Slovenske TV

Podnaslovljene TV

Lokalne TV

EX YU TV

Angleške TV

Nemške TV

Italijanske TV

Ostale TV

Duna TV
05:55
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
06:00
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
06:40
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
06:45
A közszolgálati televízió Roma Magazinja 1992 óta mutatja be a hazai legnagyobb lélekszámú nemzetiség életét: hétköznapjait, kultúráját, hagyományait és társadalmi problémáit. A magazin célja a roma közösség megismertetése, hagyományainak ápolása, pozitív üzenetek közvetítésével. A műsorban általában több, különböző témájú bejátszást láthatnak a nézők, amelyek között a közéleti szereplők, események, hírek, aktualitások bemutatása, valamint miniportrék, művészek, hétköznapi emberek, közösségek, szociális problémák, ezek megoldására irányuló állami és civil kezdeményezések, kulturális események megjelenítése egyaránt helyet kap.
07:10
A Domovina hetente jelentkező szlovák kulturális magazin, mely tájékoztat a magyarországi szlovákság kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről. A műsor küldetésének tartja az anyaország, Szlovákia értékeinek bemutatását is, és rendszeresen jelentkezik monotematikus adásokkal, dokumentumfilmekkel is.
07:40
Magyarország finom
08:00
Számos újítással, régi és új műsorvezetőkkel és séfekkel, a megszokott szórakoztató, érdekes és informatív tartalommal várja Önöket a Balatoni Nyár. A műsor a hét minden napján, hétfőtől szombatig friss adásokkal, vasárnaponként pedig a hét legjobb pillanatait összefoglaló epizóddal várja az érdeklődőket a televízió elé, és természetesen a forgatási helyszínre, a révfülöpi mólóra is. Új rovatokkal is jelentkezik a műsor, a Nézők megismerhetik többek között a környező települések vasútállomásainak történetét, valamint a tó körüli legnépszerűbb futó- és túraútvonalakat, továbbá bepillanthatnak a magyar Toszkánaként is ismert Balaton-felvidék csodálatos konyhakertjeinek világába is.
09:55
I: Francis Fulton - Smith (Dr. Christian Kleist), Christina Plate (Marlene Holstein), Ulrich Pleitgen (Johannes Kleist), Uta Schorn (Inge März); S: Constanze Fischer; R: Erwin Keusch... Kleist doktor elismert orvos Eisenach-ban, ám mint szerelmes férfi nem ilyen egyértelmű a kép. Még mindig titkolja gyerekei előtt, hogy szerelmes Marlénébe, pedig sejti, hogy nem sokáig mehet ez így tovább. Remankát nagyon megviseli, hogy egy akció során lelövik a kollégáját. Miközben a városban bujkáló gyilkost keresi, komoly veszélybe sodorja Piwit. Inge unokaöccse betegágya mellett virraszt, így Johannes lesz a házi tündér, és rájön, hogy Inge nemcsak a család számára pótolhatatlan.
10:55
I: Leopold Haverl (Osvald Závodsky), Ivan Romančík (Albert Závodsky), Ján Dobrík (Adam Závodsky), Monika Šagátová (Hana), Alena Ďuránová (Simona), Róbert Halák (Karol Kozák), Pavel Višňovský (Imrich Volár), Lujza Garajová - Schramenková (Mary Volárová), Dominika Zeleníková (Danka); S: Gráfová Stefánia; R: Brano Misík, Ivan Predmerský... Mario megígéri Hanának, hogy elárulja, ki bérelte fel Fargo megmérgezésére, ha elmegy vele Jakartába egy filmforgatásra. A lány először úgy tesz, mintha benne lenne, de miután megtudja, amit akart, megszakítja a kapcsolatot Marioval. Filip szeretne jó útra térni, ám az intézetis barátai arra próbálják kényszeríteni, hogy lopjon a családjától. Adela felveti üzleti tervét Adamnak, aki némi hezitálás után belemegy. Márta váratlanul meglátogatja Zuzkát és közli vele, hogy kedvező áron eladja nekik a telket. Lida váratlanul megjelenik Adamnél és szerelmet vall neki, ám szerencsétlenségére Hana is épp akkor toppan be. (Eredeti hang digitálisan.).
12:00
R: Galamb Margit, Kiss Gábor József
12:01
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
12:55
R: Koós György, Szabó Szilárd... Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló. A műsorban hétfőtől péntekig három hadvezér méri össze tudását, hogy minél nagyobb területet hódítsanak meg Magyarország térképén. A játék bajnokságként kerül megrendezésre. Minden napi adásban egy partira kerül sor, a parti nyertese a napi bajnok. Egy adáshéten így 5 napi bajnok születik, három hét elteltével 15 napi bajnok számára következik a bajnokok hete, ahol a korábbi győztesek mérik össze képességeiket, és kiderül, ki lesz a hónap bajnoka. Végül a hat hónap alatt megrendezett bajnoki adások győztesei egyenes kieséses rendszerben küzdenek tovább egymással a szezon fődíjáért. 27 bajnok 9 selejtezőben csap össze, majd a 9 győztes 3 elődöntőben játszik tovább egyenes kieséssel és így alakul ki a szuperbajnoki döntő 3 fős mezőnye. A szezon három legjobb honfoglalója számára már a garantált 30 millió forintos nyeremény a tét! A vizuálisan megújult játékban érzékletesebb a csata a stúdióban: a katonák katapultokkal bombázzák egymást, a felépített várak rossz válasz esetén romba dőlnek, de helyes válaszok esetén akár újjá is épülhetnek. Hasonló animációs megjelenítéssel Magyarországon még nem forgattak televíziós vetélkedőműsort. A játékba a nézők is bekapcsolódhatnak a műsorral egy időben, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint Android vagy iOS készülékükre letöltik a Honfoglaló Vetélkedő ingyenes applikációját, amelyről részletes információt találnak a http://vetelkedo.honfoglalo.hu/ weboldalon. Ki nyer? Aki bátran támad? Aki okosan védekezik? Ez az a játék, ahol a tudás valóban hatalom! További információk és jelentkezés: http://www.mediaklikk.hu/musor/honfoglalo/.
13:45
S: Széll Antal; R: Sáfrány József... A magyar puszta mai képe az ember tájátalakító tevékenységének az eredménye, aki az élőhelyeket az idők folyamán megváltoztatta és nagy részét művelésbe vonta. A puszta megmaradt foltjain együtt él ma már a földhasználó ember és a különleges madárvilág. Olyan fajok telepszenek meg rendszeresen környezetében, amelyek tőlünk nyugatabbra már nem vagy csak nagyon kis számban találhatóak meg. A madárvonulások idején madárszállóvá válnak a puszta egyes részei, még azok is, ahol gazdálkodási tevékenység folyik. Ez az együttélés értékek és természeti szépségek fennmaradását eredményezte.
14:45
I: Leopold Haverl (Osvald Závodsky), Ivan Romančík (Albert Závodsky), Ján Dobrík (Adam Závodsky), Monika Šagátová (Hana), Alena Ďuránová (Simona), Róbert Halák (Karol Kozák), Pavel Višňovský (Imrich Volár), Lujza Garajová - Schramenková (Mary Volárová), Dominika Zeleníková (Danka); S: Gráfová Stefánia; R: Brano Misík, Ivan Predmerský... Adam összeszólalkozik Lidával, de a lány nem adja fel, ezért szándékosan tönkre teszi az autóját és a Zavodsky villában kér segítséget. Filipet megzsarolják az intézetis barátai, hogy szerezzen nekik pénzt, vagy megmutatnak a rendőröknek egy felvételt, amin Filip betör az igazgató irodájába. Imrich elmegy Martához, hogy megköszönje a jóságát, amiért a nő cserébe a barátságát kéri. Karol minden igyekezete ellenére Danka úgy dönt, hogy szakít vele. Hana meglátogatja Albertet a kórházban és elmeséli neki Osvald szörnyű tettét. Ezen felbuzdulva Albert saját felelősségére hazamegy és rögtön számon kéri mostohaapját. Danka – bár még maga sem tudja, mit akar – az interneten keresztül au pair-nek jelentkezik Angliába, amiről véletlenül Marry is tudomást szerez. Hana látogatása után rögtön haza akar menni, ám Marry unszolására ott tölti az éjszakát és csak másnap indul útnak, viszont közben még benéz Bencickához is. Páles látogatást tesz a villában, hogy közölje Alberttal a vizsgálat eredményeit, azonban csak Osvaldot találja ott, így vele osztja meg a híreket. (Eredeti hang digitálisan.).
15:50
FIFA 2018 Labdarúgó Vb (Szaúd-Arábia - Egyiptom mérkőzés)
18:00
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
18:40
Magyarország finom
19:00
R: Koós György, Szabó Szilárd... Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló. A műsorban hétfőtől péntekig három hadvezér méri össze tudását, hogy minél nagyobb területet hódítsanak meg Magyarország térképén. A játék bajnokságként kerül megrendezésre. Minden napi adásban egy partira kerül sor, a parti nyertese a napi bajnok. Egy adáshéten így 5 napi bajnok születik, három hét elteltével 15 napi bajnok számára következik a bajnokok hete, ahol a korábbi győztesek mérik össze képességeiket, és kiderül, ki lesz a hónap bajnoka. Végül a hat hónap alatt megrendezett bajnoki adások győztesei egyenes kieséses rendszerben küzdenek tovább egymással a szezon fődíjáért. 27 bajnok 9 selejtezőben csap össze, majd a 9 győztes 3 elődöntőben játszik tovább egyenes kieséssel és így alakul ki a szuperbajnoki döntő 3 fős mezőnye. A szezon három legjobb honfoglalója számára már a garantált 30 millió forintos nyeremény a tét! A vizuálisan megújult játékban érzékletesebb a csata a stúdióban: a katonák katapultokkal bombázzák egymást, a felépített várak rossz válasz esetén romba dőlnek, de helyes válaszok esetén akár újjá is épülhetnek. Hasonló animációs megjelenítéssel Magyarországon még nem forgattak televíziós vetélkedőműsort. A játékba a nézők is bekapcsolódhatnak a műsorral egy időben, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint Android vagy iOS készülékükre letöltik a Honfoglaló Vetélkedő ingyenes applikációját, amelyről részletes információt találnak a http://vetelkedo.honfoglalo.hu/ weboldalon. Ki nyer? Aki bátran támad? Aki okosan védekezik? Ez az a játék, ahol a tudás valóban hatalom! További információk és jelentkezés: http://www.mediaklikk.hu/musor/honfoglalo/.
19:50
FIFA 2018 Labdarúgó Vb (Irán - Portugália mérkőzés)
22:00
I: Kevin Spacey, Michael Kelly, Robin Wright; S: Mankiewicz John; R: Alik Sakharov... Egy nappal a választások előtt Conway egy erős kampányfogásként egy huszonnégy órás élő közvetítésben szerepelve válaszol a választók kérdéseire, amikor váratlanul felhívja az a veterán, akinek anno megmentette az életét. Eközben Claire és Frank is folytatják a kampányukat, de Frank annyira kimerül, hogy elkezd lebetegedni. Egyre nagyobb a nyomás, ami Stampert is megingatni látszik. Underwoodék egyik régi hagyománya, hogy a választások napján együtt nézik meg egyik kedvenc filmjüket, miközben az első reggeli részvételi adatokat várják. (Eredeti hang digitálisan.).
22:50
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
23:00
I: David McCallum, Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette; S: Gookin Bob; R: Terrence O'Hara... Egy csapat deszkás srác éppen egy extrém ugrást akar megörökíteni egy erdei tisztáson, amikor egy tengerészgyalogos holttestére bukkannak. Az őrmestert úgy tűnik közelről lőtték át egy rakétavetővel. Doki a nyomok alapján megállapítja, hogy az áldozat rendszeresen bokszolt. Ez alapján már Gibbs és a többiek is el tudnak indulni. Dinoso pedig hamarosan egy tüzes nővel kerül szembe, akiről kiderül, hogy egy ATF ügynök, aki szintén az ügyhöz kapcsolódóan nyomoz.
23:50
R: Lengyel Zsolt
01:15
R: Eckhardt Balázs... Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik egészségről, szerelemről, gyermeknevelésről, karrierről, családról, életről, halálról, szomorú és vidám pillanatok váltják egymást a minden hétköznap jelentkező műsorban. Hölgyeknek és férfitársaiknak egyaránt szól a Ridikül. Érdekes témák, értékes emberek.
02:10
R: Lukin Ágnes... Magazinműsor magyar szakemberek, történészek, nyelvészek, néprajzkutatók közreműködésével a magyarság eredetéről, és az elmúlt ezeréves történetéről kíván tájékoztatást adni mindazoknak, akik érzik, hogy a jelenben való eligazodás alapvető feltétele nemzetük múltjának mélyreható tárgyilagos ismerete. A műsor hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a Kárpát-medencében élő emberek mind nagyobb megértéssel forduljanak egymás történelme irányába, és ez által könnyebbé, emberibbé váljon együttműködésük a jövőben.
03:10
S: Kiss Réka; R: Kiss Réka... Amikor az ember Lehár Ferenc szülővárosában sétál, számtalan érzés hatalmasodik el a szívében. Felmerülhet a kérdés, hogy a nagy múltú, történelmi jelentőségű magyar város Révkomárom miért Szlovákia része ma?!
03:35
Unió28
04:00
Summa
04:20
Himnusz
04:25
S: Róka Ildikó; R: Móczár István... Mezőtárkányba az ott élők kedves meghívására látogattunk el az Ízőrzők műsorával, és bizony nem bántuk meg, mert vendégfogadóink legendás vendégszeretetét, odafigyelését a forgatás során mi magunk is érezhettük. A mezőtárkányiak büszkék értékeikre. A régmúltból örökölt katolikus templom védőszentje Szent János apostol. Mellette az ősök adakozásából létrejött kálváriadomb, és több ódon épület is látható. A templomkertben példás rendben sorakoznak a hősök emlékművei, gyönyörű kapuzata már a mai lakosság összefogásának és akaratának eredménye. Pályázati segítséggel nemrégiben megvalósult egy régi álom. Takaros tájházat avattak, melynek konyhájában mi is elkészíthettünk négy ételt. Aratólevest, bocskoros krumplis lepényt, hagymatokányt főztek puliszkával, édességként pedig egy ízletes citromos palacsintát sütöttek mézes tejföllel és áfonyával ízesítve. A helyi alkotók között megcsodáltuk Kovács Tibor szobrász munkáit, bepillantottunk a messze földön híres és népszerű, örökifjú nyugdíjasok tánccsoportjának fellépésébe, majd ellátogattunk hazánk negyedik legszebb horgásztavához, és ha már ott voltunk, sütöttünk- főztünk is kettőt. Haltepertőt sült hagymával és pikáns mártással, valamint csirkemájas zúzapörköltet petrezselymes, fokhagymás lebbenccsel.
05:00
R: Kiss Viktória, Naszvadi Viktória... A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. Naponta jelentkező rovatainkban tanácsot adunk testi-lelki panaszaikra.
05:55
R: Hidvégi Igor... Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
06:00
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
06:40
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
06:45
A műsor szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson. A hazai szerbség hétköznapjai és ünnepnapjai kerülnek képernyőre, leginkább az aktuális események feldolgozásával. Portrék, útifilmek, riportfilmek, hosszabb-rövidebb dokumentumfilm-blokkok, valamint a kulturális és szórakoztató jellegű témák is megjelennek a műsorban.
07:15
A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi hatását és hasznát bemutató műsor az együttélés kérdésével is foglalkozik. Német nyelvű magazinműsor aktuális nemzetiségi politikáról, történelemről, kultúra-és hagyományápolásról, az identitás megőrzéséről a magyarországi német nemzetiség életéből.
07:40
Magyarország finom
08:00
Számos újítással, régi és új műsorvezetőkkel és séfekkel, a megszokott szórakoztató, érdekes és informatív tartalommal várja Önöket a Balatoni Nyár. A műsor a hét minden napján, hétfőtől szombatig friss adásokkal, vasárnaponként pedig a hét legjobb pillanatait összefoglaló epizóddal várja az érdeklődőket a televízió elé, és természetesen a forgatási helyszínre, a révfülöpi mólóra is. Új rovatokkal is jelentkezik a műsor, a Nézők megismerhetik többek között a környező települések vasútállomásainak történetét, valamint a tó körüli legnépszerűbb futó- és túraútvonalakat, továbbá bepillanthatnak a magyar Toszkánaként is ismert Balaton-felvidék csodálatos konyhakertjeinek világába is.
09:55
I: Francis Fulton - Smith (Dr. Christian Kleist), Christina Plate (Marlene Holstein), Ulrich Pleitgen (Johannes Kleist), Uta Schorn (Inge März); S: Constanze Fischer; R: Erwin Keusch... Christian végre felvállalja kapcsolatát Marlene-vel a gyerekek előtt, akik vegyes érzelmekkel fogadják a hírt. Attól tartanak, hogy Christian így még kevesebb időt tölt majd velük. Ez a gyanújuk be is igazolódik, amikor apjuk Marlene betegsége miatt sorra lemondja a közös programokat. Eközben Johannes is gondokkal küszködik: fiát, Klaust egy zsaroló tartja rettegésben, ráadásul gyomorpanaszai is egyre inkább kínozzák. Ennek ellenére nem kér az apai segítségből...
10:50
I: Leopold Haverl (Osvald Závodsky), Ivan Romančík (Albert Závodsky), Ján Dobrík (Adam Závodsky), Monika Šagátová (Hana), Alena Ďuránová (Simona), Róbert Halák (Karol Kozák), Pavel Višňovský (Imrich Volár), Lujza Garajová - Schramenková (Mary Volárová), Dominika Zeleníková (Danka); S: Gráfová Stefánia; R: Brano Misík, Ivan Predmerský... Adam összeszólalkozik Lidával, de a lány nem adja fel, ezért szándékosan tönkre teszi az autóját és a Zavodsky villában kér segítséget. Filipet megzsarolják az intézetis barátai, hogy szerezzen nekik pénzt, vagy megmutatnak a rendőröknek egy felvételt, amin Filip betör az igazgató irodájába. Imrich elmegy Martához, hogy megköszönje a jóságát, amiért a nő cserébe a barátságát kéri. Karol minden igyekezete ellenére Danka úgy dönt, hogy szakít vele. Hana meglátogatja Albertet a kórházban és elmeséli neki Osvald szörnyű tettét. Ezen felbuzdulva Albert saját felelősségére hazamegy és rögtön számon kéri mostohaapját. Danka – bár még maga sem tudja, mit akar – az interneten keresztül au pair-nek jelentkezik Angliába, amiről véletlenül Marry is tudomást szerez. Hana látogatása után rögtön haza akar menni, ám Marry unszolására ott tölti az éjszakát és csak másnap indul útnak, viszont közben még benéz Bencickához is. Páles látogatást tesz a villában, hogy közölje Alberttal a vizsgálat eredményeit, azonban csak Osvaldot találja ott, így vele osztja meg a híreket. (Eredeti hang digitálisan.).
12:00
R: Galamb Margit, Kiss Gábor József
12:01
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
13:00
R: Koós György, Szabó Szilárd... Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló. A műsorban hétfőtől péntekig három hadvezér méri össze tudását, hogy minél nagyobb területet hódítsanak meg Magyarország térképén. A játék bajnokságként kerül megrendezésre. Minden napi adásban egy partira kerül sor, a parti nyertese a napi bajnok. Egy adáshéten így 5 napi bajnok születik, három hét elteltével 15 napi bajnok számára következik a bajnokok hete, ahol a korábbi győztesek mérik össze képességeiket, és kiderül, ki lesz a hónap bajnoka. Végül a hat hónap alatt megrendezett bajnoki adások győztesei egyenes kieséses rendszerben küzdenek tovább egymással a szezon fődíjáért. 27 bajnok 9 selejtezőben csap össze, majd a 9 győztes 3 elődöntőben játszik tovább egyenes kieséssel és így alakul ki a szuperbajnoki döntő 3 fős mezőnye. A szezon három legjobb honfoglalója számára már a garantált 30 millió forintos nyeremény a tét! A vizuálisan megújult játékban érzékletesebb a csata a stúdióban: a katonák katapultokkal bombázzák egymást, a felépített várak rossz válasz esetén romba dőlnek, de helyes válaszok esetén akár újjá is épülhetnek. Hasonló animációs megjelenítéssel Magyarországon még nem forgattak televíziós vetélkedőműsort. A játékba a nézők is bekapcsolódhatnak a műsorral egy időben, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint Android vagy iOS készülékükre letöltik a Honfoglaló Vetélkedő ingyenes applikációját, amelyről részletes információt találnak a http://vetelkedo.honfoglalo.hu/ weboldalon. Ki nyer? Aki bátran támad? Aki okosan védekezik? Ez az a játék, ahol a tudás valóban hatalom! További információk és jelentkezés: http://www.mediaklikk.hu/musor/honfoglalo/.
13:50
I: Martin Clunes; R: Dominic Ozanne... Martin Clunes ezúttal egy különleges tengeri élőlény, a hatalmas ördögrája nyomában járja körül a világot. Mielőtt a Maldív-szigeteken személyes közelségből, a nyolcméteres úszófesztávolságot is elérő halakkal együtt úszva figyelhetné meg őket, a Nagy-Kajmán sziget közelében a kisebb tüskés ráják között szerez tapasztalatot, hogyan kell merülni ezek között a nem veszélytelen, habár egyáltalán nem emberevő halak között. A két búvárkodás között Martin látogatást tesz az óriási atlantai akváriumban, ahol egy mesterséges környezetben tartott ráját figyelhet meg cetcápák és pörölycápák között, majd Equadorban és Sri Lankán dolgozó szakembereket keres fel, akik a rájákat érintő kutatási eredményeikről és a fajt fenyegető veszélyekről, halászakut következményeiről számolnak be neki. (Eredeti hang digitálisan.).
14:45
I: Leopold Haverl (Osvald Závodsky), Ivan Romančík (Albert Závodsky), Ján Dobrík (Adam Závodsky), Monika Šagátová (Hana), Alena Ďuránová (Simona), Róbert Halák (Karol Kozák), Pavel Višňovský (Imrich Volár), Lujza Garajová - Schramenková (Mary Volárová), Dominika Zeleníková (Danka); S: Gráfová Stefánia; R: Brano Misík, Ivan Predmerský... Hana Bencickával való beszélgetése során Margaretának adja ki magát, amire az idős nő érdekes dolgokat mesél el neki a Holzmannokról. Albert örömmel fogadja, hogy Filip újra otthon van és biztosítja a fiút, hogy többé nem engedi meg, hogy elküldjék. Simona közös ebédre hívja össze a családot apja tiszteletére, ám Osvald piszkálódásának köszönhetően la családi lakoma kudarcba fullad. Adam tudomást szerez róla, hogy Lida a villában töltötte az éjszakát. Először el akarja zavarni, de amikor a lány közli vele, hogy visszaadja neki a pénzt, úgy dönt, hogy segít megjavítani az autóját. Hana eközben visszamegy a birtokra megnézni Fargót és bár nem szerette volna, de összefut Adammal is. Albert beszél Simonával, hogy adjon a fiának még egy esélyt. Simona meg is teszi az első lépést, azonban nem sokra rá félreérthető helyzetben találja Filipet. (Eredeti hang digitálisan.).
15:50
FIFA 2018 Labdarúgó Vb (Ausztrália - Peru)
18:00
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
18:40
Magyarország finom
19:00
R: Koós György, Szabó Szilárd... Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló. A műsorban hétfőtől péntekig három hadvezér méri össze tudását, hogy minél nagyobb területet hódítsanak meg Magyarország térképén. A játék bajnokságként kerül megrendezésre. Minden napi adásban egy partira kerül sor, a parti nyertese a napi bajnok. Egy adáshéten így 5 napi bajnok születik, három hét elteltével 15 napi bajnok számára következik a bajnokok hete, ahol a korábbi győztesek mérik össze képességeiket, és kiderül, ki lesz a hónap bajnoka. Végül a hat hónap alatt megrendezett bajnoki adások győztesei egyenes kieséses rendszerben küzdenek tovább egymással a szezon fődíjáért. 27 bajnok 9 selejtezőben csap össze, majd a 9 győztes 3 elődöntőben játszik tovább egyenes kieséssel és így alakul ki a szuperbajnoki döntő 3 fős mezőnye. A szezon három legjobb honfoglalója számára már a garantált 30 millió forintos nyeremény a tét! A vizuálisan megújult játékban érzékletesebb a csata a stúdióban: a katonák katapultokkal bombázzák egymást, a felépített várak rossz válasz esetén romba dőlnek, de helyes válaszok esetén akár újjá is épülhetnek. Hasonló animációs megjelenítéssel Magyarországon még nem forgattak televíziós vetélkedőműsort. A játékba a nézők is bekapcsolódhatnak a műsorral egy időben, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint Android vagy iOS készülékükre letöltik a Honfoglaló Vetélkedő ingyenes applikációját, amelyről részletes információt találnak a http://vetelkedo.honfoglalo.hu/ weboldalon. Ki nyer? Aki bátran támad? Aki okosan védekezik? Ez az a játék, ahol a tudás valóban hatalom! További információk és jelentkezés: http://www.mediaklikk.hu/musor/honfoglalo/.
19:50
FIFA 2018 Labdarúgó Vb (Izland - Horvátország)
22:00
I: Paula Echevarría (Ana Ribera), Miguel Ángel Silvestre (Alberto Márquez), Aitana Sánchez - Gijón (Dona Blanca), Manuela Velasco (Cristina Otegui), Manuela Vellés (Luisa), Marta Hazas (Clara), Maxi Iglesias (Max), Cecilia Freire (Rita), Javier Rey (Mateo Ruiz), Adrián Lastra (Pedro), Miriam Giovanelli (Patricia Márquez), Sara Rivero (Carmen), Natalia Millán (Gloria), Jose Sacristan (Emilio López), Angela Molina (Isabel), Peter Vives (Carlos Álvarez); S: Burgaleta Estíbaliz; R: David Pinillos... Ana és Alberto öt év után végre újra találkoznak. A megalázott Cristina teljesen elveszíti a józan eszét és olyan bosszút áll, amely magának az áruháznak és vele minden alkalmazottjának a jövőjét megváltoztatja. Mateo visszamegy a régi lakásába, hogy megkeresse Alberto leveleit. Patrícia bejelenti, hogy külföldre megy. (Eredeti hang digitálisan.).
22:50
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
22:55
I: Debra Messing (Laura Diamond), Josh Lucas (Jake Broderick), Laz Alonso (Billy Soto), Janina Gavankar (Meredith Bose), Callie Thorne (Nancy Santini), Max Jenkins (Max Carnegie); S: Laura Putney; R: Bethany Rooney... Miután egy titkos kincsvadász verseny két résztvevője holttestre bukkan egy templom padlóján, a nyomozás nemcsak az exkluzív játék, hanem az áldozat magánéletének furcsaságait is feltárja. Eközben Laura és Tony kapcsolata válaszúthoz érkezik, ami arra indítja Laurát, hogy komolyan elgondolkodjék, van-e esélye a visszatérésnek Jake-hez. (Eredeti hang digitálisan.).
23:40
I: Bagi Iván, Nacsa Olivér; R: Kubinszky Péter
00:45
R: Eckhardt Balázs... Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik egészségről, szerelemről, gyermeknevelésről, karrierről, családról, életről, halálról, szomorú és vidám pillanatok váltják egymást a minden hétköznap jelentkező műsorban. Hölgyeknek és férfitársaiknak egyaránt szól a Ridikül. Érdekes témák, értékes emberek.
01:40
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
02:10
S: Pólya Alexandra; R: Körmendi Tamás, Madarász Gábor, Tóth Béla... Állati érdekes rovatunkban mudi tenyésztőkkel beszélgetünk. Kultúrállat rovatunkban a 2017-es Nemzetközi Kutyakiállítást járjuk körbe. Kedvenceink kedvencei rovatunkban Miló Vikivel és csivaváival találkozunk. Együtt sportolunk rovatunkban egy kutyaiskola bemutatóját tekintjük meg. Rendelő rovatunkban dr. Varga József állatorvossal a várfalról leugró kutyák sérüléseiről beszélgetünk.
02:35
S: Novák Lajos; R: Novák Lajos, Szabó Imre
03:05
S: Hajdú Péter; R: Farkas György... A 90-es években Nagyváradon fiatal lelkészek elhatározták, hogy létrehoznak egy vallási felekezetektől független, keresztény szellemiségű ifjúsági házat. De vajon hol tart ma a Posticum?
03:35
Esély
04:00
Család18
04:20
Himnusz
04:25
S: Róka Ildikó; R: Móczár István... Nekézsenybe egy kedves ismerősünk ajánlására érkeztünk, és már sokadszor beigazolódott az aranyszabály: a kis települések nagy kincseket rejtenek. A legnagyobb érték, ami fogadott minket, a helyiek szívből jövő vendégszeretete, mosolygós arca, és igyekezete, hogy minél többet megmutassanak magukból. A csodás természeti környezet több napos túrázást is megér, de vajon ki tud arról, hogy Szeleczky Zita színésznő emlékháza is Nekézsenyben található? A régi iskolában kapott helyet a Hagyományok Háza, néprajzi, iskolatörténeti, tűzoltó és babakiállítással, de régi fényképezőgépeket és fotókat is láthatunk az épületben. Itt lépett fel a Hagyományőrző Asszonykórus a helyi citerazenekar kíséretében, és Csorba Ilona is énekelt nekünk egy szép nekézsenyi dalt. Ellátogattunk a református templomba, ahol a Hozsanna Kórus fiatal tagjai adták szép hangjukat a képekhez. Ennyi minden, és akkor még nem is említettük az ételeket: Hagymaleves laksával és kukorica kockával, Zöldséges csirkeragu rizzsel, Édes bab zöldséggel, csipetkével, Kapros-krumplis lángos, Rakott tarja, Régi idők nagyi tortája.
05:00
R: Kiss Viktória, Naszvadi Viktória... A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. Naponta jelentkező rovatainkban tanácsot adunk testi-lelki panaszaikra.
05:50
R: Hidvégi Igor... Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
06:00
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
06:40
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
06:45
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről, valamint küldetésének tartja az anyaország, Horvátország értékeinek bemutatását is.
07:15
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik. A Szegeden működő szerkesztőség 1982 óta készíti román nyelvű adásait, melyeket a magyar közszolgálati televízió földi és műholdas csatornái sugároznak.
07:40
Magyarország finom
08:00
Számos újítással, régi és új műsorvezetőkkel és séfekkel, a megszokott szórakoztató, érdekes és informatív tartalommal várja Önöket a Balatoni Nyár. A műsor a hét minden napján, hétfőtől szombatig friss adásokkal, vasárnaponként pedig a hét legjobb pillanatait összefoglaló epizóddal várja az érdeklődőket a televízió elé, és természetesen a forgatási helyszínre, a révfülöpi mólóra is. Új rovatokkal is jelentkezik a műsor, a Nézők megismerhetik többek között a környező települések vasútállomásainak történetét, valamint a tó körüli legnépszerűbb futó- és túraútvonalakat, továbbá bepillanthatnak a magyar Toszkánaként is ismert Balaton-felvidék csodálatos konyhakertjeinek világába is.
09:55
I: Francis Fulton - Smith (Dr. Christian Kleist), Christina Plate (Marlene Holstein), Ulrich Pleitgen (Johannes Kleist), Uta Schorn (Inge März); S: Constanze Fischer; R: Erwin Keusch... Kleist doktor szeretné, ha Marlene hozzájuk költözne, mert kevesli az együtt töltött időt, de barátnője nem fogadja kitörő lelkesedéssel az ajánlatot. Pedig a családnak nagyon hiányzik Christian, aki így idejének nagy részét Marlene házában tölti. A gyerekek izgatottan készülnek az iskolai koncertre, amelynek sztárja, az ígéretes zongorista Florian Henning a koncert végén rosszul lesz, és kiderül, fertőző agyhártyagyulladása van. A városkában ezért úrrá lesz a járványtól való rettegés….
10:50
I: Leopold Haverl (Osvald Závodsky), Ivan Romančík (Albert Závodsky), Ján Dobrík (Adam Závodsky), Monika Šagátová (Hana), Alena Ďuránová (Simona), Róbert Halák (Karol Kozák), Pavel Višňovský (Imrich Volár), Lujza Garajová - Schramenková (Mary Volárová), Dominika Zeleníková (Danka); S: Gráfová Stefánia; R: Brano Misík, Ivan Predmerský... Hana Bencickával való beszélgetése során Margaretának adja ki magát, amire az idős nő érdekes dolgokat mesél el neki a Holzmannokról. Albert örömmel fogadja, hogy Filip újra otthon van és biztosítja a fiút, hogy többé nem engedi meg, hogy elküldjék. Simona közös ebédre hívja össze a családot apja tiszteletére, ám Osvald piszkálódásának köszönhetően la családi lakoma kudarcba fullad. Adam tudomást szerez róla, hogy Lida a villában töltötte az éjszakát. Először el akarja zavarni, de amikor a lány közli vele, hogy visszaadja neki a pénzt, úgy dönt, hogy segít megjavítani az autóját. Hana eközben visszamegy a birtokra megnézni Fargót és bár nem szerette volna, de összefut Adammal is. Albert beszél Simonával, hogy adjon a fiának még egy esélyt. Simona meg is teszi az első lépést, azonban nem sokra rá félreérthető helyzetben találja Filipet. (Eredeti hang digitálisan.).
12:00
R: Galamb Margit, Kiss Gábor József
12:01
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
12:55
R: Koós György, Szabó Szilárd... Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló. A műsorban hétfőtől péntekig három hadvezér méri össze tudását, hogy minél nagyobb területet hódítsanak meg Magyarország térképén. A játék bajnokságként kerül megrendezésre. Minden napi adásban egy partira kerül sor, a parti nyertese a napi bajnok. Egy adáshéten így 5 napi bajnok születik, három hét elteltével 15 napi bajnok számára következik a bajnokok hete, ahol a korábbi győztesek mérik össze képességeiket, és kiderül, ki lesz a hónap bajnoka. Végül a hat hónap alatt megrendezett bajnoki adások győztesei egyenes kieséses rendszerben küzdenek tovább egymással a szezon fődíjáért. 27 bajnok 9 selejtezőben csap össze, majd a 9 győztes 3 elődöntőben játszik tovább egyenes kieséssel és így alakul ki a szuperbajnoki döntő 3 fős mezőnye. A szezon három legjobb honfoglalója számára már a garantált 30 millió forintos nyeremény a tét! A vizuálisan megújult játékban érzékletesebb a csata a stúdióban: a katonák katapultokkal bombázzák egymást, a felépített várak rossz válasz esetén romba dőlnek, de helyes válaszok esetén akár újjá is épülhetnek. Hasonló animációs megjelenítéssel Magyarországon még nem forgattak televíziós vetélkedőműsort. A játékba a nézők is bekapcsolódhatnak a műsorral egy időben, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint Android vagy iOS készülékükre letöltik a Honfoglaló Vetélkedő ingyenes applikációját, amelyről részletes információt találnak a http://vetelkedo.honfoglalo.hu/ weboldalon. Ki nyer? Aki bátran támad? Aki okosan védekezik? Ez az a játék, ahol a tudás valóban hatalom! További információk és jelentkezés: http://www.mediaklikk.hu/musor/honfoglalo/.
13:50
I: Martin Clunes; R: Ian Leese... Hogyan vagyunk képesek otthonainkba fogadni olyan lényeket, amelyek genetikailag még ma is 99,8 százalékban azonosak a földünk legrettegettebb lényei közé tartozó farkasokkal? Az ember és a kutya 15 ezer éves közös történetére új szemmel tekinthetünk, ahogy Martin Clunes izgalmas és mulatságos utazása során felkeresi a Yellowstone Nemzeti Park farkasait és az Ausztrália közelében fekvő Fraser-szigeten vadon élő dingókat. (Eredeti hang digitálisan.).
14:45
I: Leopold Haverl (Osvald Závodsky), Ivan Romančík (Albert Závodsky), Ján Dobrík (Adam Závodsky), Monika Šagátová (Hana), Alena Ďuránová (Simona), Róbert Halák (Karol Kozák), Pavel Višňovský (Imrich Volár), Lujza Garajová - Schramenková (Mary Volárová), Dominika Zeleníková (Danka); S: Gráfová Stefánia; R: Brano Misík, Ivan Predmerský... Adam, miután összetalálkozik Hanával, kiadja Lida útját. A nő sértetten távozik, és megüzeni Osvalddal, hogy nem adja vissza Adam pénzét. Hana és Adam hamar ismét egymás karjában köt ki. Simona meg van győződve róla, hogy Filip el akarta lopni a pénzét, bárhogy is tagadja a fiú. Megint vitáznak, és a végén Simona elzavarja a fiát. Karolt is meggyőzi, hogy a fiú megint lopni akart tőle, ezért a férfi beleegyezik, hogy küldjék vissza Filipet az intézetbe. Bakula nyomozó és kollégája Albertet keresik, de csak Osvalddal találkoznak, aki mindent elkövet, hogy elküldje őket. De még épp időben érkezik Albert. Egy iparikamera felvételt mutatnak Albertnek a bérgyilkosról. Ettől Albertnek eszébe jut a baleset, és azonosítja az elkövetőt. Miután a rendőrök elmentek, Osvald azt bizonygatja Albertnek, hogy Ferinek biztosan sötét ügyei voltak, és a maffia akart leszámolni vele. Marry bevallja a testvéreinek, hogy egy rosszul sikerült szerelem miatt hagyta ott anno az egyetemet, miután a fiúról kiderült, hogy menyasszonya van, aki terhes. Nem akarja, hogy Danka is elkövesse ugyanazt a hibát. Danka el akar menni Angliába, és megkéri a nővéreit, segítsenek megszerezni Imrich beleegyezését. A doktor azonban rosszul veszi a dolgot, megint megsértődik. Osvald leszúrja Dubant, amiért az embere hagyta, hogy felvegye egy kamera. Megbízza, hogy bármilyen eszközzel, de oldja meg a problémát... (Eredeti hang digitálisan.).
15:50
FIFA 2018 Labdarúgó Vb (Mexikó - Svédország)
18:00
Feliratozva a Teletext 111. oldalán!
18:40
Magyarország finom
19:00
R: Koós György, Szabó Szilárd... Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló. A műsorban hétfőtől péntekig három hadvezér méri össze tudását, hogy minél nagyobb területet hódítsanak meg Magyarország térképén. A játék bajnokságként kerül megrendezésre. Minden napi adásban egy partira kerül sor, a parti nyertese a napi bajnok. Egy adáshéten így 5 napi bajnok születik, három hét elteltével 15 napi bajnok számára következik a bajnokok hete, ahol a korábbi győztesek mérik össze képességeiket, és kiderül, ki lesz a hónap bajnoka. Végül a hat hónap alatt megrendezett bajnoki adások győztesei egyenes kieséses rendszerben küzdenek tovább egymással a szezon fődíjáért. 27 bajnok 9 selejtezőben csap össze, majd a 9 győztes 3 elődöntőben játszik tovább egyenes kieséssel és így alakul ki a szuperbajnoki döntő 3 fős mezőnye. A szezon három legjobb honfoglalója számára már a garantált 30 millió forintos nyeremény a tét! A vizuálisan megújult játékban érzékletesebb a csata a stúdióban: a katonák katapultokkal bombázzák egymást, a felépített várak rossz válasz esetén romba dőlnek, de helyes válaszok esetén akár újjá is épülhetnek. Hasonló animációs megjelenítéssel Magyarországon még nem forgattak televíziós vetélkedőműsort. A játékba a nézők is bekapcsolódhatnak a műsorral egy időben, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint Android vagy iOS készülékükre letöltik a Honfoglaló Vetélkedő ingyenes applikációját, amelyről részletes információt találnak a http://vetelkedo.honfoglalo.hu/ weboldalon. Ki nyer? Aki bátran támad? Aki okosan védekezik? Ez az a játék, ahol a tudás valóban hatalom! További információk és jelentkezés: http://www.mediaklikk.hu/musor/honfoglalo/.
19:50
FIFA 2018 Labdarúgó Vb (Svájc - Costa Rica)
21:55
R: Kovács Gabriella... A Skandináv lottó játékban 35 számból kell 7-et kiválasztani. A számok hetente egy kézi és egy gépi sorsoláson vesznek részt, mindkét sorsoláson 7-7 számot húznak ki. Ez akkor jár pénznyereménnyel, ha az egyik, vagy akár mindkét sorsoláson a játékosnak legalább 4 találata van. A főnyereményt a 7 találat jelenti.
22:00
I: Keeley Hawes (Louisa Durrell), Josh OConnor (Larry), Milo Parker (Gerry), Callum Woodhouse (Leslie), Daisy Waterstone (Margo), Alexis Georgoulis (Spiros), Yorgos Karamihos (Theo); S: Nye Simon; R: Edward Hall... Hugh megkéri Louisa kezét és arra kéri, térjen vele együtt vissza Angliába. Louisa azonban nem akarja elhagyni Korfut és a gyerekeit, így kosarat kell adnia. A féltékenységtől félőrült Vaszilia késsel megszúrja Hugh-t, majd elmenekül. Louisa a felesége szülőágya mellől próbálja a doktort a sebesülthöz hívni, miközben a Durrell házban Lugaretzia lányának is megindul a szülése, és nincs más, aki segíthetne, mint Leslie.
22:50
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
22:55
I: Miriam Leone (Clara Grandi Fossa), Lino Guanciale (Guido Fossá), Andrea Bosca (Cornelio Grandi), Mar Regueras (Matilde Grandi), Jaime Olias (Matteo Staineri), Luciano Virgilio (Vittorio Grandi), Teresa Saponangelo (Maddalena Staineri), Ursula Corbero (Anita), Teresa Hurtado de Ory (Carlotta bárónő), Félix Gómez (Ludovico Vallauri báró), Lucrezia Lante della Rovere (Adelaide); S: Lucia Zei; R: Carmine Elia... Matilde óvatosságra inti Clarát, hisz a harag rossz tanácsadó, de ő biztos abban, hogy a férje, Guido az igazi bűnös. Ezért Clara úgy intézi, hogy a rendőrség gyanút fogjon a korábbi felesége halálát, valamint az ő állítólagos öngyilkosságát és Ludovico támadását illetően is. Ám mikor Guido sorsa megpecsételődni látszik, Adelaide vallomása alapján olyan titkokra jön rá Clara, melyek nagy fordulatot hoznak az életében... (Eredeti hang digitálisan.).
23:55
I: Abdulwahab Nadia, Alexics Rita (Buksi), Bánsági Ildikó (Cili), Bárnai Péter, Barta Veronika, Csányi Sándor (Barna), Dobó Kata (Timi), Ember Márk, Fesztbaum Béla (János), Fillár István, Gulyás Anna, Hábermann Lívia (Gizus), Hajdú Bea, Hajdú Mariann, Hojsza Henrietta, Jenei Lóránt, Jenei patrik, Kovács Máté, Kovács Vanda, Magács Vince (Bence), Medve József (Sándor), Mészáros Béla (Miklós), Mohai Tamás (Samu), Molnár G. Nóra, Osváth Judit (Zita), Schell Judit (Alinda), Sipos Vera (Eszti), Szabó Erika (Zsófi), Szatmári Attila, Szávai Viktória (Petra), Szervét Tibor (Dénes), Szombathy Gyula (Albert), Udvarias Anna (Erzsébet), Urbanovits Krisztina (Ági), Zsurzs Kati; S: Goda Krisztina; R: Miklauzic Bence, Orosz Dénes... Alinda újra elkezd próbálni, mire Barna felkéri az anyját babysitternek, ami további bonyodalmakat okoz. Dénes pártfogolja a fiatal új koreográfust, Samut, ami elindítja a pletykát a színházban. A híres színésznő, Timi már az első próbán sem jelenik meg, asszisztensét Zitát küldi maga helyett, amit Samu igencsak zokon vesz.
00:55
R: Lengyel Zsolt
02:15
R: Eckhardt Balázs... Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik egészségről, szerelemről, gyermeknevelésről, karrierről, családról, életről, halálról, szomorú és vidám pillanatok váltják egymást a minden hétköznap jelentkező műsorban. Hölgyeknek és férfitársaiknak egyaránt szól a Ridikül. Érdekes témák, értékes emberek.
03:05
S: Hajdú Péter; R: Farkas György... A nyitrai az egyik legősibb psüpökség a régi Magyarország területén, feltételezések szerint már 880-ban megalapították. II. János Pál pápa 1995-ben hivatalosan is létrehozta a nyitrai egyházmegyét. A csehszlovák köztársaságban a hívek gyakran csak titokban gyakorolhatták vallásukat. Ezekeben az időkben a magyarajkú lelkipásztorokat legtöbbször szlovák nyelvterületekre helyezték el, mára ez a gyakorlat is megváltozott.
03:35
Feliratozva a teletext 444. oldalán.
04:00
Világ
04:20
Himnusz
04:25
S: Róka Ildikó; R: Móczár István... Az Ízőrzők filmsorozat 150. epizódjával északnyugatra, Győr-Moson-Sopron megyébe, Vitnyédre látogattunk. Körsétánkon elsőként az tűnt fel, hogy mennyi tiszta vizű forrás, patak és tó található a falun belül. A Keresztelő Szent János templomban Lőrincz Béla plébános úr fogadott minket. Mellette, a régi iskola épületében kapott helyet a vitnyédiek helytörténeti gyűjteménye. Ennek udvarán hallgattuk meg a nyugdíjasok népdalait. Az Énekes Lenke Hagyományőrző Egyesület néptáncosai percek alatt fergeteges hangulatot varázsoltak műsorukkal. A Nyugdíjas Klub tagjai szívvel-lélekkel és nagy gyakorlattal mutatták be Vitnyéd hagyományos ételeit, melyek a következők: Tormás krumplileves, Sült káposzta tócsnival, Bucinudli sósan és édesen, Ecetes bableves füstölt oldalassal, Gombás tokány tarhonyával és a Vitnyédi „kujcsos” kalács.