságosan lelkes, így hibázik. Túl közel telepítik a szélturbinákat és a lapátok összetörnek. Szerencsére Bob most is segít.
14:25
A meglepetés Monty meglepetésbulit akar tartani egy jóbarátjának, de még nem szervezett ilyet, ezért elhívja Wisspert. De kinek is készül a meglepetés?
14:35
Kokó, a csigavonat Koko gyorsaságával kérkedik a pályán, nem csoda, hogy rajta veszt és végül a javítóban köt ki. A kis vonat azonban nem tanul a hibájából és újra száguldozni kezd, de a régebbi baleset félősé teszi.
14:45
Testőrképző / Kleo királynő kürtje. A krokik arról értesítik Babart, hogy Feketeormány és kalózcsapata a mocsárban bújkál. A krokik királya a mocsártól nem messze őrzi koronaékszereit . Úgy érzi, vagyona biztonságban van, hiszen nála van az egyetlen kulcs. Badouéknak más a véleménye...Szelesztina királynő és unokája, Badou a Szélcsengő szorosba indulnak kirándulni. Zavadit, a kis csacsit is magukkal viszik, aki szeretné lefesteni a gyönyörű vidéket.
15:10
Tengerparti kirándulás. Kirándulás a tengerpartra Trevor buszával. Remek programnak hangzik, egészen addig, míg Trevor és Steele tűzoltó parancsnok össze nem vesznek azon, hogy a navigációs rendszerre vagy a régi, de jól bevált térképre hallgassanak. Trevor természetesen a modern kütyüre szavaz, ami most azonban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket és rossz útra vezeti őket. A kis társaság a tengerben köt ki és a dagály vészesen közeledik.
15:20
A viking-tábor Karl egy viking sisakot kér Norvégiából, mert viking táborba készül. Sajnos mindentől fél, így egyetlen reménye, hogy Jett ott maradhat vele. Vajon a tábor meghozza bátorságát?
15:30
Verseny a havon Anders Gröndlandról iránytűt kapott a kutyaszán versenyéhez. Jett is vele tart, de útközben egy róka megzavarja a kutyákat, akik ezáltal letérnek az útról. Vajon így meg tudják nyerni a versenyt?
15:45
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
16:00
Ki, mit, mikor és hogy? Alfrédék izgatottan készül a virág szépségversenyre, ezért gyönyörűen feldíszítik az iskola előtti bokrot. De jaj! A növény egyik oldala másnapra tönkremegy, mintha valami megégette volna. Ráadásul Cloe, a bagoly sem tud aludni a hajnali villanásoktól. Vajon van összefüggés?
16:10
A rejtélyes aranyláz J.J, a mosómedve meglehetősen különösen viselkedik, mindenét elosztogatja, arra hivatkozva, hogy elutazik, és hamarosan híres lesz. Alfréd és barátai mindenféle eszközt találnak nála, csak épp azt nem tudják, hogy J.J mire készül vele.
16:25
December hetedike. Másnap mikor felébred Selma, sehol sem találja Nikolast és senki sem tud róla. Megismeri Pilt, aki elviszi őt az iskolába, de a sok kis cserfes manógyerek olyan sok kérdést szegez a lánynak, hogy gyorsan elmenekül a titkos ajtón át a kertbe. Ám ott sem találja meg Nikolast. Gertrúd péksütivel lepi meg a kunyhóban és felajánlja neki, hogy aludjon nála a pékségben, amig visszajön a szórakozott nagyapja. Sőt addig a kenyérsütés fortélyát is megtanítja neki. Hákon mindenáron meg akarja győzni Ruthot, hogy ne adja el az antikváriumot. Ruth még magának sem meri bevallani, de igazából nagyon aggó dik amiatt, hogy hová tűnhetett el Selma.
16:55
Guruló Goofy szakács. Goofy szakács gurulós kajakocsijával étel házhoz szállítását vállal. A barátai is segítenek neki, mert rengeteg a munkája. Ám minden címen útját állja egy akadály. Szerencsére mindig kéznél van egy eszköz, aminek a segítségével sikeresen célba ér az ebéddel.
17:15
A fülemüle éneke Doki és a plüssök egy varázslat segítségével visszamennek a múltba, Angliába, ahol találkoznak Florence-szel, az első nővérrel. Doki elárulja neki a titkát, hogy képes beszélni a játékokkal és meg is tudja őket gyógyítani...
17:40
Tréfafej Mr. Kaponi remek órákat tartana, valami viszont mindig megzavarja. Mindenki azt hiszi, hogy Lilo a bűnös, aki mindenféle tréfát eszel ki, pedig valójában a 133-as kísérlet tehet mindenről.
18:05
Sivatagi kaland. A hercegnő iskola tanulói egy sivatagi hercegségbe, Tanguba mennek vendégségbe. A házigazda kitűnő programot szervez egy távoli helyre, ahová egy repülőszőnyegen lehet eljutni. Szófia és Amber repülőszőnyege azonban nem tart a többiekkel, hanem egy különös városba viszi utasait. A hercegnők nem tudják hová keveredtek és csak abban reménykedhetnek, hogy a repülőszőnyeg igen!
18:25
Csillám szerencsenapja / Peck sérült csőre Csillám nagyon izgatott a hordókerülős verseny miatt, ám történik egy kis baleset, így félő, hogyan tud indulni a versenyen... Peck csőre elhajlik, ezért Agyar fogorvos segítségét kéri...
18:50
December 7.: Látogatás a manókhoz. Tinka és Lasse Kongsbyba a manók királyságába mennek, hogy megkérdezzék Gobbe királyt, ki lopta el a karácsonyi csillagot. De Gobbe megbetegedett, Fileas pedig őröket állíttatott a király hálószobája elé. Tinkának és Lasse-nak sikerül becsapniuk az őröket, és tudnak Gobbe királlyal beszélni, aki egy képet ad nekik arról az emberről, aki ellopta a karácsonyi csillagot. Nille találkozik Lassével, de a nő nem bízik meg benne teljesen, így követi őt az emberek világába.
19:15
Repülő szörnyek A fizikaórára saját találmánnyal kell előrukkolni a gyerekeknek és a mókusoknak. Theodor saját sütit süt, Simon pedig egy drónt tervez. Alvin az egyetlen, aki mint mindig, csak lustálkodik. Ám most az egyszer, ő az egyetlen, aki nem okoz problémát!
19:30
Rugóváros órája Rugóváros új óráját Bob és csapata építheti fel. A munkagépek nagyon lelkesek, Leo feladata az újrahasznosítható szemét elszállítása. Ám a szállítás közben egy kis félreértés történik és Wendy mobilja a díszítő elemekkel együtt eltűnik...
19:45
Bonbon bepisil. Rita épp BonBonéknál alszik vendégségben, amikor a kismackó arra ébred, hogy álmában bepisilt. Szégyenkezve kisurran, hogy kimossa a folyóban a lepedőjét, de Rita rajtakapja. Az igazságot nem szeretné megmondani, ezért BonBon inkább azt füllenti, hogy ejtőernyőzni vitte ki a lepedőt… mígnem nyakig van a kínos ügyben.
19:50
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
20:10
A Mississippi. A Mississippi több, mint egy nagy folyó Észak-Amerikában. Egy nemzet jelképe, összetartó ereje, emellett pedig az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala, mely összeköttetést teremt az Egyesült Államok középső, mezőgazdasági termelésben érdekelt területe és az óceán között. A folyó a forrásvidékétől kezdődően egészen a torkolatánál kialakult mocsarakig igen különleges élővilágnak ad otthont. Ám ez az idill veszélyben lehet, hisz a Mississippi szabályozásáért tett erőfeszítések káros hatásokat idéztek elő. Sikerül-e megfékezni, esetleg visszafordítani ezeket a folyamatokat? Erről is szól a film, mely látványos utazásra hív az Egyesült Államok jelentős részét átszelő Mississippi kanyarulatait követve.
21:05
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
21:35
Képzelj el egy műsort ahol minden üzenőfalak leghangosabb kommenthuszárjai mérhetik össze erejüket a legnagyobb trollokkal és a legéberebb nyelvtan nácikkal... Ez vajon lehetséges?! Nem-nem az, viszont azokat az embereket megszólíthatja végre egy műsor akik a fent említett kategóriájú internet használóknak biztosítják a mindennapi betevőt.
22:10
Seriál popisuje život dvou bratrů Sama a Deana Winchesterových, jejichž osudy byly poznačeny děsivou tragédií v dětství, při níž v noci uhořela jejich matka. Po té noci z nich jejich otec John vychovával lovce. Lovce nadpřirozeného zla, jaké zničilo jejich rodinu. Po 22 letech Dean doslova vpadává do Samova klidného života na Stanfordu. Dean prosí Sama o pomoc najít otce, protože ten odjel lovit a příliš dlouho se nevrací. Sam i se značnou nechutí nakonec odjíždí a nechává svou přítelkyni Jessicu doma, zmatenou z jeho chování. V Jerichu, kam byli posláni však nenajdou otce pouze jeho deník s poznámkami o nadpřirozenu. Po návratu do Stanfordu najde Sam mrtvou Jessicu na stropě. Než stačí cokoliv udělat, tělo pohltí plameny stejně jako celý byt. Jessica umřela stejně, jako jeho matka. Sam už nemá co ztratit, chce jenom pomstu. Nasedá s bratrem do auta a vydávají se na lov.
22:55
A Mudfield metálzenekar 2012 tavaszán alakult Békés megyében, Szeghalmon. 2016-ban jelent meg az I Will Be című lemezük hat dallal, majd 2017 végén két videót készítettek két új dalukra. A 'Gyalog' és a 'Nem kell' sikerének hatására 2018 év elején lemezszerződést kötöttek a Keytracks kiadóval, amit egy 16 állomásos turné követett főképp a Nomad zenekar társaságában. A csapat azóta is az egyik jogosan nagy figyelmet keltő legizgalmasabb vidéki metálzenekarunk.
23:55
Váczi Dániel Glissonic Trió 1. rész. Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
00:05
Farkasházi Réka és a Tintanyúl 1. rész. Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
00:20
Cseppek a tengerből
00:30
Cseppek a tengerből
00:45
Seriál popisuje život dvou bratrů Sama a Deana Winchesterových, jejichž osudy byly poznačeny děsivou tragédií v dětství, při níž v noci uhořela jejich matka. Po té noci z nich jejich otec John vychovával lovce. Lovce nadpřirozeného zla, jaké zničilo jejich rodinu. Po 22 letech Dean doslova vpadává do Samova klidného života na Stanfordu. Dean prosí Sama o pomoc najít otce, protože ten odjel lovit a příliš dlouho se nevrací. Sam i se značnou nechutí nakonec odjíždí a nechává svou přítelkyni Jessicu doma, zmatenou z jeho chování. V Jerichu, kam byli posláni však nenajdou otce pouze jeho deník s poznámkami o nadpřirozenu. Po návratu do Stanfordu najde Sam mrtvou Jessicu na stropě. Než stačí cokoliv udělat, tělo pohltí plameny stejně jako celý byt. Jessica umřela stejně, jako jeho matka. Sam už nemá co ztratit, chce jenom pomstu. Nasedá s bratrem do auta a vydávají se na lov.
01:35
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
02:00
Képzelj el egy műsort ahol minden üzenőfalak leghangosabb kommenthuszárjai mérhetik össze erejüket a legnagyobb trollokkal és a legéberebb nyelvtan nácikkal... Ez vajon lehetséges?! Nem-nem az, viszont azokat az embereket megszólíthatja végre egy műsor akik a fent említett kategóriájú internet használóknak biztosítják a mindennapi betevőt.
02:30
A Mudfield metálzenekar 2012 tavaszán alakult Békés megyében, Szeghalmon. 2016-ban jelent meg az I Will Be című lemezük hat dallal, majd 2017 végén két videót készítettek két új dalukra. A 'Gyalog' és a 'Nem kell' sikerének hatására 2018 év elején lemezszerződést kötöttek a Keytracks kiadóval, amit egy 16 állomásos turné követett főképp a Nomad zenekar társaságában. A csapat azóta is az egyik jogosan nagy figyelmet keltő legizgalmasabb vidéki metálzenekarunk.
03:20
A Magas és Mély egy olyan zenés portréműsor, ahol művészetével és cselekedeteivel kiemelkedőt alkotó, példamutató zenészek számolnak be mélységekről és magasságokról. Mindezt az egyén motivációját, célját, hobbiját, hátterét, lelkét feltáró mélyinterjú keretein belül mutatjuk meg, miközben megismerhetjük a művészt, mint hús-vér embert. Az egyes részekben egy előre meghatározott dramaturgiai ív mentén haladva nyitjuk meg az alanyt, aki nem a szokványos sablonos kérdéseket kapja, hanem egy bensőséges, mélyre ásó, a személyiségére kíváncsi műsorvezetői hozzáállást, ahol fontos az érzelem és a személyes motiváció.
04:05
A Mississippi. A Mississippi több, mint egy nagy folyó Észak-Amerikában. Egy nemzet jelképe, összetartó ereje, emellett pedig az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala, mely összeköttetést teremt az Egyesült Államok középső, mezőgazdasági termelésben érdekelt területe és az óceán között. A folyó a forrásvidékétől kezdődően egészen a torkolatánál kialakult mocsarakig igen különleges élővilágnak ad otthont. Ám ez az idill veszélyben lehet, hisz a Mississippi szabályozásáért tett erőfeszítések káros hatásokat idéztek elő. Sikerül-e megfékezni, esetleg visszafordítani ezeket a folyamatokat? Erről is szól a film, mely látványos utazásra hív az Egyesült Államok jelentős részét átszelő Mississippi kanyarulatait követve.
05:00
Festéktüsszentő Hapci Benő A Festéktüsszentő folyton tüsszög, ezért minden repül a közeléből. Egyik sétája alkalmával a festéket is kitüsszenti a tégelyből. Innen jön az ötlet: tüsszentse a festéket a házakra és a kerítésekre. Később már portrékat és tájképet tüsszent.
05:05
A zavaros víz. A darazsak sárgolyókat gyúrnak a parton. Hátonúszó azt hiszi, hogy a csigák énekükkel őt csúfolják, ezért vízbe dobálja a golyókat, hogy bosszút álljon rajtuk. A csigák fulladoznak a zavaros vízben, de a darazsak is kellemetlen helyzetbe kerülnek a hiányzó golyók miatt...
05:10
Beatrix királyné tréfája Beatrix királyné Mátyás távollétében igazságot tesz két vitatkozó között. A király ezért elküldi a palotából, csak egy valamit vihet magával, amit a legjobban szeret. Mátyás másnap kunyhóban ébred, a királyné őt vitte el.
05:20
Hol aludjunk téli álmot? Ugrifüles és barátai szállást keresnek, mert közeleg a tél. A vakond nem fogadja be őket. Ekkor a nyúlnak okos ötlete támad, télapónak maszkírozzák magukat, így kerülnek egy kisfiúhoz, aki nagyon megörül nekik.
05:30
Egy virág kettőnek Méhviasz bíró újra vizsgáztatja Maját. Az eredmény még őt is lenyűgözi.
05:40
Vili, az igazmondó Vili rossz virágport eszik, aminek hatására mindent kimond, amit gondol. Hamar megbántja összes barátját, még szerencse, hogy Maja így is segít neki.
05:55
Franklin és a bábszínház Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
06:15
Veszélyes ugrás Argetina és Brazília határán található Iguazó Nemzeti Parkot, ami egy védett terület, elárasztották a semmivel nem törődő turisták. A területet meg kell védeni a különböző romboló hatásoktól.
06:25
A piszkos trükk. Vándor bűvészek szórakoztatják Notthingham népét, Picolo és Landrin. Mikor János herceg aranya eltűnik bűvészkedés közben, még senkinek sem világos, hogy ki is az igazi szemfényvesztő, és kit kell tömlöcbe juttatni. Robin és barátai kezdenek nyomozásba, és a trükkös gazembert végül a saját módszerével ejtik csapdába.
06:35
Behemót Blaise. Egy éhes csavargó a beígért jutalom reményében üldözőbe veszi Robint és barátait. Egy eltévedt varázslat folytán hatalmas behemóttá válik, aki kapóra jön János hercegnek a hajszában. Robinnak és barátainak minden ügyességüket és okosságukat latba kell vetniük, hogy elkerüljék a bajt.
06:50
December hetedike. Másnap mikor felébred Selma, sehol sem találja Nikolast és senki sem tud róla. Megismeri Pilt, aki elviszi őt az iskolába, de a sok kis cserfes manógyerek olyan sok kérdést szegez a lánynak, hogy gyorsan elmenekül a titkos ajtón át a kertbe. Ám ott sem találja meg Nikolast. Gertrúd péksütivel lepi meg a kunyhóban és felajánlja neki, hogy aludjon nála a pékségben, amig visszajön a szórakozott nagyapja. Sőt addig a kenyérsütés fortélyát is megtanítja neki. Hákon mindenáron meg akarja győzni Ruthot, hogy ne adja el az antikváriumot. Ruth még magának sem meri bevallani, de igazából nagyon aggó dik amiatt, hogy hová tűnhetett el Selma.
07:15
Repülő szörnyek A fizikaórára saját találmánnyal kell előrukkolni a gyerekeknek és a mókusoknak. Theodor saját sütit süt, Simon pedig egy drónt tervez. Alvin az egyetlen, aki mint mindig, csak lustálkodik. Ám most az egyszer, ő az egyetlen, aki nem okoz problémát!
07:30
Marci és a csatorna réme A szennyvíz-csatornában mászkálni nem a legkellemesebb dolog, de mivel ma Marcinak ezt a részt kell felügyelni, kénytelen lemászni. Ráadásul valami el is torlaszolja avíz útját, így ezt a rejtélyt is meg kell fejtenie.
07:40
A viking-tábor Karl egy viking sisakot kér Norvégiából, mert viking táborba készül. Sajnos mindentől fél, így egyetlen reménye, hogy Jett ott maradhat vele. Vajon a tábor meghozza bátorságát?
07:55
Verseny a havon Anders Gröndlandról iránytűt kapott a kutyaszán versenyéhez. Jett is vele tart, de útközben egy róka megzavarja a kutyákat, akik ezáltal letérnek az útról. Vajon így meg tudják nyerni a versenyt?
08:05
Guruló Goofy szakács. Goofy szakács gurulós kajakocsijával étel házhoz szállítását vállal. A barátai is segítenek neki, mert rengeteg a munkája. Ám minden címen útját állja egy akadály. Szerencsére mindig kéznél van egy eszköz, aminek a segítségével sikeresen célba ér az ebéddel.
08:30
A fülemüle éneke Doki és a plüssök egy varázslat segítségével visszamennek a múltba, Angliába, ahol találkoznak Florence-szel, az első nővérrel. Doki elárulja neki a titkát, hogy képes beszélni a játékokkal és meg is tudja őket gyógyítani...
08:55
Tréfafej Mr. Kaponi remek órákat tartana, valami viszont mindig megzavarja. Mindenki azt hiszi, hogy Lilo a bűnös, aki mindenféle tréfát eszel ki, pedig valójában a 133-as kísérlet tehet mindenről.
09:15
Sivatagi kaland. A hercegnő iskola tanulói egy sivatagi hercegségbe, Tanguba mennek vendégségbe. A házigazda kitűnő programot szervez egy távoli helyre, ahová egy repülőszőnyegen lehet eljutni. Szófia és Amber repülőszőnyege azonban nem tart a többiekkel, hanem egy különös városba viszi utasait. A hercegnők nem tudják hová keveredtek és csak abban reménykedhetnek, hogy a repülőszőnyeg igen!
09:40
A nagy ingmentő akció / A fantasztikus nagyi-nap. Bob kedvenc ingje elkeveredik a mosodában, pedig azt szerette volna felvenni egy előadásra. Bingo és Rolly ez hagyhatja annyiban, elindulnak, hogy kinyomozzák, hol van a ruhadarab. / Megérkezik Bob anyukája, hogy vigyázzon a kutyusokra. Bob azonban arra kéri Bingot és Rolly-t, hogy ne fárasszák ki magukat és a nagyit, mert este koncertre mennek. Ez viszont nehezebb és fárasztóbb, mint rohangálni és játszani.
10:05
Füles elveszett farka / Mackó és a szentjánosbogarak Füles nem érzi önmagának magát, hamarosan kiderül, hogy miért: elveszítette a farkát, ezért a Zűroldók segítségét kéri... Ormi hívja a Zűroldókat, mert megijed a szentjánosbogaraktól....
10:30
Bonbon bepisil. Rita épp BonBonéknál alszik vendégségben, amikor a kismackó arra ébred, hogy álmában bepisilt. Szégyenkezve kisurran, hogy kimossa a folyóban a lepedőjét, de Rita rajtakapja. Az igazságot nem szeretné megmondani, ezért BonBon inkább azt füllenti, hogy ejtőernyőzni vitte ki a lepedőt… mígnem nyakig van a kínos ügyben.
10:35
Tengerparti kirándulás. Kirándulás a tengerpartra Trevor buszával. Remek programnak hangzik, egészen addig, míg Trevor és Steele tűzoltó parancsnok össze nem vesznek azon, hogy a navigációs rendszerre vagy a régi, de jól bevált térképre hallgassanak. Trevor természetesen a modern kütyüre szavaz, ami most azonban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket és rossz útra vezeti őket. A kis társaság a tengerben köt ki és a dagály vészesen közeledik.
10:45
Kincsvadászat Helen sulijában nagy kincsvadászaton vesznek részt a diákok, ugyanis szeretett tanár nénijük elrejtett valamit a kertben. Ahhoz, hogy a kincset megtalálják, különböző rejtvényeket kell megoldaniuk.
11:00
A játszótér Csipkerózsikája Színpadra kerül egy szépséges mese. Vajon mi lesz a vége?
11:10
Festéktüsszentő Hapci Benő A Festéktüsszentő folyton tüsszög, ezért minden repül a közeléből. Egyik sétája alkalmával a festéket is kitüsszenti a tégelyből. Innen jön az ötlet: tüsszentse a festéket a házakra és a kerítésekre. Később már portrékat és tájképet tüsszent.
11:15
A zavaros víz. A darazsak sárgolyókat gyúrnak a parton. Hátonúszó azt hiszi, hogy a csigák énekükkel őt csúfolják, ezért vízbe dobálja a golyókat, hogy bosszút álljon rajtuk. A csigák fulladoznak a zavaros vízben, de a darazsak is kellemetlen helyzetbe kerülnek a hiányzó golyók miatt...
11:20
Beatrix királyné tréfája Beatrix királyné Mátyás távollétében igazságot tesz két vitatkozó között. A király ezért elküldi a palotából, csak egy valamit vihet magával, amit a legjobban szeret. Mátyás másnap kunyhóban ébred, a királyné őt vitte el.
11:30
Hol aludjunk téli álmot? Ugrifüles és barátai szállást keresnek, mert közeleg a tél. A vakond nem fogadja be őket. Ekkor a nyúlnak okos ötlete támad, télapónak maszkírozzák magukat, így kerülnek egy kisfiúhoz, aki nagyon megörül nekik.
11:40
Mandolin a szemétdombon. Kék egér panaszkodik a tücsöknek, amióta kékre festették folyton gúnyolódnak rajta, mindenki elutasítja, csak a rosszat látja benne. Ilyen Elluska is, az egérlány, aki szívtelenül még a mandolinját is elvitte. A tücsöknek más a véleménye, ő jóravaló segítőkész egérnek tartja Elluskát. Segítségével visszaszerzik a mandolint és megtudják mi az oka Elluska elutasító magatartásának. A tücsök bíztató észrevétele és a közös muzsikálás annyira felvidítja Kék egeret, hogy már rohanna is éjjeli zenét adni Elluskának.
11:50
Hetet egy csapásra A szegény szűcs akkora vitézségre tesz szert (hét legyet ütött egy csapásra), hogy elindul szerencsét próbálni, és még az ördögök eszén is túljár.
12:00
Kengurú-bú Kenguruné az egereket itatja, mert a férje mindenüket eljátssza. Bubo doktor egy kis turpissággal el akarja venni a játékfüggő férj kedvét egyszer és mindenkorra a versenyen való fogadástól.
12:10
Aladár és Blöki a Gulliverklivel multi szuper fénysebességre kapcsolnak. Egy hatalmas robbanás, és egy fejtetőre állított, hazugság bolygóra érkeznek. A fordított erők miatt felpotyog, amit leejtenek, s az itt élők fordítva építkeznek, a madarak a mélytalajban élnek, a vakondok a fákon fészkelnek. Ráadásul, egy hajdan élt bölcs király rájött, hogy mindenki sokat hazudik, így a hazug mondást iktatta törvénybe. Ettől kezdve mindenki fordítottan beszél. De, hogyan jutnak haza ebből az antivilágból?
12:35
A szenzációs Esper Vespertilio. Miss Bat egy koncertre invitálja a diákokat, de egyelőre senki nem lelkesedik az ötletért. Mildred nagyon szeretne varázsbotot használni, de Miss Hardbroom nem engedi, mivel az csak a varázslók számára lehetséges. A kislány lázad a hagyományok ellen, azt állítva, hogy azok elavultak. Így kapóra jön Olivér, aki álruhában lopakodik be az iskolába, hogy meghallgassa a szenzációs Esper Vespertilio előadását. Oliver ugyanis a Nagy Varázsló unokája, aki támogatja a hagyományokat. Addig, míg meg nem hallja az unokáját énekelni.
13:05
A vörös szalag. A sziúk nemzedékek óta játsszák a Vörösszalag- versenyt, amiben a vadászok gyalog üldöznek egy állatot, hogy megszerezzék a farkára kötött vörös szalagot. Yakari, aki az állatok barátja, nem örül ennek a versenynek. Az idén, egy frissen befogott prérifarkast üldöznek a harcosok, és Yakarit kihívja a legesélyesebb harcos, Büszke Felhő. Yakari egy feltétellel vállalja a versenyt, ha nyer, ez lesz az utolsó ilyen verseny...
13:20
A szárnyas totem. A szúk vándorlás közben egy különleges totemoszlopot találnak. Mindentudó elmondja, hogy ez a szobor őseik nyughelyét őrzi, hogy békében tudjanak pihenni. Mivel a totemet Yakari találta meg, az ő feladata lesz, hogy elvigye a sasok földjére, ahol a régen élt sziúk lelke nyugszik.
13:30
Kerékpárszerelő Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
13:35
Felszállásra készen A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot.
13:40
Mókás utazás A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot.
13:50
Ki, mit, mikor és hogy? Alfrédék izgatottan készül a virág szépségversenyre, ezért gyönyörűen feldíszítik az iskola előtti bokrot. De jaj! A növény egyik oldala másnapra tönkremegy, mintha valami megégette volna. Ráadásul Cloe, a bagoly sem tud aludni a hajnali villanásoktól. Vajon van összefüggés?
14:00
A rejtélyes aranyláz J.J, a mosómedve meglehetősen különösen viselkedik, mindenét elosztogatja, arra hivatkozva, hogy elutazik, és hamarosan híres lesz. Alfréd és barátai mindenféle eszközt találnak nála, csak épp azt nem tudják, hogy J.J mire készül vele.
14:15
Rugóváros órája Rugóváros új óráját Bob és csapata építheti fel. A munkagépek nagyon lelkesek, Leo feladata az újrahasznosítható szemét elszállítása. Ám a szállítás közben egy kis félreértés történik és Wendy mobilja a díszítő elemekkel együtt eltűnik...
14:25
A nagy vágta Frenkie, a majmocska, beleesett a folyóba, de nem tud úszni. Wissper hívja Herbertet, hogy vágtasson érte sebesen...
14:35
Én hősöm Hanzo és Koko egész nap a gyorsasági pályán szeretnének száguldozni. Brúnó azonban a hősét, Akcióvonatot várja, hogy együtt tölthessék ezt a napot, de Akcióvonatnak más dolga van! Szerencsére Brúnó is képes másokat megmenteni.
14:45
Vakrepülés / Van rá egy ragacsos nedv. Badou szeretne a léghajóval repülni, de Babar megtiltja a repülést. Az ok egyszerű: az egyik kötél megrongálódott. A postarepülőre másodpilótát keresnek. A felvételi vizsgára Badou és a kis kroki jelentkeznek...Ünnepséget tartanak a rinocéroszok és az elefántok közötti örök barátság tiszteletére. Babar elmeséli a gyerekeknek, hogy a hosszú háborúskodás után hogyan békültek ki a rinók és az elefántok...
15:10
Repülőgépmodell. James és Norman az új repülőgépmodellel játszanak, ami sajnos fejbe kólintja Steele tűzoltó parancsnokot. Ezért a fiúknak megtiltja, hogy a városban reptessenek, hiszen balesetveszélyes. A srácok kimennek a mezőre, de Norman megint nem bír magával és addig okoskodik, amíg a játék fennakad a fán. Jamesszel együtt utána másznak, hogy levegyék, de ők is a fán ragadnak.
15:20
Az óriástorta. Martine Párizsból tortadíszítő gépet rendelt, hogy az óriás tortát a bulira meg tudja időben csinálni. Jett is segít neki, de mikor végeznek jönnek rá, hogy hatalmas a forgalom miatt nem biztos, hogy időben az Eiffel-toronyhoz tudnak érni a süteménnyel.
15:30
Egy szellem nyomában Brigita Romániából zseblámpát rendel a bulijához, mellyel a falra szeretne ijesztő alakokat kivetíteni. Egyszercsak barátnőivel különleges hangot hallanak...
15:45
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
16:00
A 99 halacska rejtélye J.J, a mosómedve meglehetősen különösen viselkedik, mindenét elosztogatja, arra hivatkozva, hogy elutazik, és hamarosan híres lesz. Alfréd és barátai mindenféle eszközt találnak nála, csak épp azt nem tudják, hogy J.J mire készül vele.
16:10
A hamis furulyák rejtélye Valami rejtélyes lény megrágja a furulyákat, ezzel viszont veszélybe sodorja az iskolai koncertet. Alfréd, Milo és Camille érdekes nyomokra bukkannak az iskolában és annak környékén.
16:25
December nyolcadika. Vendel arról tájékoztatja Mikulásfalva lakóit, hogy amíg távol van Nikolas, ő vezeti a falut. A Mester mindent elmesél neki Selmáról, a kinti világból érkezett lányról, aki Nikolas unokája. Vendel megrémül ettől a hírtől, keresztezi a terveit. Selma megismeri Mikulásfalvát, és barátra talál Fridában és Pilben. Szeretne valahogy üzenni Ruthnak, aki magának sem meri bevallani, hogy hiányzik neki a lány, de Gertrud szerint nem lehet levelet küldeni a kinti világba. Ám éjjel papírmadárrá változik a levele és elrepül.
16:50
Mickey szerkentyű kalandja. Ludwig professzor szerkentyűje, ami eddig mindig segítségére volt Mickey-nek, elromlott. A professzor megbízza Mickey-t és barátait, hogy javítsák meg a szerkentyűt, ám ehhez be kell indítaniuk a gép belsejében levő folyékony fényt. Ludwig professzor bejuttatja őket a szerkentyű belsejébe, ahol hihetetlen világ elevenedik meg előttük és a gépet is rendbe hozzák.
17:20
Ölelésmentes nap - A kaleidoszkóp. Ölelésnap van, amit Bari már nagyon vár, mert akkor mindenkinek jár az ölelés. Igen ám, de Bari elkezd tüsszögni, így nem ölelheti meg a többieket... Kiara, a kaleidoszkóp, megszédül a sok pörgéstől. Kiderült, hogy beütötte a fejét és elmozdult a tükre. Doki elmondja neki, hogy ha beüti a fejét, azonnal szólni kell valakinek...
17:40
Lilo nagyon szeretne bekerülni az új hulaklubba. ehhez azonban másnak kell kiadnia magát, mint aki valójában. Ez elég nehéz, tekintve, hogy közben megérkezik az 540-es kísérlet, akinek a fő funkciója a pusztító széllökések okozása. Ráadásul az 540-es hatalmasra nő.
18:05
Tapsi szökése. A királyi udvarban egy mágus tart előadást. Tapsinak megtetszik a műsor, és szeretné ha ő is minden nap olyan hatalmas tapsot kapna, mint a bűvész nyula. Ráadásul úgy érzi, Szófiának már nincs szüksége rá, ezért csatlakozik a vándorcirkuszhoz. Szófia és barátai a kis nyuszi keresésére indulnak....
18:25
Cili segítséget kér / Peck diákcsemegéjének lába kél Toby nagyon szeretne segíteni a seriffnek, de Cili soha nem kéri senki segítségét. Ám egyszer csak a kanyonban reked Csillámmal... Peck nagyon szereti a diákcsemegét, de mire hazaér kiürül a zsákja...
18:50
December 8.: A sapka. Tinka és Lasse Jos után kutatnak a műhelyben. Találnak egy fényképet, amely nagyon hasonlít arra az emberre, aki a rajzon szerepelt. Most már tudják, ki a tolvaj. Tinka talál egy valódi manókalapot a keresés közben, így már biztos, hogy egy másik manó is volt a sogaardi műhelyben. Megkeresik Tuvát, hogy többet megtudjanak az esetről.
19:20
Machbeth átka Az iskolai előadáson a gyerekek megtorpedózzák a tanár tervét, ezért a csere után a Machbetet kezdik próbálni. A gyerekek és a mókusok között elterjed a rémhír, hogy a Machbet előadásokon átok ül. Simon gyanakodni kezd a sok baleset kapcsán...
19:30
Muki és az elefánt Bob és csapata egy elefántos szökőkutat építenek a bevásárló központ elé. Az elefántot Mukinak kell a helyszínre szállítani, ám egy kis baleset történik. Szerencsére társai megmentik a szobrot.
19:40
Bonbon, a költő. Bonbon verset ír Apák Napjára, ihletet pedig a természetből merít hozzá, fűből-fából, amire csak útja során ráakad. Ám Hódvári úr figyelmezteti, hogy a versírásnak megvannak a maga szigorú szabályai. Bonbon előbb megpróbál megfelelni, de végül mégis a szívére hallgat.
19:50
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
20:05
Itt a december! Télapó és csapata, a messzi északon élők készülnek a karácsonyra. Vajon hogy zajlik ez a készülődés? Milyen az élet a messzi Északon? Erről mesél ez a rövid, humoros kis sorozat 24 napon keresztül.
20:06
The Blue Planet
21:05
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
21:35
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre.
22:10
Seriál popisuje život dvou bratrů Sama a Deana Winchesterových, jejichž osudy byly poznačeny děsivou tragédií v dětství, při níž v noci uhořela jejich matka. Po té noci z nich jejich otec John vychovával lovce. Lovce nadpřirozeného zla, jaké zničilo jejich rodinu. Po 22 letech Dean doslova vpadává do Samova klidného života na Stanfordu. Dean prosí Sama o pomoc najít otce, protože ten odjel lovit a příliš dlouho se nevrací. Sam i se značnou nechutí nakonec odjíždí a nechává svou přítelkyni Jessicu doma, zmatenou z jeho chování. V Jerichu, kam byli posláni však nenajdou otce pouze jeho deník s poznámkami o nadpřirozenu. Po návratu do Stanfordu najde Sam mrtvou Jessicu na stropě. Než stačí cokoliv udělat, tělo pohltí plameny stejně jako celý byt. Jessica umřela stejně, jako jeho matka. Sam už nemá co ztratit, chce jenom pomstu. Nasedá s bratrem do auta a vydávají se na lov.
23:00
Norbert Kristóf. Norbert Kristóf 2021.12.08A Miskolcon született, Budapesten élő dalnok különös egyéni költői szűrőjén keresztül alakította ki a rá jellemző, karakteres álomszerű-melankolikus világot. Első zenei anyagát 2004-ben jelentette meg Bunny Demo címmel, azóta további remek dalpakkokat adott ki és külföldön is sokat koncertezett, hogy mára az egyik legkedveltebb hazai énekes-dalszerzőként ismerjük őt.
23:55
Farkasházi Réka és a Tintanyúl 2. rész. Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
00:10
Dirty Canvas 1. rész. Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
00:25
Cseppek a tengerből
00:35
Cseppek a tengerből
00:55
Seriál popisuje život dvou bratrů Sama a Deana Winchesterových, jejichž osudy byly poznačeny děsivou tragédií v dětství, při níž v noci uhořela jejich matka. Po té noci z nich jejich otec John vychovával lovce. Lovce nadpřirozeného zla, jaké zničilo jejich rodinu. Po 22 letech Dean doslova vpadává do Samova klidného života na Stanfordu. Dean prosí Sama o pomoc najít otce, protože ten odjel lovit a příliš dlouho se nevrací. Sam i se značnou nechutí nakonec odjíždí a nechává svou přítelkyni Jessicu doma, zmatenou z jeho chování. V Jerichu, kam byli posláni však nenajdou otce pouze jeho deník s poznámkami o nadpřirozenu. Po návratu do Stanfordu najde Sam mrtvou Jessicu na stropě. Než stačí cokoliv udělat, tělo pohltí plameny stejně jako celý byt. Jessica umřela stejně, jako jeho matka. Sam už nemá co ztratit, chce jenom pomstu. Nasedá s bratrem do auta a vydávají se na lov.
01:40
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
02:10
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre.
02:40
Norbert Kristóf. Norbert Kristóf 2021.12.08A Miskolcon született, Budapesten élő dalnok különös egyéni költői szűrőjén keresztül alakította ki a rá jellemző, karakteres álomszerű-melankolikus világot. Első zenei anyagát 2004-ben jelentette meg Bunny Demo címmel, azóta további remek dalpakkokat adott ki és külföldön is sokat koncertezett, hogy mára az egyik legkedveltebb hazai énekes-dalszerzőként ismerjük őt.
03:55
Itt a december! Télapó és csapata, a messzi északon élők készülnek a karácsonyra. Vajon hogy zajlik ez a készülődés? Milyen az élet a messzi Északon? Erről mesél ez a rövid, humoros kis sorozat 24 napon keresztül.
04:00
A kék bolygó II
05:00
Az Ásító Sárkány A sárkány királylányokat rabol, lovagokkal verekszik, de az idő eljár felette és már senki sem akar harcolni vele. A sárkány egy idő után unatkozni kezd és lemegy a városba ellenfelet keresni...
05:05
Mindenki tévedhet Egy szélvihar következtében Keresztespók és Vízipók újabb és újabb ismerősökre tesz szert és megállapítják, hogy milyen kevés állatot ismernek név szerint.
05:10
A cinkotai kántor Az együgyű plébános helyett a kántor felel meg a király furfangos kérdéseire. Jutalmul azt kéri a kántor, hogy a cinkotai icce nagyobb legyen, mint máshol. A király a jutalmat megtetézi egy arannyal töltött korsóval.
05:20
Szerbusz világ! Az erdei pók megtanítja Ugrifülest és Tüskéshátút, hogyan illik köszönni. Ők gyakorolják a szembejövőkkel, néha sikertelenül, de végül is Brekkencsnek olyan örömet szereznek kézfogásukkal, hogy megajándékozza őket.
05:30
A tölgy megmentői Az erdőben Polly és Molly, a két falánk felfalják a szarvasgombákat, pedig a gombák fontosak a tölgyfák számára. Nélkülük tönkremegy a fa! Maja és barátai segítenek a legöregebb tölgyfának.
05:40
Az elkóborolt méhecske Zig, a rosszcsont kis méhecske felborítja a kaptár rendjét, ezért Méhviasz bíró megharagszik rá. Zig kiköltözik a rétre, de hiányzik neki a kaptár.
05:55
Franklin megismerkedik Ermine-nel Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
06:15
Bicikliút Köln melletti városban elkészült napelemes bicikliút megrongálódott, eltűntek az elemek, így a város egyes része áram nélkül maradt. Utána kell járni ki lopta el a napelemeket, és vissza kell vinni a helyükre.
06:25
Micsoda család! Lord Gudfred megkéri Richard királyt, hogy lássa vendégül unatkozó leányát, hátha sikerül Louise-t egy kicsit jobb kedvre deríteni. Louise remekül érzi magát, és bele sem gondol, hogy viselkedésével másokat sodor bajba.
06:35
Végtelen történet. Amikor csőstül jön a baj, Robin hiába próbál mindenütt segíteni, ezúttal még neki sem sikerül. Ezért elkeseredésében varázslathoz folyamodik, és Marian segítségével visszamegy az időben, hogy megelőzze a bajokat. Igen ám, de rendre kiderül, hogy mindenre még ő sem gondolhat.
06:50
December nyolcadika. Vendel arról tájékoztatja Mikulásfalva lakóit, hogy amíg távol van Nikolas, ő vezeti a falut. A Mester mindent elmesél neki Selmáról, a kinti világból érkezett lányról, aki Nikolas unokája. Vendel megrémül ettől a hírtől, keresztezi a terveit. Selma megismeri Mikulásfalvát, és barátra talál Fridában és Pilben. Szeretne valahogy üzenni Ruthnak, aki magának sem meri bevallani, hogy hiányzik neki a lány, de Gertrud szerint nem lehet levelet küldeni a kinti világba. Ám éjjel papírmadárrá változik a levele és elrepül.
07:15
Machbeth átka Az iskolai előadáson a gyerekek megtorpedózzák a tanár tervét, ezért a csere után a Machbetet kezdik próbálni. A gyerekek és a mókusok között elterjed a rémhír, hogy a Machbet előadásokon átok ül. Simon gyanakodni kezd a sok baleset kapcsán...
07:30
Marci és az elefánt Marci egy elefánttal találkozik, akit vissza kell vinniük a cirkuszba. Ez azonban nem annyira egyszerű, mivel egy másik cirkusz ezt szeretné megakadályozni.
07:40
Az óriástorta. Martine Párizsból tortadíszítő gépet rendelt, hogy az óriás tortát a bulira meg tudja időben csinálni. Jett is segít neki, de mikor végeznek jönnek rá, hogy hatalmas a forgalom miatt nem biztos, hogy időben az Eiffel-toronyhoz tudnak érni a süteménnyel.
07:55
Egy szellem nyomában Brigita Romániából zseblámpát rendel a bulijához, mellyel a falra szeretne ijesztő alakokat kivetíteni. Egyszercsak barátnőivel különleges hangot hallanak...
08:05
Mickey szerkentyű kalandja. Ludwig professzor szerkentyűje, ami eddig mindig segítségére volt Mickey-nek, elromlott. A professzor megbízza Mickey-t és barátait, hogy javítsák meg a szerkentyűt, ám ehhez be kell indítaniuk a gép belsejében levő folyékony fényt. Ludwig professzor bejuttatja őket a szerkentyű belsejébe, ahol hihetetlen világ elevenedik meg előttük és a gépet is rendbe hozzák.
08:35
Ölelésmentes nap - A kaleidoszkóp. Ölelésnap van, amit Bari már nagyon vár, mert akkor mindenkinek jár az ölelés. Igen ám, de Bari elkezd tüsszögni, így nem ölelheti meg a többieket... Kiara, a kaleidoszkóp, megszédül a sok pörgéstől. Kiderült, hogy beütötte a fejét és elmozdult a tükre. Doki elmondja neki, hogy ha beüti a fejét, azonnal szólni kell valakinek...
09:00
Lilo nagyon szeretne bekerülni az új hulaklubba. ehhez azonban másnak kell kiadnia magát, mint aki valójában. Ez elég nehéz, tekintve, hogy közben megérkezik az 540-es kísérlet, akinek a fő funkciója a pusztító széllökések okozása. Ráadásul az 540-es hatalmasra nő.
09:20
Tapsi szökése. A királyi udvarban egy mágus tart előadást. Tapsinak megtetszik a műsor, és szeretné ha ő is minden nap olyan hatalmas tapsot kapna, mint a bűvész nyula. Ráadásul úgy érzi, Szófiának már nincs szüksége rá, ezért csatlakozik a vándorcirkuszhoz. Szófia és barátai a kis nyuszi keresésére indulnak....
09:45
Visszatérés a tökmezőre/ Halloweeni kísértet. Bob elviszi a kutyusokat egy tökmezőre, ahol Bingo elveszti a nyakörvét. Rolly és Nyafi segít neki megkeresni. A cicus viszont nagyon fél a halloweeni mezőn. / Itt a Halloween és mindenki beöltözik. Csak Bob szomszédjának a kislánya hagyta el a jelmezét, amitől most rettentő szomorú. Bingo és Rolly új kihívást talál: meg kell keresni a jelmezt.
10:05
Hogy mondjam el, hogy szeretlek? / Malacka a pácban. Fontos nap van a Százholdas pagonyban, ma van a Szeretlek-nap. Zsebibaba megfeledkezett erről és a Zűroldók segítségét kéri, hogy meglepje Anyukáját... Micimackó nem tudja, hova tűnt el a mézescsupra, ám hamarosan kiderül, hogy Malacka veszítette el a csuprot, ezért hívja a Zűroldókat...
10:40
Repülőgépmodell. James és Norman az új repülőgépmodellel játszanak, ami sajnos fejbe kólintja Steele tűzoltó parancsnokot. Ezért a fiúknak megtiltja, hogy a városban reptessenek, hiszen balesetveszélyes. A srácok kimennek a mezőre, de Norman megint nem bír magával és addig okoskodik, amíg a játék fennakad a fán. Jamesszel együtt utána másznak, hogy levegyék, de ők is a fán ragadnak.
10:50
Piknik pánik Helen és kis diákjai piknikezni mennek. az erdőbe. Marty mackó azonban nagyon félős és sok mindentől megijed. A többiek azonban megpróbálják megnyugtatni, hogy nincs mitől félnie.
11:00
Egy szokatlan Hamupipőke Újabb mesét fogunk látni. Ismeri valaki közületek?
11:10
Az Ásító Sárkány A sárkány királylányokat rabol, lovagokkal verekszik, de az idő eljár felette és már senki sem akar harcolni vele. A sárkány egy idő után unatkozni kezd és lemegy a városba ellenfelet keresni...
11:15
Mindenki tévedhet Egy szélvihar következtében Keresztespók és Vízipók újabb és újabb ismerősökre tesz szert és megállapítják, hogy milyen kevés állatot ismernek név szerint.
11:25
A cinkotai kántor Az együgyű plébános helyett a kántor felel meg a király furfangos kérdéseire. Jutalmul azt kéri a kántor, hogy a cinkotai icce nagyobb legyen, mint máshol. A király a jutalmat megtetézi egy arannyal töltött korsóval.
11:30
Szerbusz világ! Az erdei pók megtanítja Ugrifülest és Tüskéshátút, hogyan illik köszönni. Ők gyakorolják a szembejövőkkel, néha sikertelenül, de végül is Brekkencsnek olyan örömet szereznek kézfogásukkal, hogy megajándékozza őket.
11:40
A kis tónál. A Kék egér szomorú kéksége miatt, még a pocok gyerekek is kicsúfolják, bogáncsokkal dobálják. A csiga tanácsára a tóhoz megy. A parton találkozik a cickánnyal, aki a tó helyett melegvizes fürdőt ajánl neki, ha ladikját befesti kátránnyal. Gyorsan dolgozni kezd, de a hirtelen jött vihar miatt nem tudja befejezni a munkát.
11:50
Az aranyszőrű bárány. Hogyan lehet megnevettetni a fekete város szomorú királylányát? Legelőször is kell hozzá egy szegény pásztorfiú és egy aranyszőrű bárány. Majd egy lány, egy sütőlapát, egy pap, egy pálca és egy öregasszony, akik a furulyaszóra egymáshoz érve táncolnak.
12:00
Egy beszívott páciens és egy kábítószeres szivar felbukkanása hívja fel Csőrmester és a doki figyelmét a szervezett bűnözésre. A kikötői razzia nem vezet eredményre, ezért a doktor drasztikusabb megoldáshoz folyamodik, és konkurenciaként a piacra lép.
12:10
A Mézga család és Máris szomszéd Hufnágel Pisti meghívására Ausztráliába, Sydneybe indulnak. A boldog megérkezésből hamar rémálom lesz. Hufnágel Pistinek ugyanis hült helye, ráadásul sikkasztásért körözi a rendőrség, így a fedezetlen repülőjegyeket is elkobozzák. De hol fognak aludni?
12:35
Mildred családfája. A tanulóknak el kell készíteni a saját családfájukat, ehhez pedig egy igazi varázslat kell élő fával. Mildrednek ez szöget üt a fejébe, és szeretné tudni, ki is az igazi apja valójában. Ethel csúnya tréfát űzve, becsapja Mildredet, de a csalás gyorsan kiderül. Eközben Miss Drill sportnapot rendez az iskolában, amitől Maud retteg a legjobban. Szeretné elkerülni a részvételt, de nem a legjobb megoldást választja, hogy kimaradjon.
13:05
A sátrak biztonsága. A sziúk téli és nyári táborokba vándorolnak. Útjuk során sok sátortartó cölöp tönkrement, ezért Lassú Kígyót megbízzák, hozzon új cölöpöket, hogy fel tudják állítani a tipiket. Yakari is Lassú Kígyóval tart, és utólag kiderül ez jó ötlet volt a részéről.
13:20
A törzsfőnök fejdísze Éjfonat bátyját törzsfőnöknek választják. A sziúk egy szép fejdísszel fejezik ki barátságukat az új törzsfőnöknek, és Éjfonatot bízzák meg, vigye el az ajándékot. Szerencsére Tisztánlátás és Yakari is az asszonnyal tart, és a segítségére lehetnek.
13:30
M2 matricák – Hevül a vegyület
13:35
Esős nap A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot.
13:40
Egy rendkívüli vakáció A mindig vidám Doodleboo és barátja Sketchy megmutatják a gyerekeknek, mennyire szórakoztató elfoglaltság tud lenni a rajzolás. Minden részben más és más képrejtvényt kell megfejtenie Sketchynek, miközben Doodleboo lelkesen alkot.
13:50
A 99 halacska rejtélye J.J, a mosómedve meglehetősen különösen viselkedik, mindenét elosztogatja, arra hivatkozva, hogy elutazik, és hamarosan híres lesz. Alfréd és barátai mindenféle eszközt találnak nála, csak épp azt nem tudják, hogy J.J mire készül vele.
14:00
A hamis furulyák rejtélye Valami rejtélyes lény megrágja a furulyákat, ezzel viszont veszélybe sodorja az iskolai koncertet. Alfréd, Milo és Camille érdekes nyomokra bukkannak az iskolában és annak környékén.
14:15
Muki és az elefánt Bob és csapata egy elefántos szökőkutat építenek a bevásárló központ elé. Az elefántot Mukinak kell a helyszínre szállítani, ám egy kis baleset történik. Szerencsére társai megmentik a szobrot.
14:25
Az ünnepség Peggy szomorú, mert neki még nem volt héjroppantó-napja. Wissper hívja a barátait, hogy együtt vidítsák fel Peggy-t...
14:35
Wilson és a Chuggington Rádió. Wilson a Chuggington Rádió új riportere és műsorvezetője lesz. A régi, hangszórós vonat Wilson meséivel nagy siker a városban. Ám egyik nap mindenkinek más dolga akad és senki nem hallgatja Wilsont, aki úgy dönt, izgalmassá teszi a műsorát. Ám ezzel sok bajt okoz!
14:45
Banántrükk / Repülőnap. Babarék születésnapi meglepetésbulit szerveznek Lady Retexisz tiszteletére. Csiku szobrot készít az ünnepeltről, ám Retexisznek nem tetszik ez az ajándék. Főleg azért, mert a banánből készült műalkotás a buli előtt megsemmisül...Babar és unokája részt vesznek a repdülőversenyen. A vidám versengést hamarosan szörnyű vihar szakítja félbe...
15:10
A háromlábú futam. Háromlábú versenyt rendeznek Körmöspálcáson, Normannek pedig feltett szándéka, hogy megnyeri. Társául Mandyt sorsolja ki Steele tűzoltó parancsnok, akire a fiú nem hallgat és minden eszközt latba vet, hogy elsőként érjen célba. Csalni azonban nem éri meg, ezt most Norman is megtanulja, amikor kificamodik a bokája. A vészhelyzet következtében Dilys, aki addig bukdácsol, most szinte fut - oldalán Sammel.
15:20
Sen és húga Kim nagy Kelly popsztár rajongó. Sajnos a koncertre nem tudnak elmenni, mert az összes jegyet eladták már. A nagy sorsfordulat, hogy Kelly autója a koncertre tartva, pont a házuk előtt a rizsföldön akad el, így láthatják őt élőben. Vajon a popsztár időben odaér a koncertjére?
15:30
Tollas barátok Sam paradicsom madarat szeretne fényképézeni testvérének, Angienek. Lát is egyet, de nem tud jó képet csinálni róla, mert túl messze van. Jett megpróbál elkapni egyet, de túl lassú...
15:45
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
16:00
A titokzatos tolvaj Cynthia szeretné bemutatni művészi alkotását, de valaki ellopta róla a fényes kiegészítőket. Vagyis tolvaj lenne az erdőben? Ha nem J.J, a mosómedve volt, akkor ki lehetett?
16:10
Az eltűnt festmény rejtélye. Lily olyan csodás képet fest, hogy Alfréd szerint indulnia kellene a rajzversenyen. Ám amíg szárad a festék, a kép eltűnik a padról, ahol hagyták. Alfréd, Milo és Camille először Cynthiára gyanakodnak, ám ezúttal tévednek. Lily sem tudja, de az ő festéke bizony különleges.
16:25
December kilencedike. Selma rájön, hogy eltűnt az a levél, amelyet Ruthnak írt, így azt reméli, hogy eljut a kinti világba. Nikolas továbbra sem tér vissza Mikulásfalvára, Vendel pedig igyekszik teljesen átvenni a helyét. Meghívja magához Selmát, hogy kifaggassa a kislányt, mert fél, hogy Nikolas elárulta neki, ki a következő tanonc. Gertrúd is elkíséri a lányt a kissé furcsa vacsorára. Hákon nem tágít Ruth mellől és mindenáron meg akarja győzni, hogy a Mikulás igenis létezik és nem jó ötlet eladni az antikváriumot.
16:50
Hé, Pörgönc! Ludwig professzor legújabb és legnagyobb találmánya van készülőben, ám a befejezéshez hiányzik néhány eszköz, amit a professzor kölcsönadott a barátainak. Mickey és a többiek elindulnak, hogy megkeressék és visszahozzák a szerszámokat. Pörgöncnél van a lista, hogy melyik eszköz melyik barátnál van, így az utat is ő mutatja. Szerencse, hogy velük tart, mert többször is szükség van a segítségére.
17:15
A műtét nehézségei - Játék a napon. Edzőnek repedt légcső szindrómája van, ezért nem tud sípolni, műtétre van szüksége. Plüssi megnyugtatja Edzőt, hogy nem kell félnie... Bronti a dinoszaurusz színe megváltozott. Plüssi megvizsgálja és kiderül, hogy megégett a napon, de Plüssi tudja a gyógyírt...
17:40
Jumba és Peakley újra megnyitja a szállodáját, és abban reménykednek, hogy sok vendégük lesz, remek sajtóvisszhanggal. Arra azonban nem számítanak, hogy a 397-es kísérlet, akinek a fő feladata, hogy vitát gerjesszen, aktivizálódik és mindent összezavar. Mindenki elégedetlenkedik és vitatkozik, így Stitchnek és gazdájának gyorsan meg kell találniuk a megfelelő közeget 397-es számára.
18:00
Avalor amulettje. A királyi kastélyban egy titokzatos tolvaj jár, aki sorra viszi el az ékszereket. Sajnos Szófia bűvös amulettjét is sikerül ellopnia, így a hercegnő nem tud beszélni az állatokkal. Az elkövetés módja belső emberre vall, de sokáig nem jön rá még maga a király sem, hogy ki a tettes. Szófia végül megfejti a rejtélyt.
18:25
Toby, a tehénpesztra / Cili és a tolvaj szajkó Toby nagyon szeretné megkóstolni az új tejturmixot, de nincs rá pénze. Éppen jókor jön, hogy vigyázni kell valakinek Bessy-re, a tehénre... Büdi farmernek eltűnik a fél kukorica termése, Cili seriff és barátai megkeresik a tolvajt...
18:50
December 9.: Storm herceg. Tinka és Lasse további bizonyíték miatt el szeretne menni a kastélyba Gobbe királyhoz, ezért Nille segítségét kérik. Nille belopja őket a királynak varrt karácsonyi palást alatt. Gobbe elmondja Fileasnak, hogy nem lesz király, így a fia egy sorsdöntő lépésre szánja el magát.
19:20
Zeela, a csúcs Janette is robotot épít, akárcsak Simen. Ám míg Simon Gizmója nem képes érzelmek kifejezésére, addig Zeela érző robottá válik. Simon szeretné továbbfejleszteni Gizmót és ehhez Janette segítségét kéri...
19:30
Bob és a maszkos motoros. Rugóvárosban motorversenyt rendeznek, amihez Bob és csapata egy pályát épít. A versenyen egy titokzatos, maszkos motoros is indul, akiről senki sem tudja, ki is ő valójában. A versenyen végül Bob is elindul, és a maszkos motoros kemény kihívóra talál.
19:40
Virág helyett. A szép vázába, amit Bonbon az édesanyja születésnapjára készített, már csak szép virágot kell találnia. Nehezen találja meg az igazit, és az is elszáll a széllel, végül feladja. De szerencsére a legegyszerűbb ajándék is lehet a legtökéletesebb, ha szívből jön.
19:50
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
20:05
Itt a december! Télapó és csapata, a messzi északon élők készülnek a karácsonyra. Vajon hogy zajlik ez a készülődés? Milyen az élet a messzi Északon? Erről mesél ez a rövid, humoros kis sorozat 24 napon keresztül.
20:06
The Blue Planet
21:05
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
21:35
Három előadó, három sláger és egy nagy csavar. Az „Én vagyok Te!” adásaiban hétről hétre születnek újjá a már jól ismert dallamok. Sorsolás útján derül ki, ki kinek a dalát dolgozhatja át, a feladatra egy hetük van a zenészeknek. Minden adásban végig követjük a folyamatot a próbateremből egészen a színpadig! Egy mini show keretein belül pedig egymás előtt debütálnak az új szerzemények az A38 hajón.Az adás szereplői: a Holy Chicks, az Oliver from Earth és a Zaporozsec.
22:10
Seriál popisuje život dvou bratrů Sama a Deana Winchesterových, jejichž osudy byly poznačeny děsivou tragédií v dětství, při níž v noci uhořela jejich matka. Po té noci z nich jejich otec John vychovával lovce. Lovce nadpřirozeného zla, jaké zničilo jejich rodinu. Po 22 letech Dean doslova vpadává do Samova klidného života na Stanfordu. Dean prosí Sama o pomoc najít otce, protože ten odjel lovit a příliš dlouho se nevrací. Sam i se značnou nechutí nakonec odjíždí a nechává svou přítelkyni Jessicu doma, zmatenou z jeho chování. V Jerichu, kam byli posláni však nenajdou otce pouze jeho deník s poznámkami o nadpřirozenu. Po návratu do Stanfordu najde Sam mrtvou Jessicu na stropě. Než stačí cokoliv udělat, tělo pohltí plameny stejně jako celý byt. Jessica umřela stejně, jako jeho matka. Sam už nemá co ztratit, chce jenom pomstu. Nasedá s bratrem do auta a vydávají se na lov.
22:55
Erik Sumo Band 1. A besorolhatatlan popzenét játszó magyar együttesek éke, a kacatwestern-pszichedelikus Erik Sumo Band két évvel a feloszlása után ismét koncertet adott. A Tövisházi Ambrus vezette, a melankólia és a zsigeri tánczene közötti mezsgyén mozgó legjobb nem-hagyományos pop-produkció ezúttal megújult felállásban állt színpadra a nagyérdemű nagy örömére.
23:55
Dalműhely Sziámival 2.
00:25
Dirty Canvas 2. rész. Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
00:40
Cseppek a tengerből
00:55
Seriál popisuje život dvou bratrů Sama a Deana Winchesterových, jejichž osudy byly poznačeny děsivou tragédií v dětství, při níž v noci uhořela jejich matka. Po té noci z nich jejich otec John vychovával lovce. Lovce nadpřirozeného zla, jaké zničilo jejich rodinu. Po 22 letech Dean doslova vpadává do Samova klidného života na Stanfordu. Dean prosí Sama o pomoc najít otce, protože ten odjel lovit a příliš dlouho se nevrací. Sam i se značnou nechutí nakonec odjíždí a nechává svou přítelkyni Jessicu doma, zmatenou z jeho chování. V Jerichu, kam byli posláni však nenajdou otce pouze jeho deník s poznámkami o nadpřirozenu. Po návratu do Stanfordu najde Sam mrtvou Jessicu na stropě. Než stačí cokoliv udělat, tělo pohltí plameny stejně jako celý byt. Jessica umřela stejně, jako jeho matka. Sam už nemá co ztratit, chce jenom pomstu. Nasedá s bratrem do auta a vydávají se na lov.
01:40
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
02:10
Három előadó, három sláger és egy nagy csavar. Az „Én vagyok Te!” adásaiban hétről hétre születnek újjá a már jól ismert dallamok. Sorsolás útján derül ki, ki kinek a dalát dolgozhatja át, a feladatra egy hetük van a zenészeknek. Minden adásban végig követjük a folyamatot a próbateremből egészen a színpadig! Egy mini show keretein belül pedig egymás előtt debütálnak az új szerzemények az A38 hajón.Az adás szereplői: a Holy Chicks, az Oliver from Earth és a Zaporozsec.
02:35
Erik Sumo Band 1. A besorolhatatlan popzenét játszó magyar együttesek éke, a kacatwestern-pszichedelikus Erik Sumo Band két évvel a feloszlása után ismét koncertet adott. A Tövisházi Ambrus vezette, a melankólia és a zsigeri tánczene közötti mezsgyén mozgó legjobb nem-hagyományos pop-produkció ezúttal megújult felállásban állt színpadra a nagyérdemű nagy örömére.
03:30
Képzelj el egy műsort ahol minden üzenőfalak leghangosabb kommenthuszárjai mérhetik össze erejüket a legnagyobb trollokkal és a legéberebb nyelvtan nácikkal... Ez vajon lehetséges?! Nem-nem az, viszont azokat az embereket megszólíthatja végre egy műsor akik a fent említett kategóriájú internet használóknak biztosítják a mindennapi betevőt.
03:55
Itt a december! Télapó és csapata, a messzi északon élők készülnek a karácsonyra. Vajon hogy zajlik ez a készülődés? Milyen az élet a messzi Északon? Erről mesél ez a rövid, humoros kis sorozat 24 napon keresztül.
04:00
A kék bolygó II
05:00
Durrbele Bumm Durrbele Bumm mindenkit szeret ijesztgetni. Gombóc Artúr vezetésével összefognak ellene és saját házában addig ijesztgetik, míg ki nem leli a hideg, s meg nem ígéri, hogy senkit sem ijesztget többé.
05:05
A nagy kirándulás A két jóbarát, Vízipók és Keresztespók, hajnali kirándulásra indulnak egy távoli rétre. Igen ám, de a messzi vidék tele van ismeretlen lakókkal és veszélyekkel!
05:15
A kolozsvári bíró. Mátyás király álruhában éppen panasznapkor érkezik Kolozsvárra. Meglepődve tapasztalja, hogy senki sem panaszkodik. Aki mer panaszkodni, azt a bíró elküldi fát vágni. A nagy orrú is erre a sorsra jut. Mátyás egész nap dolgozik, de fizetséget nem kap. Az egyik farönkbe belevési a nevét. Amikor kiderül, hogy ő a király, a bíró térden csúszva kér bocsánatot. Büntetésként a bírónak fát kell vágnia a szegények számára, majd megkenegetik mogyorófavesszővel.
05:20
Életem első zsebkendője. Ugrifüles és erdei barátai találnak egy papírdarabkát amin írás van. Egyikük sem tud olvasni, így a bagolyt kérik meg, olvassa el. Zsebkendőbe köhögj, tüsszents! - így szól az üzenet. A három barát virággal köszönti a nyúlkislányt, akitől hímzett zsebkendőt kapnak cserébe.